Tízéves az Örkény Színház
2014. október 05. / Bóta Gábor

Mácsai Pál, az Örkény Színház direktora szerint az igazgatónak az a dolga, hogy olyan hely­ze­te­ket teremtsen, amelyekben azok az alkotók, akiket jónak, és azok a gondolatok, amelyeket fontosnak tart, teret tudjanak kapni.

Mik voltak a fő szempontok a következő évad összeállításánál?
M. P.: Az évad esélyei a darab- és rendezőválasztásnál és a sze­rep­osz­tás­kor dőlnek el. Egész munkánknak ez a magja. Összetett szem­pont­rend­szer hat ilyenkor: hogy mit gondolunk a világunkról, a társulat érdekei, a rendezők személye, a nézők feltételezett érdeklődése, művészi vágyak és anyagi lehetőségek, nem is sorolom. Nálunk a rendezők úgy­mond adottak: Bagossy László tagja a társulatnak, és itt vagyok én is. Minden második évben rendez nálunk Ascher Tamás, és harmadik előadását rendezi nekünk Mohácsi János. Tovább folytatjuk azt a sort is, amit Dömötör Andrással kezdtünk, Gáspár Ildivel foly­tat­tunk, hogy fiatal művészek egészben vagy részben itt kezdhessék a kőszínházi rendezői pályájukat. Most Polgár Csaba rendez a kö­vet­ke­ző évadban. Aztán arra is figyelemmel kell lenni, hogy tudunk-e eleget a jelenkori színházról, mik azok a stiláris utak, amelyeket nekünk meg kell ismerni, be kellene járni, vagy éppen fel kell fedezni. Fontos nekünk az is, hogy a színházban minél több kortárs mű legyen. Idén ez végre elég erős vonás. Mohácsi kezdi, aki a testvérével, Istvánnal, új darabot ír nekünk. A Csak egy szög és az Egyszer élünk… gondolkodását folytatják, tehát azt a kíváncsiságot, ami a magyar történelemnek a jelenkor felé nyitott kérdéseit pásztázza. Ez az előadás a kamenyec-podolszki eseményekről szól majd. Magam is az olvasópróbán fogom megismerni a darabot. A címe az, hogy E föld befogad, avagy nincsen számodra hely.

Annak a két produkciónak az ismeretében, amikhez hasonlítottad, vaskosan társadalomkritikus előadás lesz.
M. P.: Remélhetően, hiszen a színház egyik alapfeladata, hogy a jelenünkhöz szóljon. Ezt egyébként valami módon minden színház megteszi, még az is, amelyik úgy gondolja magáról, hogy kerüli a közéleti témákat, hiszen mi közösségi intézmény vagyunk, és a nézők minden előadásra a valóságból érkeznek. A második bemutató Bagossy rendezése lesz, aminek a címét, sajnálom, nem árulom el. Egy híres, klasszikus mű.

És miért nem árulod el, hogy mi lesz ez?
M. P.: Mert még nem tudja a társulat, és először ők tudják majd meg az évadnyitó napján. Harmadikként mutatjuk be az Übü királyt, amit a Szentendrei Teátrumban együttműködés keretében már játszottunk. Többek között azért is tartottunk nyáron premiert, hogy elférjünk az öt bemutatóval, mert szeretünk a megszokottnál picit hosszabban próbálni. Ezért az Übüt készre csináltuk, bár a szentendreihez képest még csiszolunk rajta. Ez az én rendezésem. Utána Ascher Tamás jön Székely Csaba nekünk írt darabjával. Tavaly ősszel vendégül láttuk Csabát. Egy hétig figyelte a munkánkat, ismerkedett a társulattal, és azt kértem tőle, hogy olyan színdarabot írjon, ami az ő optikájával láttatja a magyarországi dolgainkat. Vagyis Erdélyből néz ide. Azt is kértem tőle, hogy ne legyen kegyes, azt írja meg, amit gondol. Ebből született meg a Csoda, hogy élünk című darab.

Eddigi darabjaiban sem volt kegyes.
M. P.: Jó író nem óvatoskodik. Ezután következik Polgár Csaba rendezése, aki a hét szamuráj mítoszához nyúl vissza. Szintén új darab, amit Gáspár Ildivel és Mikó Csabával együtt jegyez. Összességében ezt az évadunkat a kortárs irodalom erős jelenléte és társadalmi érdeklődés jellemzi, azzal együtt is, hogy Bagossy klasszikus darabot rendez, és az Übü is elmúlt százéves.
Az Übü a maga módján nagyon keményen szól a hatalomról.
M. P.: Persze, ez is mindig megszólal benne, mert fura mű, de nagy mű. Fontos szempont volt nekem, hogy egy teljes színházművészeti egyetemi osztály szerepelhet benne. Így azt a diákszínházból eredeztetett szemtelenséget, energiát, ami Jarry szövegét jellemzi, elő lehet hívni.

Látszólag igencsak jó helyzetben van az Örkény Színház. Nem számítotok feketeseggűnek, miközben olyanok is rendeznek nálatok, akik bizonyos szempontok szerint annak minősülnek. Hogy a fenébe csinálod ezt?
M. P.: Nem csinálok semmit azon kívül, hogy ami tőlem telik, megteszem azért, hogy az előadásaink jók legyenek. Érzékeltem egyes színházak veszélyeztetettségét. Magunkkal kapcsolatban nem érzek ilyet. Az igazgató dolga az, hogy olyan helyzeteket teremtsen, amelyekben azok az alkotók, akiket jónak, és azok a gondolatok, amelyeket fontosnak tart, teret tudjanak kapni. Aki ezt csinálja, az jól csinálja, akár jól fek­szik, akár rosszul. Aki pedig fél, hogy „mit szólnak hozzá”, és ezért nem azt mondja, amit gondol, az rosszul.

Kossuth-díjat kaptál, aminek abszolút örült a szakma, de olyan közegben kaptad, amiben ez akár meglepetésnek számíthatott.
M. P.: A Kossuth-díj, noha többféle minőségben is meg vagyok említve az indoklásában, leginkább mégiscsak az Örkény Színháznak szól. Idén tízéves az Örkény, a munkát pedig kis híján tizenöt éve kezdtük a Madách Kamarával. Az évforduló kapcsán igyekszünk előre nézni.

Ha a társulat nevében kaptad a Kossuth-díjat, akkor valószínűleg nem kell tartani attól, hogy a mandátumodat a soron következő pályázaton nem hosszabbítják meg.
M. P.: Szerintem nem kell tartani ettől, de meg kell mondanom neked, hogy én egyáltalán nem foglalkozom ezzel a spekulációval. Azzal foglalkozom, hogy legyen lefestve a színpad, mire elkezdődnek a próbák, legyenek kitakarítva az öltözők, és hogy hol legyenek a színpadok az augusztus 30-i Örkény Kerten. Ez mind nagyon fontos, és ráadásul rajtam múlik.