Beatkorszak programok Kolozsváron
2023. november 05. / K. B.

A rendszerváltás előtti fesztiválokat bemutató kiállítás megnyitója, két konferencia-, egy inter­jú­kötet és az Erdélyi magyaRock bemutatója, illetve négy előadásból álló szabadegyetem szerepelt a Beatkorszak Projekt október 24-ei kolozsvári programjában, aminek a város főterén található Planetárium Café adott otthont.
A Diósgyőri Rockfesztivál fél évszázados jubileumára, június 10-ére készült el a rendszerváltás előtti időszak tizenhét könnyűzenei eseményének 86 felvételét felvonultató Minden az enyém című fotókiállítás, ami először Miskolcon, majd Debrecenben volt látható. A képek október 24. és november 25. között a kolozsvári Planetárium Caféban kerülnek közönség elé, már csak azért is, mert több, erdélyi témájú fotó is bekerült a válogatásba. A hetvenes években, Erdélyben készült koncertképeket is bemutató tárlatot a Beatkorszak Projekt kolozsvári szakmai napján Zilahi Csaba rádiós újságíró, az Erdélyi magyaRock című kötet szerzője nyitotta meg, a kiállítás anyagáról pedig Rozsonits Tamás kurátor beszélt az október 24-ei eseményen.
[kep3]
A Beatkorszak Projekt kolozsvári szakmai napja a vándorkiállítás képei között négy könyv bemutatójával folytatódott. Bihari Balázs zenész- újságíró, a beatkorszak.blog rendszeres szerzőjének moderálása mellett mutatták be a Beatkorszak Projekt két legutóbbi rocktörténeti konferenciájának anyagait tartalmazó köteteket. A Látható rockzene a tavaly decemberben, a Magyar Zene Házában azonos címmel tartott, a könnyűzene és a társművészetek kapcsolatával foglalkozó tanácskozáson elhangzott előadások anyagait tartalmazza, míg a Volt egyszer sok fesztivál a június 9-ei miskolci, a rendszerváltás előtti könnyűzenei fesztiválok témáját körüljáró konferencia dolgozatait vonultatja fel. Ez utóbbi különlegessége, hogy tizenöt szubjektív visszaemlékezést is tartalmaz – közöttük egy marosvásárhelyit –, amelyek a Beatkorszak Projekt pályázatára érkeztek. Ugyancsak bemutatták Kolozsváron a Murzsa Tímea által szerkesztett Hangok és ütemek 6. című kötetet, amely a Beatkorszak Projekt 2014 óta futó oral history sorozatának újabb tíz beszélgetését közli. Mindezek mellett Zilahi Csaba tavaly megjelent, hiánypótló munkájáról, az Erdélyi magyaRock című kötetről is szó volt az október 24-ei könyvbemutatón.
A könyvbemutatók után rendhagyó Beatkorszak szabadegyetemnek adott otthont a kolozsvári Planetárium Café. A vetített előadásokat Rozsonits Tamás („Amerikából bejön a zene”), Bihari Balázs (Kötődés, rajongás, merchandise), Bajnai Zsolt (A magyar könnyűzene korszakolása 1989 előtt) és Zilahi Csaba (Az erdélyi magyar rockzene 1990 előtt) tartották.
A Beatkorszak Projekt a tervek szerint jövő tavasszal konferenciával és újabb kiállítással tér majd vissza Erdélybe, hiszen immár többéves hagyomány, hogy március elején a Marosvásárhelyi Rocksulival rendeznek közös tanácskozást. A 2024 elején rendezendő konferencia a magyar könnyűzene és a színjátszás kapcsolatát kívánja körüljárni.