Karanténból kiszabaduló szerelem 2021. november 15. / Lukácsy György A macedón származású világpolgár, Alekszandar Popovszki október 5-én Rómeó és Júlia-rendezésével érkezik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM). A maribori Szlovén Nemzeti Színház előadása a járvány idején fogant, és igazi, felszabadult összművészeti produkciónak ígérkezik. Szeptember 1-jén mutatta be a Nemzeti Színház társulatával A Mester és Margaritát, amely egy rendkívül eredeti vízió Mihail Bulgakov regénye alapján. A Rómeó és Júlia-rendezése esetében is ennyire meghatározó a mozgalmas és látványos színpadkép? A. P.: Az elmúlt tíz évben többször is meg akartam rendezni William Shakespeare tragédiáját a veronai szerelmesekről, de sajnos valamiért mindig kicsúszott a kezemből a lehetőség. Az első felvonás számomra csupa mozgás: balett, koreográfia, lendület. A második felvonás inkább melodrámaként, szomorú operaként élt bennem. A harmadik rész pedig egyértelműen tragédia. Ezt a hármat egy előadás során – balett, musical vagy opera, illetve dráma – korábban nem tudtam színre vinni. Amikor Mariborban végül elhatároztam, hogy megrendezem, a színházi életet és általában a megszokott életmódunkat alapjaiban változtatta meg a koronavírus-járvány. Hogyan alkalmazkodtak a szigorításokhoz? A. P.: Ahogy annyian mások a szakmánkban, estünk-keltünk, összesen négyszer kellett újraindítanunk a próbafolyamatot. Ez több mint szokatlan, hiszen rendezőként még én sem láthattam maszk nélkül négy hónapig a Rómeó és Júliánk szereplőit. Mindössze három nappal a premier előtt szabadulhattak meg a színészek a maszktól, addig nem láttam az arcjátékukat, és nyilván őket is nagyon zavarta, hogy például maszkon keresztül kellett átélhető módon csókot váltaniuk a szerelmes jelenetekben. Szürreális volt, de legalább annyira felszabadító is, amikor végre a szabályozások enyhülése miatt visszaállt a régi rend. A műfaji sokszínűség utalásszerűen vagy ténylegesen is megjelenik a rendezésében? A. P.: A maribori színház társulatának hála ezt a többműfajúságot valóban meg tudjuk jeleníteni. A Júliát alakító Julija Klavľar csodálatos énekes, akinek az előadásmódja a produkció második felében valósággal megemeli a történetet. Júlia szövege különben is nehezen mondható el manapság színpadon, mert annyira költői, operaként előadva viszont nagyon is hiteles ez a lírai hangvétel. Egy fiatal szlovén koreográfus, ®igan Krajnčan pedig egy street dance battle-koreográfiát állított be, ami a két társaság közötti utcai versengést mutatja be a tánc nyelvén. A Rómeó és Júlia is egy járvány, a pestis idején játszódik. Erre a „fertőzetre” utal Lőrinc barát és János párbeszéde is: „Hol döghalál és fertőzet lakik, / Ajtónk lezárták és mi ottrekedtünk”. Ez a ritkán említett körülmény befolyásolta a művészi elképzeléseit? A. P.: Inkább a munkafolyamatra hatott, mert engem egy másik vonatkozás sokkal jobban izgatott. Nagy döntést kellett hoznom arról, mi is a Rómeó és Júlia mai közege. Amikor ehhez a szöveghez nyúlsz, el kell döntened, ki Capulet, és ki Montague. Mindenképpen el akartam kerülni, hogy a két család viszályát a most mindenhol fellelhető antagonisztikus – keresztény-muszlim, balos-jobbos, liberális-konzervatív, vakcinaellenes és vakcinahívő – ellentétekre építsem fel. Ez komoly kísértés, mert az egész világunk megosztott, és itt már nem is csupán az ideológiák harcáról van szó. Régebben biztos, külső ellenségtudattal rendelkeztünk, mára a saját nemzeteinkben találjuk meg az ellenfeleinket. Ez egy viszonylag új jelenség, és az ember szomorúan teszi fel a kérdést: szükséges-e gyűlölnünk egymást? Én természetesen ellene vagyok ennek az ellenségkeresésnek. Ez az előadásunk kontextusa. Melyik a Rómeó és Júlia kulcsjelenete? A. P.: Amin a legtöbbet gondolkoztam, az Júlia végzetes tette, amikor megissza a Lőrinc baráttól kapott mérget. Micsoda helyzet! Ha most megiszod ezt az italt, meghalsz, de ne aggódj, majd felébredsz. Manapság ez a bizalom elképzelhetetlen: hiszen tömegek utasítják el a gyógyszereket vagy a vakcinát. Ez a tizenhat éves lány pedig egyszerűen elfogadja. Éppen ezért a mostani előadásunkban mi innen indítjuk a történetet. Szerintem Júlia a legtragikusabb szereplő Shakespeare drámájában. Minden szereplő ismer legalább valamennyit e közös történetből, Júlia viszont holtából ébredve próbálja rekonstruálni a helyzetet. És ez valójában reménytelen a számára: üres térben találja magát. Éppen ezért én nem Rómeó és Júliát rendezem, hanem Júlia és Rómeót. |