Koncert-színházi élmények júliusban a Városmajorban 2022. július 09. / A nyár folyamán a legkülönböző műfajokban alkotó előadók s változatos dallamok, komoly- és könnyűzenei, jazz-, indie-, tradicionális, crossover és világzenei koncertek várják a közönséget a Városmajori Szabadtéri Színpadon. ![]() ![]() A Kaddis egy ősrégi zsidó ima, amelyet a gyászolók 11 hónapon keresztül mondanak elhunyt szeretteikért. Ez az egyik legfontosabb alappillére a zsidó liturgiának. Födő Sándor zeneszerző – a világon először, egyedülálló módon – az ima teljes, arámi nyelvű szövegét felhasználta a műben, és a tételekben más tradicionális héber imaszövegek mellett zenét írt az 1944-ben, 23 évesen hősi halált halt izraeli-magyar költőnő, Szenes Hanna és a szintén zsidó származású, hányattatott sorsú magyar költő, Szép Ernő verseihez. A Városmajori Szabadtéri Színpadon július 10-én, vasárnap megvalósuló koncert az 1944 decemberében és 1945 januárjában kivégzett városmajori ártatlan áldozatoknak állít emléket. Az est szólistája s egyben a mű megálmodója: Bíró Eszter. „Kezdjük onnan, hogy van négy fickó. Van nekik barátjuk, a Kapa, de inkább Mucsinak mondják, Zolinak nem hívják, mert túl sok a Zoli, nem lehet tudni, melyiknek szólnak. Egy vasútállomás restijében találkoznak. A zenészek nem színészkednek, a színész nem zenél: szóval ez egy koncert. Így együtt beszélnek az átmenetiségről, a köztességről, arról, ami nem is már, nem is még, arról, hogy ’nem volt csatlakozás’. Egyenes beszéd ez, a kétség egyenessége. Ezért lesz könnyű nevetni is például.” A 30Y kocsmakoncertje, a Resti 2015-ben a Müpában debütált. Maga a forma, az akusztikus hangvétel már ismert és szinte egyidős a zenekarral, a 2022-ben huszonkét éves 30Y tizenöt éve játszik közvetlen hangú koncerteket. Idővel egyre több dal került az akusztikus dalrendbe a zenekar teljes repertoárjából, a Resti ennek a koncertformának egy következő lépcsője. A július 16-i előadáson a zenekar mellett közreműködik Mucsi Zoltán színművész is, akire különleges, állomásfőnöki szerepet osztott ezúttal a zenekar. |