Idén is garantált a lúdbőrzés a Zempléni Fesztivál zenei programjain
2021. július 10. / Pavlovics Ágota

A Zempléni Fesztivál Magyarország egyik legnagyobb összművészeti fesztiválja, amelynek mű­vé­sze­ti vezetője. A Budafoki Dohnányi Zenekar (BDZ) ügyvezetője, zeneigazgatója, kar­mes­te­re. Magával ragadó előadó. A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál művészeti vezetője,
motorja. Karizmatikus ember, karmester, akivel minden találkozás meghatározó élmény. Hollerung Gáborral az augusztus 13-22. között megrendezésre kerülő 30. Zempléni Fesztivál szokásosnál is pa­za­rabb zenei kínálatáról beszélgettünk, persze a teljesség igénye nélkül.

Kis túlzással egy éve nincsenek élő koncertek. A Budafoki Dohnányi Zenekar életében mit jelentett a leállás?
H. G.: Nem volt leállás, nem volt közönség, de mi játszottunk. Pótoltuk az elmaradt koncertjeinket és sok plusz koncertet is beiktattunk. Má­jus végén pedig volt már nyilvános koncertünk is, nem volt telt ház, de sokan voltak. A bezártság alatt készítettünk három hangfelvételt és két ismeretterjesztő filmet, az utóbbiak közül az egyik három-, a másik négy­rés­zes. Számunkra pozitívan végződött ez a nehéz időszak, men­tá­li­san is jól vészeltük át a járvány legdurvább heteit is.

Reméljük, mögöttünk a járvány, és végre találkozhatunk személyesen is a muzsikusokkal. Kezdjük mindjárt a Zempléni Fesztivál nyitó kon­cert­jével.
H. G.: Augusztus 13-án hagyományosan a sárospataki Rákóczi-vár udvarán fogunk játszani, a műsor Felix Mendelssohn-Bartholdy Skót szimfóniája és Csajkovszkij Hegedűversenye lesz, a hegedűverseny szó­lis­tá­ja a világ egyik legjobbjaként számon tartott Lendvay József.

Hol és mit hallhatunk még a zenekartól?
H. G.: A Fesztivál második napján Szerencsen fogunk játszani, erre az alkalomra a bécsi klasszikusok műveiből válogattunk.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar a Fesztivál állandó vendége, milyen programmal érkeznek?
H. G.: Különleges programmal érkeznek, augusztus 22-én Trumpetissimo címen Trombitagála lesz. Ami pedig a hangszer magyar virtuózait illeti, jó néhányan közülük világklasszisok, akik a legnagyobb ze­ne­karokkal, a leghíresebb koncerttermekben lépnek fel. Az esten egy, két, négy, sőt hat trombita is hallható lesz egyszerre. A koncerten játszani fog Boldoczki Gábor, aki Penderecki Trombitaversenyét mutatta be, az ő tanítványa, Pálfalvi Tamás pedig a New York-i Carnegie Hall közönségét kápráztatta el. Tarkövi Gábor évekig a Berlini Filharmonikusok szólótrombitása volt, Richter Gábor pedig 2006 óta a lipcsei Gewandhaus Zenekar első trombitása. Rónai Gábor és Seidl Dénes a hangszer nagy tehetségű ifjú játékosai, akikről bizonyára sokat hallunk még a jövőben. Az utóbbi években megfiatalodott Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével megszólaló műsor gerincét a barokk repertoár adja, Corelli, Tartini, Vivaldi, Torelli, Franceschini, Rebel, Stölzel művei, de lesz egy 20. századi virtuóz darab is a gálán.

A tervek szerint idén több szimfonikus zenekart is meghívnak, kiket?
H. G.: Augusztus 15-én a Keller András világhírű hegedűművész vezette Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar fog Sárospatakon koncertet adni, augusztus 19-én pedig az Antal Mátyás karmester vezette Miskolci Szimfonikus Zenekart hallhatja a közönség Sátoraljaújhelyen.

Milyen különleges klasszikus zenei produkciókkal készülnek?
H. G.: Johann Sebastian Bach Goldberg-variációk című, csembalóra vagy más billentyűs hangszerre írt művét manapság legtöbbször egy zongorán adják elő. Joseph Gabriel Rheinberger két zongorára készített átirata zenetörténeti ritkaság, a művet hihetetlenül élvezetessé teszi ez az átirat, amely a Zentai Károly – Bizják Dóra zongoraművész házaspár előadásában lesz hallható. Lesz négykezes zongoraestünk is, a Simon Izabella – Várjon Dénes művészházaspár közreműködésével. Különleges alkotás Joseph Haydn oratóriuma, a Megváltónk utolsó hét szava a keresztfán. A műhöz kapcsolódó gondolatait a Budafoki Dohnányi Zenekar által felkért költő, Lackfi János osztja meg a közönséggel a tételek elején.

Kik fognak fellépni idén a Tokaj Fesztiválkatlanban?
H. G.: A Naplegenda című friss, kreatív, 21. századi táncszínházi előadást láthatják az érdeklődők a Katlanban, melynek koreográfusa Mihályi Gábor. A magyar és kelet-közép-európai néptáncok motívumait ötvöző művet a 70 éves Magyar Állami Népi Együttes mutatja be. A produkció zeneszerzője Nikola Parov, aki a darabhoz eredeti zenei világot teremtett. Szintén a Katlanban lesz látható a Monarchia Operett társulata, akik Huszka Jenő Sissi című operettjével érkeznek. Ugyanitt Orff Carmina Buranája is hallható lesz.

A Fesztivál erőssége a jazz, ki mindenkit hallhatnak majd a vendégek?
H. G.: A szokásos jazzprogramok idén két különleges művel egészülnek ki. Az egyik Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operája, amiből Sárik Péter zeneszerző, jazz-zongoraművész készített jazzátiratot, amelyet először élőben augusztusban hallhat a közönség a Zempléni Fesztiválon. A Kékszakállú szerepében Cser Krisztián basszus, Juditként Miksch Adrienn drámai szoprán lesz hallható. A szintén nemzetközi hírnévnek örvendő, itthon és külföldön is szép sikereket arató zongoraművész, Káel Norbert pedig nem kisebb dologra vállalkozik triójával, mint hogy A fából faragott királyfi történetét követő, ciklussá formált alkotást vigyen színpadra.

Már csak felsorolni tudunk néhány programot.
H. G.: Fellép a 2021-es Jazz Showcase közönségkedvence, a 30. Zempléni Fesztivál különdíját elnyert Varga Dávid és zenekara, a Budapest Jazz Orchestra és/vagy a Bohém Ragtime Jazz Band, és lesz még minden más is, amit a Fesztivál látogatói már megszoktak, színház, irodalom, képzőművészet.