2014. november 19. /
Amióta feltűnt az Oscar-díjra jelölt Bikanyak bikanyakú flamand óriásaként, a nemzetközi piacon is egyre nagyobb a kereslet a magánemberként sem apró, antwerpeni születésű színész iránt.
Először a franciák bűnfilm-szakértője, Jacques Audiard kérte fel, hogy legyen Marion Cotillard partnere a Rozsda és csontban, majd Clive Owen mellett tűnt fel a Vérkötelékben. Elég fényesen fest a 37 éves színész jövője is, hiszen Thomas Vinterberg és Alan Rickman is szerepet adott neki készülő filmjében. A Piszkos pénz című thrillerben – mely minden bizonnyal James Gandolfini utolsó alakításaként fog a filmtörténetbe a bekerülni – a belgák második legnagyobb sztárja (az első egy Van Damme nevű művész) Gandolfini mellett Tom Hardyval és Noomi Rapacéval együtt szerepel.
Hogyan került a filmbe?
M. S.: Egyszerűen. Michael R. Roskam rendezett a Bikanyakban, s hívott, szerepeljek az első amerikai filmjében is. Michael semmit sem változott, ugyanaz a vérbeli történetmesélő és ugyanaz az igaz barát maradt, mint amilyennek a Bikanyak forgatása idején megismertem. Voltak ugyan egyeztetési nehézségek, sőt, jó darabig úgy tűnt, nem fog a dolog összejönni, de végül csak sikerült összehozni.
Kicsoda ez az Eric, akit a Piszkos pénzben játszik?
M. S.: Nem egy egyszerű eset, és akkor még finoman fogalmaztam. Fogalmam sincs, miért futok bele sorban ezekbe a nehézfiú-szerepekbe – biztos én vagyok az oka, vonzanak ezek a karakterek. Van valami mágneses erő ezekben az alakokban. De tévedés ne essék, Eric nem az az ember, akit bárki is szívesen látna a vacsoraasztalánál. Nem egy rokonszenves, emberbarát figura.
A színészek mellett egy kölyökkutya is központi szerephez jut a filmben. Hogy áll a kutyákkal?
M. S.: Gyerekként voltak kutyáim. Volt egy csau-csaum, tudja, az a kínai kutya, aminek örökké kék a nyelve. Brando volt a neve. Már réges-rég az örök vadászmezőkön poroszkál, de még mindig szerepel az álmaimban. Valahol mélyen még mindig nagyon kötődhetek hozzá. Az álmaimban mindig nagyon valóságosnak tűnik, s amikor felébredek, szomorúsággal tölt el, hogy nincs a közelemben.
A Bikanyakban szarvasmarhák közt láthattuk. Színészileg melyik állattal könnyebb?
M. S.: Ez nem is lehet kérdés: a kutyákkal jóval egyszerűbb! Mindenre meg lehet őket tanítani. Mindig is csodáltam őket ezért. A szerepem szerint én vagyok a kölyökkutya gazdája, de a kutyus egy szemetesben végzi, a főszereplők veszik magukhoz. Szóval a filmben távolról sem egy mintagazdit játszom, de a valóságban odavagyok a kutyákért.
Most, hogy már tudjuk, milyen a kutyákkal való munka, térjünk rá az emberi partnerekre. Tom Hardy?
M. S.: Tommal játszani nagyszerű volt. Nagylelkű színész. A filmbeli kapcsolatunk egészen más, mint amit minket ismerve az emberek gondolnának. Szikrázik a levegő körülöttünk, állandó a veszélyérzet. De ez nem valami látványos izmozás – ez a két figura nem harcos. Ők túlélők. Tom nem az a fajta színész, aki a jelenet végén fogja magát, és visszaváltozik Tommá. Nem, ő a szereppel kel és fekszik.
És James Gandolfini?
M. S.: Mindössze két jelenetem volt Jamesszel. Igazi ikon, persze, de sokkal több volt, mint Tony Soprano. Imádtam a független filmjeit is. A legmenőbb színész volt – mindig őszinte, mindig erőteljes. És emellett szerény, dolgozni mindig kész ember. Az ilyen embereket szeretem. Egy jelenetnek sosem szabadna a színészek közti rivalizálásról szólnia – a közös munka, a közös alkotás számít. Nagy megtiszteltetés volt, hogy dolgozhattam vele.
