Több évtizednyi tapasztalattal a zenét szeretők szolgálatában
2020. december 03. /

A Lemezkuckó 34 éve népszerű a zenekedvelők körében. Kezdetben igazi „kuckóként”, egy lép­cső alatti zugban – 5 m2-en – volt az üzlet, majd évtizedekig 21 m2-en fogadta a vevőket. Ma már 135 m2 áll a vásárlók rendelkezésére. S bár maga a bolt eddig kétszer költözött, a címe vál­to­zatlan: Király utca 67.
Bánházi Istvánnak ez lesz a 35. karácsonya a Lemezkuckó tulajdonosaként. Érdekességként elmondta, hogy a nyitás évében, 1986-ban is nagy volt az érdeklődés a hanglemezek iránt, csakúgy, mint most. Az azóta eltelt időszakban azonban volt két olyan évtized, amikor a bakelitlemezeket senki nem kereste, a CD teljesen meghódította a zenekedvelőket. Ma már jól megfér egymás mellett mindkét hanghordozó. Sokan, sokszor összehasonlították már a kétféle korongot és próbálták megfejteni a megfejthetetlent: melyik a jobb, a CD vagy az LP? Hosszan lehet sorolni az érveket és ellenérveket; egy azonban biztos: a Lemezkuckóban mindkét tábor híveit nagy választék és hozzáértő kiszolgálás várja!
Érdemes betérni ide a filmek szerelmeseinek is, hiszen több ezer DVD közül válogathatnak.
Nagyon sok a visszatérő ügyfél, akad olyan törzsvevő, aki szinte egyidős az üzlettel, hiszen egészen pici kora óta – kezdetben persze a szülei kezét fogva – rendszeres látogatója és vásárlója a boltnak.
Szerencsére nagyon sokan megtapasztaltuk már, hogy a zenehallgatás megnyugtató kikapcsolódás, kellemes időtöltés. Mindegy milyen zenei stílust kedvelünk, a lényeg maga a tevékenység!
A zene öröm. Ajándékozni boldogság. Zenét ajándékozni öröm és boldogság!

Lemezkuckó
Hanglemez-, CD- és DVD-bolt
VII., Király u. 67.
Tel.: 351-1218
www.lemezkucko.hu