Takács Nikolas – Swing with Me
2014. december 04. /

Pályafutásának legnagyobb szabású koncertjére készül az X-Faktor bársonyos hangú felfedezettje. Takács Nikolas az elmúlt években fellépésről fellépésre járt, nagyszabású, egész estés koncertekkel szórakoztatta több tízezres közönségét, a Fool Moonnal közös és saját adventi templomturnéival bejárta az egész országot.
Kevesen tudhatnak magukénak olyan fényes karriert, mint amilyet az ellenállhatatlanul sármos Nikolas ért el. Saját szerzeményei (mint a Zene kísér, a Boldogság te vagy és a Never Ever) nemcsak szakmai berkeken belül tették elismert előadóvá, de a rádiók hallgatóinak is egyik legnagyobb kedvencévé vált. Idén pedig a Rád hangoltam című dalával hónapokig vezette Takács Nikolas naptára már tavasszal meg­telt egész évre, a kívánságműsorokban a mai napig küldik egymásnak a szerelmesek februárban debütált dalát, és sorra érkeznek a fel­ké­ré­sek az országhatáron túlról is. Közben elkészítette legújabb le­mez­a­nya­gát is In Time címmel.
December 28-án a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral közös, ex­klu­zív produkciója mindössze egyetlen alkalommal kerül színpadra: a másfél órás Swing with Me koncerten Nikolas legismertebb dalai mellett világslágerek kapnak a ’30-as éveket idéző új köntöst.

Erkel Színház
12. 28., 20h