2015. január 13. / Kovács Gellért
A karácsonyi szezon egyik nagy hollywoodi fantasy-látványossága a Jeff Bridgesszel és Julianne Moore-ral feldíszített A hetedik fiú, melynek tán legnagyobb különlegessége, hogy orosz a rendezője. Bár az álomgyár híres arról, hogy szereti beszippantani a külföldi tehetségeket,
oroszokat csak ritkán ültetnek a rendezői székbe – talán a hidegháborúból őrzött rossz emlékek miatt, ámbár ez a verzió inkább az összeesküvés-elméletek hívei közt népszerű. A PM körülnézett a spájzban és a témában, s most megosztjuk, kiket találtunk, akik orosz létükre – legyenek színészek vagy rendezők – mégis bejutottak Hollywood kapuján.
Szergej Bodrov
Összeállításunk apropó-embere. Nem ma kezdte az ismerkedést az amerikai, de mondjuk inkább azt, a nemzetközi viszonyokkal. Bodrov neve A kaukázusi fogollyal lett szélesebb körökben ismert, ez az 1996-ban készült, megrázó háborús dráma Oscar-jelölést hozott Oroszországnak és persze írójának-rendezőjének, ami után egy Jean-Jacques Annaud történetéből készült lovas giccs (Running Free) következett, majd számos kisebb és nagyobb koprodukció. A hetedik fiú direktori székét alighanem két darab epikus történelmi kalandfilmjével, a Nomáddal és Mongollal (2005 és 2007) érdemelte ki, melyekről azt mindenképp elmondhatjuk dicséretképpen, hogy remekül festenek és hatásosak. A folytatást tekintve bármi lehet Bodrovval, s ugyanennek a fordítottja is: ha sikeres lesz A hetedik fiú, akár franchise is lehet belőle, elvégre a brit Joseph Delaney jó néhány regényt írt a témában, úgyhogy lenne miből építkezni tovább a lovagos, boszorkányos, mágusos úton.
Andrej Koncsalovszkij
Íme a rendező, Nyikita Mihalkov testvére, Andrej Tarkovszkij alkotótársa, aki már első, szociálisan igen érzékeny filmjével (Az első tanító, 1965) számos elismerést aratott. Dirigált ő már Csehov-adaptációt (Ványa bácsi), de dirigálta Eric Robertset és John Voightot is (Szökevényvonat) – utóbbit a harmadik Oscar-jelöléséhez segítetve. Aztán vette a bátorságot, s bemerészkedett két született akcióhérosz, Sylvester Stallone és Kurt Russell közé – bár a Tango és Cash rendezését végül nem ő fejezte be. Ez utóbbi incidens után megtörni látszott Koncsalovszkij nagyvásznas hollywoodi karrierje. Hazája színeiben abszolút sikerült megőriznie hírnevét, ám Amerikában leginkább tévéknek készített filmeket. Olyanokat, mint például a maga nemében komoly visszhangot kiváltó Odüsszeia, Armand Assantével vagy Az oroszlán télen igényes képernyős változata Glenn Close és Patrick Stewart főszereplésével (ezt hazánkban forgatta). Idén Velencében Ezüst Oroszlánt nyert új rendezésével, a hazájában forgatott A postás fehér éjszakáival, de olyannyira megvan a véleménye az amerikai szórakoztatóiparról, hogy még az ellen is tiltakozott, hogy Oroszország az ő alkotását küldje a legjobb külföldi film Oscar-jelöltjei közé. Ami pedig Koncsalovszkij nagyobb költségvetésű, szórakoztató jellegű produkcióit illeti: A diótörő angol-magyar érdekeltségű, 3D-s meseváltozata kapcsán lehetett róla hallani legutóbb, ám ezt véletlenül se sorolnánk a mester sikerültebb vállalásai közé.
Gennagyij „Genndy” Tartakovszkij
Az úgynevezett Cartoon Network-boom emblematikus, stílusteremtő rajzfilmese Moszkvában született, gyermekként került szüleivel az Államokba. Legalább annyira kedveli az amerikai mentalitást, mint amennyire messziről jött srácként szenvedett tőle – ez tökéletesen látszik s érezhető is az olyan kultikus tévésorozatai hangulatán, mint a Dexter laboratóriuma vagy a Szamuráj Jack. Ráadásul Genndy még George Lucas hűvös leheletével a tarkóján is sikeres tudott maradni, hiszen a három évadot megélt Csillagok háborúja: Klónok háborúja szériát is ő készítette. 2012-ben a multiplexek animációt kedvelő közönségénél is bevágódott, elvégre az Adam Sandler által istápolt Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak komoly siker lett a mozikban, olyannyira, hogy nagyon hamarosan érkezik is a folytatás! Aztán pedig spenótot eszünk spenóttal, hisz a Tartakovszkij-művek már jó ideje gőzerővel dolgoznak a legendás megmentő-erőember, vagyis Popeye 3D-animációs kalandjain is. Pár hónappal ezelőtt rövid kedvcsináló videó is felkerült a netre abból, hogy 2015-ben mit várhatunk a pipázó szuperhőstől. Nem tűnik rossznak a portré – bár Popeye fizimiskája a megszokotthoz képest kétségtelenül sterilebbnek látszik.
