Több mint kétszáz éve kedvelt úti cél: Hampstead
2020. november 09. /

A szerző Sárközi György költő és Sárközi Márta fia, Molnár Ferenc és Vészi Margit unokája. 1956 óta Londonban él, 52 éve Hampsteadben, az angol főváros ikonikus művésznegyedében. Sárközi Mátyás szeret sétálni Budapest vagy London utcáin, sétáiról megjelent már két kötete, egyikben
Király utcai portyáiról, másikban a Várban történt kalandozásairól vall. Most Hampsteadet mutatja be, és nagyon jó nekünk, mert olyan ve­ze­tőnk van, aki óriási tudással és műveltséggel rendelkezik, ugyanakkor sok humorral, öniróniától sem mentesen vezet bennünket végig a va­rázslatos negyeden.
A brit és az egyetemes kultúrtörténeti utazásból nem hiányoznak olyan bájos történetek sem, mint például Harry Hallowes esete, aki haj­lék­ta­lanná válva Hampstead Heath (London tüdeje) bokros részén, műanyagokból eszkábált magának kunyhót. Amikor a hatóságok meg­pró­bál­ták megfosztani hajlékától, egy régi házfoglalási jogszabályra hivatkozva megtarthatta a területet, bár a házacskát le kellett bontania. Amikor Harry meghalt, telkét jótékony célra elárverezték, azzal a kikötéssel, hogy 100 évig nem lehet építkezni rajta. A szépen meg­ter­vezett, elegáns kötet illusztrációi is a szerzőt dicsérik.

Sárközi Mátyás: Hampstead
London művésznegyede
Érzelmes utazások sorozat
Noran Libro Kiadó, 2020
128 oldal / 2600 Ft