„Az elvtársnők kommunistához méltó öntudattal vegyék tudomásul”
2020. január 27. / P. Á.

Vásárhelyi Máriát mindig élmény hallgatni, higgadt lényeglátása kivételes. Tudományos elem­zések, szociológiai tanulmányok, médiakutatások szerzőjeként ismerjük, most azonban családja
élettörténetének azt a részét dolgozta fel, amikor az 1956-os for­ra­da­lom megtorlásaként a romániai Snagovba deportálták őket. A szerzőt a könyv megírására részben az inspirálta, hogy a forradalom kitörésének 60. évfordulóján, a hivatalos megemlékezéseket követve nap mint nap történelemhamisítást látott. Elgondolkozott azon, mi is történt va­ló­já­ban november 4-én, amikor az orosz csapatok bejöttek az országba. Gondolatait megosztotta a Facebookon, ahol azt tapasztalta, hogy nagyon sokan érdeklődnek, mert nem tudják, mit művelt az akkori ha­ta­lom azokkal, akik a forradalmat előkészítették, és akiket el­len­ség­nek kiáltottak ki, végül felakasztották vagy börtönbe zárták őket.
Vásárhelyi Mária édesapja, Vásárhelyi Mikós, Nagy Imre közvetlen környezetéhez tartozott, és november 4-én hosszú időre nyoma ve­szett. A szerzőt édesanyjával és két testvérével a Jugoszláv Kö­vet­ség­re vitték, majd Romániába szállították. Mária hároméves volt ekkor, érthetően kevés dologra emlékszik, de szülei baráti köre 56-os volt, akikkel életük végéig barátok ma­rad­tak. Vásárhelyi Mária a családi és baráti történeteken kívül dokumentumokból állította össze hiteles, szívszorító, lebilincselően érdekes könyvét. Románia ugyanis néhány éve mikrofilmen átadta az Országos Levéltárnak az egész anyagot, lehallgatási jegyzőkönyvekkel együtt. A dokumentumok között volt például Nagy Imre Snagovi jegyzetek című beszámolója és a Vásárhelyi család budapesti lakásában készített leltár a bútoraikról. Megismerjük a túszul ejtett felnőttek hátterét, megtudjuk, hogy a Snagovba került anyák milyen erőfeszítéseket tettek, hogy ép lélekkel kerüljenek ki gyerekeik a száműzetésből. Óriási tel­je­sít­mény volt, amit tettek, hiszen bezárva, fegyveres őrökkel körülvéve élt a 13 gyerek és a felnőttek, akik folyton szorongtak, mert fogalmuk sem volt, mi lesz velük. A kis közösség eleinte fejedelmi ellátásban részesült, majd amikor áprilisban letartóztatták az apákat, fokozatosan romlott a helyzetük. A snagovi dráma csúcspontja, amikor az anyákkal közölték a belügyesek, hogy az elvtársnők kommunistához méltó öntudattal vegyék tudomásul, amit olvasnak, majd eléjük tették a Népszabadságot. A lapból értesültek arról, hogy a Nagy Imre-per lezajlott, és a halálos ítéleteket végrehajtották.
Nagyon jó, hogy megszületett ez az emlékkönyv, segít nekünk pontosan emlékezni.

Vásárhelyi Mária: Valahogy megvagyunk – Snagovi emlékkönyv
Ab Ovo Kiadó, 2019
292 oldal / 3950 Ft