Timur Bekmambetov
Mi történik akkor, ha valaki hazájában csinál egy olyan vámpíros filmet, amely nemcsak otthon, de a nagyvilágban is forgalmazókat, aztán komoly bevételt szerez magának? Sok minden történhet, de ami ezzel a kazah alkotóval történt, ahhoz azért nagy szerencse is kell. A 2004-ben bemutatott Éjszakai őrség gigászi diadalát persze a folytatás, a Nappali őrség követte – s a tisztességes egóval bíró Timur, amellett, hogy produceri és rendezői minőségben is nagymenő maradt Oroszországban, Hollywoodban is feliratkozott a komoly ígéretek közé. Ám aki odakerül, annak bizonyítania kell, különben könnyen lepottyan a listáról – s Bekmambetov esetében tulajdonképpen ez is megtörtént. A Wantedből (2008) a korrektnél kicsit jobb képregény-adaptáció sikeredett, amely üzembiztosan bebizonyította, hogy rendezője nemcsak másolni képes a hollywoodi körülményeket, hanem helyt is tud állni a valódi nagypályán. Timur és csapata közben az álomgyárban is megvetette produceri lábait, így egyre komolyan tényezőnek számít arrafelé. Igaz ez még úgy is, hogy a direktori minőségben forgatott Abraham Lincoln, a vámpírvadász inkább volt tolerálhatóan kínos, mint élvezetes. Na, de a nagy feladat még csak most következik: 2016-ban gurul be a mozikba minden idők egyik legbátrabb (legfeleslegesebb?) remake-je, a Ben-Hur, amelyet Bekmambetovnak kell megtöltenie... Mivel is? Hát, leginkább létjogosultsággal!
Hollywoodban mindenki orosz…
Na jó, nem mindenki, de sokan vannak a színészek között is, akik orosz ősökkel büszkélkedhetnek (a többiek meg, azaz a többség, mint tudjuk, biztosan magyar). A régi álomgyári csillagok közül híres példa a Haragban a világgal, a Ragyogás a fűben és a West Side Story sztárja, Natalie Wood, aki Natalja Nyikolajevna Zaharenkóként látta meg a napvilágot – igaz, már az Egyesült Államokban. A legférfiasabb hollywoodi férfiak díszpéldánya, az isteni mesterlövész, vagyis Yul Brynner (eredeti nevén Julij Boriszovics Brinner) viszont Vlagyivosztokban született, s nemcsak orosz, de mongol vérvonal is díszítette egzotikus, kopasz fizimiskáját. Aztán a Die Hard-rajongók bizonyára azzal is tisztában vannak, hogy az a német terrorista, akivel John McClane a legdurvábbat közelharcolta az első részben, igazából nem is német, hanem orosz volt, méghozzá egy világhírű táncos, Alexander Godunov (s ő játszotta azt a szelíden féltékeny amis gazdát is A kis szemtanúban, aki nagyon nem akarta, hogy a szintén amis Kelly McGillis beleszeressen a nagyon nem amis – viszont a valóságban fehérorosz származású! – Harrison Fordba.)
S ha már balett, természetesen nem maradhat ki a felsorolásból a zseniális balettművész, Mihail Barisnyikov se, akit a Fordulópont című, 1977-es Herbert Ross-filmért még színészi Oscar-díjra is jelöltek. Bár a máig tartó hollywoodi szereplései közül a nagyközönség valószínűleg azért emlékszik rá, mert az HBO kultikus tévésorozatában, a Szex és New Yorkban kilencepizódnyi fontos-romantikus szerepelt vállalt. Aztán: az olyan szépségek, mint Milla Jovovich, Mila Kunis vagy az ukrán Olga Kurylenko már csak nevük miatt se tagadhatnák származásukat, ám azt tán kevesebben tudják, hogy Natalie Portman, Lisa Kudrow, sőt, még Leonardo DiCaprio, Kirk (és természetesen a fia, Michael) Douglas is ilyen-olyan rokonságuk miatt valamilyen részben orosz leszármazottként tekinthetnek magukra.
oroszokat csak ritkán ültetnek a rendezői székbe – talán a hidegháborúból őrzött rossz emlékek miatt, ámbár ez a verzió inkább az összeesküvés-elméletek hívei közt népszerű. A PM körülnézett a spájzban és a témában, s most megosztjuk, kiket találtunk, akik orosz létükre – legyenek színészek vagy rendezők – mégis bejutottak Hollywood kapuján.
