Az ország legnagyobb blues fesztiváljára szeretettel várnak mindenkit
2021. június 07. / Pavlovics Ágota

Magyarország egyik emberléptékű városa Paks, részben azért, mert van egy csodás Duna-sza­ka­sza, meg azért is, mert dimbes-dombos vidéke pazar borospincéket rejt, végül, de egyáltalán nem utolsósorban van egy egyedülálló, barátságos és családias fesztiválja, a Gastroblues Fesztivál.
Az 1993-ban indult rendezvénysorozat extra minőséget tart, mára az ország legnagyobb blues fesztiváljává nőtte ki magát. Persze van jazz és rock is, és olyan nevek, akiknek említésébe az ember lába megremeg: Robben Ford, Bill Evans, Chris Farlowe. A rendezvény motorja évtizedekig a sokak által tisztelt és szeretett koncert- és közösségszervező, producer Gárdai György volt, akitől a fia, az évek óta vele dolgozó Gárdai Ádám vette át a munka oroszlánrészét. Vele beszélgettünk a június 28. és július 4. között ese­dékes rendezvényről.

Ma jelentették be a Sziget Fesztivál szervezői, hogy lemondtak a ren­dezvény idei megszervezéséről. Önök hogy döntöttek?
G. Á.: A mi fesztiválunk jóval kisebb volumenű, mint a Sziget, és a mi közönségünk elfogadja az online koncerteket is, ahogy ez tavaly is volt. A paksiakon kívül elsősorban a hazai közönség látogatja a fesz­ti­vált, bár vannak bőven a szomszédos országokból, Németországból és Hollandiából is vendégeink. A jelenlegi szabályok szerint ültetett sza­bad­téri koncerteket lehet szervezni, meghatározott távolságtartással. Ezek az előírások azonban a gyakorlatban nehezen megvalósíthatók. Nagyon reméljük, hogy júliusig enyhülni fognak a szabályok. A limitált nézőszám mellett nyilván jelentős szerepet kap majd idén az védett­ségi igazolvány megléte is.

Milyen stratégiát követve dolgoznak a fesztivál programján?
G. Á.: A külföldi előadókkal kezdtük a szervezést, és azt gondolom, ha megvalósulnak a terveink, akkor egyedülálló programot sikerült összeállítanunk. A fellépők zömét tavalyra vártuk, kifizettük nekik az előleget is, és idén reméljük, hallhatjuk is őket. Az elmúlt évek legnagyobb várakozása előzi meg az amerikai Robben Ford érkezését, őket tavaly is vártuk, de sajnos le kellett mondaniuk a koncertet. Idén azt mond­ják, ha a turnéjuk 80%-át meg tudják tartani, átjönnek Európába. Robben Ford napjaink egyik meghatározó elektromos gitár művésze, blues játéka különösen híres. Ötszörös Grammy-díjra jelölt muzsikus, aki a 80-as években két évig a legendás Miles Davisszel játszott. Bill Evans pedig elképesztő szaxofonos, a 80-as években vált ismertté a nemzetközi zenei életben, ő 4 lemezfelvételt készített Miles Davisszel, és a legnagyobbakkal turnézott. Jön Gary Grainger basszusgitáros, aki játszott Rod Stewart zenekarában is. A világhírű német Wolfgang Haffner, ismert dobos és zeneszerző is vendégünk lesz. A 28 éves brit-norvég gitáros, Krissy Matthews, a csodagyerek is eljön Paksra, ahogy a Blues Cousins, Moszkva legnépszerűbb blues zenekara is, akik már több európai fesztiválon bizonyítottak. Chris Farlowe, a blues-rock énekes legendája, a Colosseum tagja pedig ötödik alkalommal lesz a vendégünk, ezúttal a Hamburg Blues Banddel lép színpadra. Itt lesz Miller Anderson brit bluesgitáros is, aki 1969-ben a Woodstock Fesztiválon játszott. A hazai blues és zenei élet legjobbjaival folyamatosan kapcsolatban állunk, szervezzük a fellépéseiket.

