Kortárs alkotók, friss produkciók a Fonóban
2024. február 08. /

Improvizatív zene, kortárs kísérletek, fiatal alkotók vagy ismert művészek új útkeresései egyaránt otthon vannak a Fonóban. Februárban több remek kortárs alkotó friss produkcióját láthatjuk, hall­hatjuk a Fonó színpadán.
Andras Toth zenei producer, DJ, kortárs zongorista a magyar underground szcéna egyik meghatározó művésze. Számos nemzetközi együttműködésben vesz részt, zenéi főleg bakeliten jelennek meg itthon és külföldön. Ambient stílusú, minimalista, repetitív zongoraművei főként improvizatív szólókoncertjein hallha­tóak, de különböző installációk, játék-, illetve dokumentumfilmek hangbetétjeiként is sokszor szerepelnek. Jelenleg egy marokkói-olasz-magyar nagyjátékfilm zenéjén és szóló zongora albumjának befejezésén dolgozik, amelybe először hallgathat bele a közönség a Fonó Steinway & Sons Essex zongoráján február 23-án este.
[kep3]
Szaffi zenéjének és zenekarának célja zenén keresztül intim, merengő tudatállapotú légkört teremteni a hallgatók számára, így közelíteni az előadó-közönség mezőket. Zenéje olyan atmoszférateremtő hang­zás­világ, mely alátámasztja és kiegészíti a dalok üzenetét, de magukban is igen intenzív hatást érnek el a hallgatóban. A dalok mozgatórugója az őszinte lelki tartalom, mely legfőképpen a szövegcentrikusságban és a zenészek bensőséges játékstílusában mutatkozik meg. Szaffi mellett február 24-én este a Boyongó is színpadra lép már visszatérő vendégként a Fonóban. „Különböző zenei múlttal rendelkezünk, és most együtt bontunk vitorlát. Ugyanúgy bolyongunk külön-külön az országban, világban, mint együtt a zenei stílusok között. Gyakran visszatérünk a magyar népzenei gyökerekhez, de éppen csak addig, hogy újabb ötlet szü­lessen, és máris szárnyalunk tovább, hogy sajátunkként tudjuk játszani a dallamokat. Mondhatnánk úgy is, hogy kortárs népzenét játszunk.” – vallja a zenekar.

A modern jazz műfajában alkotó Daveform Quintet az amerikai, skandináv és balkán jazz egyedi fúzióját hozza létre, teret engedve a nagy ívű improvizációknak is február 29-én a Fonóban. A jazzballadától a kortárs komolyzenén át a slampos groove-okig széles skálán megvillantják eszköztáraikat a zenészek. A zenekar alapítója, zeneszerzője és dobosa Szegő Dávid, aki ezzel a formációjával mutatkozik be mint jazz-zene­szer­ző, eddig leginkább színházi darabokhoz írt koncepcionális zenéket, most viszont más oldalát mutatja meg szerzői egyéniségének. A kvintett minden tagja megkerülhetetlen egyénisége a hazai jazz- és könnyűzenei életnek, előadóként és alkotóként egyaránt. Mester Dániellel, Subicz Gáborral, Oláh Krisztiánnal és Hock Ernővel közösen olyan erőket szabadít fel a csapat, ami garantálja a kollektív eksztázist minden hallgató számára.

A koncerteket a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatja.

Fonó Budai Zeneház (XI., Sztregova utca 3.)
www.fono.hu