Tevje nagyon szerethető figura
2014. október 30. / Szepesi Krisztina

Gazdag Tibort sokan leginkább sorozatbeli karakterével azonosítják, miközben évről évre vállal színpadi szerepeket is. Ezen a nyáron újra a Pannon Várszínház premierjében lépett színpadra.

A Hegedűs a háztetőn-t, melyben Tevje szerepét játssza, a Budapest Klezmer Band részvételével november 9-én a Budapest Kongresszusi Központban a fővárosi közönség is láthatja.
Azt mondta, elsőre megijedt a szerep összetettségétől és attól, hogy általában idősebb színészekre osztják.
G. T.: De Vándorfi Laci, a Pannon Várszínház igazgatója és egyben az előadás rendezője már az elején megnyugtatott, hogy nem kell ezzel foglalkoznom, elég, ha a saját személyiségemet használom fel a sze­rep­hez. De persze attól is megrémül az ember elsőre, ha vé­gig­gon­dol­ja, ki mindenki személyesítette már meg Tevjét színpadon. Ám a nagyon jó közös munka során igen hamar be tudtam engedi a figurát és magaménak tudtam érezni.

A saját személyiségét hol találta meg a szerepben?
G. T.: Régi mondás, hogy a színész végül mindig ugyanazt a szerepet játssza, miközben egy ilyen ikonhoz valamiféle tiszteletből és félelemből azért mégis nagyon óvatosan nyúlunk hozzá. Szerencsére a próbák során nagyon jól összetalálkozott a személyiségem a figura sok vonásával. Például nagyon szeretem a humorát, az elképesztő emberséget, ami uralkodik benne, de szeretem azt a huncut létet is, ahogy szeretettel, de ugyanakkor gondolkodva, saját életén is ironizálva bánik az emberekkel. Nem veszi túlságosan komolyan saját magát és a világot, rá tud nézni az egészre távolságtartással, ahogy Istent is cimborának, egy jóságos bátynak tekinti, akivel akár a gondokat, bajokat is meg lehet beszélni, és ez a cinkosság az én életemben is nagy szerepet játszik. Fontos, hogy a kollégákkal egy szemvillanásból értsük egymást, tudjuk, hogy az irónia nem bántás, hanem közös nevező, közös gondolat lehet.

Vagyis a pozitív életszemlélet az, ami leginkább megfogta Tevjében?
G. T.: Persze manapság vigyázni kell, nehogy az ember túl pozitívan lássa a dolgokat, mert az önáltatássá fajulhat, de ettől függetlenül mégis bennem vannak ezek a tulajdonságok. És bár valóban nagyon szerethető Tevje figurája, vannak kicsattanásai, felháborodásai akár a csendőrrel, a falubeliekkel vagy épp a gyerekeivel, miközben igyekeztem inkább a humánumát felnagyítani.

A téma mindig, de különösen most aktuális.
G. T.: A holokauszt 70. évfordulóján óhatatlanul mindenki kicsit érzékenyebben reagál a témára, miközben a kérdések, melyeket a darab felvet, mindig fontosak lesznek. Az, hogy maradjunk vagy menjünk, elfogadjuk, befogadjuk-e egymást, megértjük-e a másikat, hogy mi lesz velünk, és merre indulhatunk tovább, örök kérdések. Több előadásunkat direkt azért kérték, hogy ezzel megemlékezzenek az évfordulóról. Arról nem is beszélve, hogy a Budapest Klezmer Band élő közreműködése emeli az esték hangulatát. Ők a legprofibb csapat, amellyel valaha találkoztam, és tényleg megkétszerezik a mondandónk erejét. Gazda Bence pedig, aki a hegedűst adja, nagyon jól illeszkedik hozzám, hiszen ő tulajdonképpen Tevje lelkének bohócos, huncut kivetülése. Nagyon szépen kiegészítjük egymást vele és az egész zenekarral, hiszen az előadásban végig köztünk vannak, reagálnak az eseményekre a jelenlétükkel.

A tévés elfoglaltsága mellett ritkán adódik lehetősége, hogy ilyen nagy ívű szerepet formáljon meg.
G. T.: Szerencsére azért minden évadban van egy-egy színházi bemutatóm, és ilyenkor mindig komoly szerepeket osztanak rám, ami már csak azért is jólesik, mert szeretem, ha a kevés szabadidőmben valami igazán nagy dologgal foglalkozhatok. Tevje szerepét is nagy örömmel fogadtam a kezdeti félelem mellett, és talán pont azért, mert nem tudok sok színházi feladatot vállalni, ilyenkor sokkal nagyobb kedvvel vetem bele magam egy figura megformálásába. Fontos az is, hogy rendszeresen gyakoroljam a szakmát, és nekem megadatott, hogy a napi sorozatbeli munka mellett foglalkozhassak színpadi színjátszással is. Ez a kettő pedig oda-vissza hat egymásra, hogy a zenei munkáimat ne is említsem.

Milyen összefüggés lehet a kettő között?
G. T.: Technikai dolgok például. A kamera előtt nagyon pici eszközökkel, természetes gesztusokkal kell előhívni az érzelmeket és gondolatokat, mert különben kilóg a lóláb. Ezt a fajta természetességre való törekvést pedig a színpadon is kamatoztatni lehet, kerülve a mórikált, mesterséges játszást.

Ön ráadásul Székely Gábor és Zsámbéki Gábor osztályában tanulta a szakmát a színművészetin, és a Katona József Színházban kezdte a pályáját, ez pedig sok mindent meghatároz.
G. T.: Valóban fontos volt a kezdet, de eközben sokak számára engem ma a sorozatbeli szerepem határoz meg. Manapság nem engedhetjük meg magunknak, hogy kizárólag a művészi vágyainkat elégítsük ki. Sokszor dilemmázom, hogy felelősségteljes döntést hozzak, de aztán mindig eszembe jut, hogy színész vagyok, az a szakmám, hogy játsszak, és nincs más dolgom, mint hogy ezt minden műfajban maxi­má­li­san tegyem. A művészi igényem abban is megmutatkozik, hogy a zenekari szereplés mellett nemrég összeállítottam egy pódiumestet is, melyet exkluzív eseményekre szánok. Ez egy bensőséges, elgondolkodtató műsor megzenésített versekkel, köztük saját szerzeményekkel, de Karácsondi Imre verse is elhangzik, ahogy Zorántól és Cseh Tamástól is énekelek. Olyan művek ezek, amelyek nagyon fontosak számomra, és melyek által sok fontos gondolatot oszthatok meg a máról. Szerencsére azt tapasztalom, az emberek még igénylik ezt, képesek megállni és elgondolkodni egy-egy ilyen műsor után.