A fesztiválon hétfőtől csütörtökig klubkoncertek vannak, a hétvége pedig a nagy- és a templomi koncerteké. Marad így, vagy lesz változás?
G. Á.: A megszokott eseményfolyam lesz, amit jól ismernek már vendégeink, nem változtatunk. Az éjszakai órák a klubkoncerteké, jam-sessionöké, ahol az aznap fellépő zenekarok közül néhányan közös örömzenélésben vesznek részt, ami a fesztivál egyik kuriózuma. Ahogy kuriózumok a templomi koncertek is, ahol akusztikus koncertek hallhatók. A templomi koncertek belépőjegyeinek árát jótékony célra, Paks testvérvárosa, a kárpátaljai Visk magyar óvodájának fenntartására fordítjuk. Volt már olyan évünk, amikor 1 mil­lió forint feletti összeg gyűlt össze.

Miközben 2009-ben halkan szólt a jazz, magyar Guinness-rekord született Pakson, 149 fajta borral készült étel került a zsűri elé. Milyen lesz az idei Főzőverseny?
G. Á.: A szabadtéren megrendezett Jótékonysági Főzőversenyt mindig nagy érdeklődés kíséri, negyven-ötven csapat mutatja be ételeit a zsűrinek. A híres paksi halászlé főzőversenyt is mi élesztettük újra, de mára sokkal tágabb horizonton kényeztetik el a versenyzők a gasztronómia híveit. Vendégeink kós­to­ló­jegyeket vásárolhatnak jelképes összegért, amelyért a hatalmas választékból ételt fogyaszthatnak. A kóstolójegyekből befolyt pénzt is a viski óvoda felújítására utaljuk át.

Korábban arról is híres volt a Gastroblues Fesztivál, hogy nagyon sok borász eljött a portékájával.
G. Á.: Most is így van, igaz, a számuk csökkent, de olyan, nemzetközi szinten is eredményes borászatok vesznek részt a fesztiválon, mint a Tiffán, a Légli, a Takler, az Eszterbauer.

Minden évben kiadják a fesztivál eseményeit dokumentáló Gastroblues című lemez-, illetve DVD-sorozat új darabjait. Idén is így lesz?
G. Á.: Édesapám gyűjtőszenvedélyének köszönhetően minden koncertet hangban és képben is rögzítünk. 1993 és 2020 között hetven CD-t és DVD-t jelentettünk meg. Idén december első hetében lemezbemutató koncerten mutatjuk be őket. Ha korlátozott lesz a nézőszám, július és december között koncerteket fogunk szervezni, hiszen egészen más az online közvetítés és az, amikor ott ül a közönség a zenészek előtt. A személyes kapcsolat a mi esetünkben különösen fontos, mert rendezvényünk családias, törzsközönségünk tagjai barátként ismerik egymást. Örömünkre új fesztiválozók is vannak köztünk, mert jelentős számú orosz munkavállaló dolgozik Paks 2 előkészítésén.

Nem inogtak meg a támogatóik a járvány okozta bizonytalanságok láttán?
G. Á.: Örömünkre Paks Város Önkormányzatával több éves szerződésünk van, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. támogatását is élvezzük, mi több, Paks 2 is támogatja a rendezvényt. Szerencsére nem tántorították el őket a járvány okozta nehézségek. Úgyhogy az idei fesztivállal párhuzamosan készülünk a jubileumi, 30. Gastroblues Fesztiválra. A fesztiválra minden régi és remélhetőleg új barátunkat is szeretettel várjuk. Addig pedig látogassák YouTube csatornánkat (www.youtube.com/c/GastrobluesFestival), ahol a tavalyi rögzített anyagokon kívül több mint 150 videó látható, és a feltöltés folyamatos.