Pazar hadijátékok, régi és új Jókai-musicalek, színes családi programok
2021. július 10. / Pavlovics Ágota

A komáromi vár az 1848–49-es forradalom és szabadságharc utolsó hónapjaiban, valamint a vilá­gosi fegyverletétel feltételeinek megkötésekor is kulcsfontosságú szerepet játszott. A ko­má­ro­miak hűségesen őrzik a három komáromi csata emlékét, a várvédő Görgey Artúr és Klapka György
alakját, valamint a regényeiben számos történelmi eseményt megörökítő, komáromi születésű Jókai Mór műveit. Az ország egyetlen erődrendszere, a Monostori Erőd évek óta minden nyáron gazdag program­so­rozattal várja az érdeklődőket. Az ErődFeszt színház, kaland, hagyomány és zenei koncertek sora, de nincs hiány sport- és családi rendezvényekben sem. A Monostori Erődöt évente mintegy 100 ezer ember keresi fel, az idei programokról Vizeli Csaba ügyvezető igazgató, a Magyarock Dalszínház igazgatója tájékoztatott bennünket.

2019-ben rendezték meg első alkalommal az ErődFesztet a komáromi Monostori Erődben. Kinek az ötlete volt és milyen gondolatok mentén alakították ki a programját?
V. Cs.: 2015-ben kerültem ide, és azóta kiemelt feladatnak tekintettem a nyári rendezvények gazdagítását. Eleinte csak színházi ren­dez­vé­nyeink voltak, aztán a rendezvénysorozat könnyűzenei fesztiválként nyílt meg, végül a szabadtéri színházi előadásokból kialakult az Erőd­Feszt programsorozata. Rendezvényeink március 15-én indulnak, április 26-án az osztrák csapatok ostromgyűrűjét szétzúzó erők győ­zel­mé­nek napja előtt az 1992. április 26. óta megrendezett Komáromi Napok gazdag kulturális és sportprogramjaival tisztelgünk. Októberben zárunk, addig reméljük, hogy teljes kapacitással fogunk működni. A Monostori Erőd és környéke impozáns méretű, 64 hektáros területen van. Önálló szabadtéri színpaddal rendelkezünk, a Dunai bástya pedig kiválóan alkalmas koncertek rende­zésére.

2021-ben megújult környezetben fogadják az erőd szabadtéri színpadára jegyet váltott vendégeiket. Mi minden változott?
V. Cs.: A kényszerű szünetet arra használtuk, hogy növeljük nézőink elégedettségét, kényelmét. Teljesen új színpadi környezetet alakítottunk ki, új jegypénztáraink vannak, konténeres WC-ket állítottunk fel, büfét működtetünk. Röviden: önálló színházi teret alakítottunk ki, úgyhogy érdemes az előadások előtt jóval előbb kijönni hozzánk, garantáltan kellemesen fogják eltölteni az időt.

A Monostori Erőd évről évre megrendezi az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot megelevenítő hadijátékot. Az ország legjobb hagyományőrzőit felvonultató csatajeleneteket a korhű osztrák és magyar egyenruhákba öltözött katonákon kívül lovas összecsapások és kardpárbajok színesítik.
V. Cs.: A Monostori Erőd a magyarországi élő hagyományőrzés egyik fellegvára, ahová minden évben az ország minden pontjáról érkeznek hagyományőrzők. Az általuk autentikus ruhákban bemutatott csatajelenetek, lovasjelenetek, ágyús jelenetek felejthetetlen élményt jelentenek a közönségnek. Az idei Hadijátékot a július 3-4-i hétvégén rendezzük meg, ekkor lesz látható a Magyarock Dalszínház előadásban ismét A kőszívű ember fiai című Jókai-regény színpadi változata. A komáromi születésű Jókai Mórra emlékezünk a Monostori Erőd szabadtéri színpadán Az arany ember című regénye színpadi változatával is.
A kőszívű ember fiai című művében az író az 1848–49-es forradalom és szabadságharcnak állít emléket, Az arany ember Jókai társadalmi regénye, amely Komáromhoz köthető. Ezt a két művét már ismeri a közönség, a Szeretve mind a vérpadig című regényből készült musical viszont ősbemutató.
V. Cs.: Jókai Szeretve mind a vérpadig című történelmi regénye felvidéki történet, a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik, és egy szerelmi háromszög köré épül. A szabadságharc hőse, Ocskay László életét dolgozza fel, de a korszak számos fontos történelmi személye is felbukkan benne. Az igazi romantikus Jókai-regény alapján készült musicalt Medveczky Szabolccsal és Pécsváradi Zoltánnal írtam. Nagy­sza­bá­sú produkcióra készülünk, a Békéscsabai Jókai Színház, a Komáromi Jókai Színház és az Esztergomi Várszínház művészei közösen fognak szerepelni benne. A darab ősbemutatója 2021. július 23-25-én lesz az erődben.

Jókai Mór mindenkinek mást jelent, van, aki a nagy mesemondót tiszteli benne, mások romantikus történeteiért lelkesednek, az Ön számára mit jelent Jókai?
V. Cs.: Jókai megismételhetetlen magyar mesemondó, az irodalomtörténet jeles alakja. Meggyőződésem, hogy a magyar nyelv miatta is lett olyan gazdag, amilyen. Nagy történeteket írt, hősöket állított pél­da­kép­nek elénk, nekünk pedig meg kell mutatnunk színpadon is mindazt, amit írt.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, mivel invitálná azokat, akik nem ismerik az ErődFesztet, eddig még nem jártak Önöknél?
V. Cs.: Mindazoknak, akik még nem jártak nálunk, azt szeretném mondani, hogy keressenek minket, egyedi ez a hely, a három komáromi csata helyszíneit látni kell. Igazán izgalmas kulturális, sport- és családi programokat állítottunk össze erre az évre is, igyekszünk bepótolni mindazt, ami tavaly a járvány miatt elmaradt. Alig várjuk, hogy vendégül lássunk minden kedves hozzánk látogatót.