Biciklivel az álmok után 2022. július 06. / Álmodni is tudni kell, hogy az elég nagy legyen és lehetőleg megvalósítható. Egyszer majd meg­hall­gatom Az istenek alkonyát. Hányszor hallja az ember az ehhez hasonló nagy fogadalmakat, mintha ez valami teljesíthetetlen vagy csak nagy lemondások árán megvalósítható vállalás volna. Álmodni tudni kell. Volt például egy ír leány, Dervla Murphy, aki a tizedik születésnapjára kapott a szüleitől egy használt kerékpárt, a nagypapájától pedig egy használt földrajzi atlaszt. A kettőt valahogy össze­kap­csol­ta az álmodozásban, fölment a dombtetőre, nézte az eget és a térképet, aztán elindult a biciklivel hazafelé, és arra gondolt, hogy ha kellő ideig tapossa a pedált, akkor eljuthat egészen Indiáig. Amúgy sem volt sok esélye, hogy ezt az álmát valóra válthassa, de az idők során az esélyek egyre csak csökkentek. Dervla Murphy anyja tolószékbe került, az apja meghalt, Dervla kénytelen volt tizennégy évesen abbahagyni az iskolát, hogy többet lehessen az anyjával. Az évek meg teltek, Dervla elmúlt már harminc, amikor az anyja meghalt. Van ilyen sors, az ember mellett elszalad az élet, most már mihez kezdjen. Mihez? Vett egy új biciklit. Nem igazán újat, egy használtat, Roznak nevezte el Don Quijote lova után. Aztán felült rá, és taposni kezdte a pedált. A célt már húsz évvel korábban kitalálta: India. Az útvonalat ma nem biztos, hogy túl lehet élni: Európán át Irán, Afganisztán, Pakisztán, végül Delhi. Ha már arra járt, ott is maradt, dolgozott egy fél évet, aztán hazament, és megírta az élményeit. Aztán újra elindult. Nem mindig ragaszkodott a biciklihez, Etiópiába öszvérháton ment, Kamerunba lóháton, de oda már a kislányát is vitte. Mert a gyerek nála nem az álmok végét jelentette, hanem az új álmok kezdetét, különben is, gyerekkel utazni szerinte könnyebb, mert a gyerekekben nincsenek előítéletek, és az idegenek is könnyebben kez­de­nek el beszélgetni egy gyerekkel. Nagy és veszélyes élet, mondja az ember rá, és valószínűleg tényleg az. Eleinte Dervla Murphy is vitt magával egy revolvert, és volt, hogy használta is, farkast lőtt vele Bulgáriában (vagy Jugoszláviában?), és egyszer bele kellett lőnie a levegőbe (pontosabban a plafonba), amikor egy ismeretlen kurd hatolt be a szálláshelyére, feltehetően nem a legjobb szándékokkal. Ennek ellenére a legveszélyesebb helyzetbe akkor került, amikor az otthonában átesett az egyik macskáján, és eltörte a karját. Ágyban, párnák közt halt meg az otthonában, viszonylag magas korban, kilencvenévesen. Ha van tanulsága az életének, az annyi, hogy álmodni kell. És megvalósítani az álmokat. Éppen ezért, ha valaki Az istenek alkonyáról ábrándozik, ne halogassa tovább, vegye meg a jegyét, idén már késő, de jövőre, üljön fel a biciklire, és irány a Müpa. Aztán álmodjon tovább. Vannak más Wagner-operák is.