Solium Regni – Az ország trónusa
– állandó kiállítás Székesfehérváron

2024. szeptember 10. /

Fehérvár egyik legújabb kiállítótere káprázatos enteriőrben őrzi a város egyedi múltját. Olyan helyszín, amit nem érdemes kihagyni! A Szent István Király Múzeum új kiállítóhelye látogató­köz­pontként „előszoba” lehet a koronázóbazilika történetének megismeréséhez.
Az egykori Szent István-i bazilika közvetlen közelében egy olyan kultu­rális és információs pontot alakítottak ki, mely a Nemzeti Emlék­hely­hez kapcsolódva bemutatja annak történelmi, társadalmi, földrajzi és építészeti jelentőségét.
Székesfehérvár a középkori Magyar Királyság koronázóvárosa volt. Ezt a rangot a királyi trónszék – a forrásokban solium regni, azaz az ország trónusa – biztosította, melyet Szent István, Magyarország első királya az általa alapított Szűz Mária-templomban helyezett el. Az uralkodó temetkezési helyének is ezt jelölte ki. István király 1083. évi szentté avatásával a sírját őrző templom az országalapító kultuszának központja, meghatározó uralkodói temetkezőhely, a királykoronázások és a törvénykezés helyszíne lett. A 30-as években épült mozi- és lakó­épület átépítésével a belmagasságot kihasználva, 21. századi tech­nikai megoldásokkal teremtettek lehetőséget az egykori bazilika tömbjének bemutatására. A földszinten az egykori koronázóbazilika bejáratát szimbolizáló, rekonstruált kapun keresztül léphetünk be a kiállítótérbe. A megmaradt kövek és az azok kiegészítésére szolgáló installációk révén ismerhetik meg a látogatók az oly fontos Szent István-i korszakot.
Az első emeleti kiállítás időrendben mutatja be az egymást követő két gótikus építési periódust. A második emeleten múzeumpedagógiai foglalkoztató van, valamint a prépostság és a bazilika kutatástörténetét bemutató tárlat látható. A Solium Regni – Az ország trónusa állandó kiállítás mellett a pinceszinten 350 négyzetméteres területen kaptak helyet az értékes kőanyagok: az egykori Nagyboldogasszony-bazilika kövei.

Koronázó Bazilika
Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont
8000 Székesfehérvár, Várkörút 32.
Még több információ: www.solium.regni.hu