Online tartalomkészítők, hajrá!
2014. december 10. / Pavlovics Ágota

Az online nézhető/hallgatható médiumok egyre népszerűbbek, ezért fontos, hogy a hagyományos platformok mellett ezek a műfajok is támogatást kapjanak. Ezt a célt szolgálja a Magyar Média Mecenatúra program keretében 2012-ben útjára indított, a közszolgálati médiatartalmak ké­szí­té­sét és közzétételét támogató Neumann János online pályázat. Novák Tamással, a pályázat szakmai bírálóbizottságának egyik tagjával beszélgettünk.

Mi ez a Magyar Média Mecenatúra program és mit jelent a Neumann János online pályázat, miről szól, kik pályázhatnak?
N. T.: A pályázat része a Médiatanács által elindított és működtetett Magyar Média Mecenatúra programnak, amely az elmúlt években több száz magyar audiovizuális tartalom létrejöttét segítette az animációs filmektől a dokumentumfilmeken keresztül a tévéjátékokig. 2012 ta­va­szán Gerényi Gábor, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egye­sü­le­té­nek akkori vezetője megkereste Kollarik Tamást, a Médiatanács tagját, a Magyar Média Mecenatúra program ötletgazdáját, koor­di­ná­to­rát, azzal az ötlettel, hogy kéne egy önálló médiapályázat online projekteknek. Majd hosszú szakmai egyeztetések után, 2012 őszén elindulhatott a Neumann János program. Ebben a programban az a különleges, hogy ez az első olyan kiírás, amely azt szolgálja, hogy minél több közérdekű, audio- vagy videotartalom jelenjen meg a neten. Vagyis itt olyan független, kisebb vagy nagyobb alkotóműhelyek kaphatnak támogatást, amelyeknek van egy jó ötletük, akár egy kisfilm, egy doku-sorozat vagy egy jó hangoskönyv. Ha ezek a pályázók találnak egy helyi vagy országos hírportált, ami vállalja a művük bemutatást – ez általában könnyen megy, hiszen sok hely van még a neten –, akkor nyitva áll az út a pályázat előtt. Maga a pályázás viszonylag egyszerű, egy fél nap alatt összerakható, nem kell hozzá önrész, a támogatás összege pedig maximálisan 1 millió forint. A pályázatok beadása folyamatos, általában szeptembertől december végéig lehet pályázni. A teljes keretösszeg 20 millió forint, de van egy külön 5 milliós keret a határon túli pályázóknak is.

Milyen ötletek, szinopszisok indulhatnak jó eséllyel a támogatásért?
N. T.: Mi a pályázat szakmai bírálóbizottsága vagyunk, Gerényi Gábor és Dévényi István kollégámmal együtt javaslattételi jogunk van, a döntést a Médiatanács hozza meg. De az biztos, hogy a pályázatok elbírálásánál fontos szempont az eredetiség, a közszolgálatiság. Fontos, hogy olyan alkotások szülessenek, amelyek joggal számíthatnak arra, hogy sokan lesznek rájuk kíváncsiak, és nem fognak eltűnni az internet valamelyik kihalt szegletében. Előnyt élveznek a gyerek és ifjúsági, valamint az oktatási és kulturális alkotások. Kedvező elbírálásra számíthat az a pályázó, aki a fogyatékkal élők számára is elérhetővé teszi alkotását. Ami pedig az ötleteket illeti, gyakorlatilag minden olyan tartalom eséllyel pályázhat, amelyik a köz hasznára van. Jó eséllyel lehet pályázni városok, természeti tájak bemutatásával vagy egy fontos esemény filmes elbeszélésével. A paletta igen széles és színes, a kertészkedés éppen olyan érdekes lehet, mint a csecsemőgondozás. A pályázatok értékelésénél olyan tartalmaknak van prioritásuk, amelyeket a netezők feltételezhetően meg fognak nézni, és azt mondják, ezt érdemes volt közpénzből támogatni, mert hasznos információk birtokába jutottak.

Hol lehet megnézni ezeket a filmeket?
N. T.: A cél az, hogy a támogatott alkotás mindenképpen elérje a célközönségét. Így leginkább a témától függ, hogy hol tűnnek fel ezek az alkotások. A nagyobb közérdeklődésre számot tartó alkotások leginkább nagyobb hírportálokon láthatóak, a kulturális témák értelemszerűen kulturális oldalakon, míg egy-egy lokális téma feldolgozását a helyi oldalakon érdemes megnézni. De az alkotások döntő többsége nyomon követhető a Magyar Média Mecenatúra program Mecenatúra Tükör oldalán is, a mecenatura.mediatanacs.hu/neumann oldalon. A támogatásnak köszönhetően készült el Kiskunhalason egy ifjúsági műsor, aminek 153 Lélekmód a címe. A 12-18 éves korosztálynak szóló filmek a lelki harmónia megőrzéséről, visszaszerzéséről szólnak. Sikeresen pályázott az A38 kulturális központ magyar előadóművészekről készülő filmjével, melynek címe Koncertek az A38 Hajón. Az A38 programján a könnyűzenétől a komolyig számos műfaj megtalálható. A magyar zenei élet jelentős produkciói ennek a támogatásnak köszönhetően online, széles közönség számára is hozzáférhetővé válnak. Kapott támogatást hangoskönyv és rádiós beszélgetés is. Különleges munkával pályáztak a tapolcaiak, aminek köszönhetően tévéjáték készült Molnár Ferenc Liliom című színdarabjából a helyi művelődési központ amatőr színjátszóinak közreműködésével. Egy nagyon igényes filmet készített a jazzről a Közgáz Vizuális Brigád, útifilm készült a magyar katonák száz évvel ezelőtti harcairól Dél-Tirolban, a BOREKA csapata filmet készített négy ikonikus magyar művésznőről, készültek táncos- és művészportrék a Kultúrpartra. Támogatunk még természetfilmet a rétisasokról és sok más színvonalas alkotást. A pályázat 2012-ben indult és már több mint 40 alkotás kapott támogatást a Médiatanácstól. Természetesen a pályázatok lényeges feltétele, hogy a támogatott alkotások hosszú távon, folyamatosan hozzáférhetőek legyenek a közönség számára.


Neumann János a 20. század egyik legnagyobb matematikusa volt. A világ mégis inkább a számítógép megtervezésével kapcsolatos munkássága miatt ismeri. 1945 júliusában írt művében foglalta össze Neumann-elvekként ismert alapvetéseit, valamint a számítástechnika és a számítógépek általa elképzelt fejlődéséről szóló gondolatait. Tudományos öröksége előtt tisztelegve az online médiaszolgáltatóknak szóló pályázat a kiváló tudós nevét viseli.