Az interjúért köszönet az InterComnak
Először a franciák bűnfilm-szakértője, Jacques Audiard kérte fel, hogy legyen Marion Cotillard partnere a Rozsda és csontban, majd Clive Owen mellett tűnt fel a Vérkötelékben. Elég fényesen fest a 37 éves színész jövője is, hiszen Thomas Vinterberg és Alan Rickman is szerepet adott neki készülő filmjében. A Piszkos pénz című thrillerben – mely minden bizonnyal James Gandolfini utolsó alakításaként fog a filmtörténetbe a bekerülni – a belgák második legnagyobb sztárja (az első egy Van Damme nevű művész) Gandolfini mellett Tom Hardyval és Noomi Rapacéval együtt szerepel. Hogyan került a filmbe?
M. S.: Egyszerűen. Michael R. Roskam rendezett a Bikanyakban, s hívott, szerepeljek az első amerikai filmjében is. Michael semmit sem változott, ugyanaz a vérbeli történetmesélő és ugyanaz az igaz barát maradt, mint amilyennek a Bikanyak forgatása idején megismertem. Voltak ugyan egyeztetési nehézségek, sőt, jó darabig úgy tűnt, nem fog a dolog összejönni, de végül csak sikerült összehozni.
Kicsoda ez az Eric, akit a Piszkos pénzben játszik?
M. S.: Nem egy egyszerű eset, és akkor még finoman fogalmaztam. Fogalmam sincs, miért futok bele sorban ezekbe a nehézfiú-szerepekbe – biztos én vagyok az oka, vonzanak ezek a karakterek. Van valami mágneses erő ezekben az alakokban. De tévedés ne essék, Eric nem az az ember, akit bárki is szívesen látna a vacsoraasztalánál. Nem egy rokonszenves, emberbarát figura.
A színészek mellett egy kölyökkutya is központi szerephez jut a filmben. Hogy áll a kutyákkal?
M. S.: Gyerekként voltak kutyáim. Volt egy csau-csaum, tudja, az a kínai kutya, aminek örökké kék a nyelve. Brando volt a neve. Már réges-rég az örök vadászmezőkön poroszkál, de még mindig szerepel az álmaimban. Valahol mélyen még mindig nagyon kötődhetek hozzá. Az álmaimban mindig nagyon valóságosnak tűnik, s amikor felébredek, szomorúsággal tölt el, hogy nincs a közelemben.
A Bikanyakban szarvasmarhák közt láthattuk. Színészileg melyik állattal könnyebb?
M. S.: Ez nem is lehet kérdés: a kutyákkal jóval egyszerűbb! Mindenre meg lehet őket tanítani. Mindig is csodáltam őket ezért. A szerepem szerint én vagyok a kölyökkutya gazdája, de a kutyus egy szemetesben végzi, a főszereplők veszik magukhoz. Szóval a filmben távolról sem egy mintagazdit játszom, de a valóságban odavagyok a kutyákért.
Most, hogy már tudjuk, milyen a kutyákkal való munka, térjünk rá az emberi partnerekre. Tom Hardy?
M. S.: Tommal játszani nagyszerű volt. Nagylelkű színész. A filmbeli kapcsolatunk egészen más, mint amit minket ismerve az emberek gondolnának. Szikrázik a levegő körülöttünk, állandó a veszélyérzet. De ez nem valami látványos izmozás – ez a két figura nem harcos. Ők túlélők. Tom nem az a fajta színész, aki a jelenet végén fogja magát, és visszaváltozik Tommá. Nem, ő a szereppel kel és fekszik.
És James Gandolfini?
M. S.: Mindössze két jelenetem volt Jamesszel. Igazi ikon, persze, de sokkal több volt, mint Tony Soprano. Imádtam a független filmjeit is. A legmenőbb színész volt – mindig őszinte, mindig erőteljes. És emellett szerény, dolgozni mindig kész ember. Az ilyen embereket szeretem. Egy jelenetnek sosem szabadna a színészek közti rivalizálásról szólnia – a közös munka, a közös alkotás számít. Nagy megtiszteltetés volt, hogy dolgozhattam vele.
Az interjúért köszönet az InterComnak