Szergej Bodrov
Összeállításunk apropó-embere. Nem ma kezdte az ismerkedést az amerikai, de mondjuk inkább azt, a nemzetközi viszonyokkal. Bodrov neve A kaukázusi fogollyal lett szélesebb körökben ismert, ez az 1996-ban készült, megrázó háborús dráma Oscar-jelölést hozott Oroszországnak és persze írójának-rendezőjének, ami után egy Jean-Jacques Annaud történetéből készült lovas giccs (Running Free) következett, majd számos kisebb és nagyobb koprodukció. A hetedik fiú direktori székét alighanem két darab epikus történelmi kalandfilmjével, a Nomáddal és Mongollal (2005 és 2007) érdemelte ki, melyekről azt mindenképp elmondhatjuk dicséretképpen, hogy remekül festenek és hatásosak. A folytatást tekintve bármi lehet Bodrovval, s ugyanennek a fordítottja is: ha sikeres lesz A hetedik fiú, akár franchise is lehet belőle, elvégre a brit Joseph Delaney jó néhány regényt írt a témában, úgyhogy lenne miből építkezni tovább a lovagos, boszorkányos, mágusos úton.
Andrej Koncsalovszkij
Íme a rendező, Nyikita Mihalkov testvére, Andrej Tarkovszkij alkotótársa, aki már első, szociálisan igen érzékeny filmjével (Az első tanító, 1965) számos elismerést aratott. Dirigált ő már Csehov-adaptációt (Ványa bácsi), de dirigálta Eric Robertset és John Voightot is (Szökevényvonat) – utóbbit a harmadik Oscar-jelöléséhez segítetve. Aztán vette a bátorságot, s bemerészkedett két született akcióhérosz, Sylvester Stallone és Kurt Russell közé – bár a Tango és Cash rendezését végül nem ő fejezte be. Ez utóbbi incidens után megtörni látszott Koncsalovszkij nagyvásznas hollywoodi karrierje. Hazája színeiben abszolút sikerült megőriznie hírnevét, ám Amerikában leginkább tévéknek készített filmeket. Olyanokat, mint például a maga nemében komoly visszhangot kiváltó Odüsszeia, Armand Assantével vagy Az oroszlán télen igényes képernyős változata Glenn Close és Patrick Stewart főszereplésével (ezt hazánkban forgatta). Idén Velencében Ezüst Oroszlánt nyert új rendezésével, a hazájában forgatott A postás fehér éjszakáival, de olyannyira megvan a véleménye az amerikai szórakoztatóiparról, hogy még az ellen is tiltakozott, hogy Oroszország az ő alkotását küldje a legjobb külföldi film Oscar-jelöltjei közé. Ami pedig Koncsalovszkij nagyobb költségvetésű, szórakoztató jellegű produkcióit illeti: A diótörő angol-magyar érdekeltségű, 3D-s meseváltozata kapcsán lehetett róla hallani legutóbb, ám ezt véletlenül se sorolnánk a mester sikerültebb vállalásai közé.
Gennagyij „Genndy” Tartakovszkij
Az úgynevezett Cartoon Network-boom emblematikus, stílusteremtő rajzfilmese Moszkvában született, gyermekként került szüleivel az Államokba. Legalább annyira kedveli az amerikai mentalitást, mint amennyire messziről jött srácként szenvedett tőle – ez tökéletesen látszik s érezhető is az olyan kultikus tévésorozatai hangulatán, mint a Dexter laboratóriuma vagy a Szamuráj Jack. Ráadásul Genndy még George Lucas hűvös leheletével a tarkóján is sikeres tudott maradni, hiszen a három évadot megélt Csillagok háborúja: Klónok háborúja szériát is ő készítette. 2012-ben a multiplexek animációt kedvelő közönségénél is bevágódott, elvégre az Adam Sandler által istápolt Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak komoly siker lett a mozikban, olyannyira, hogy nagyon hamarosan érkezik is a folytatás! Aztán pedig spenótot eszünk spenóttal, hisz a Tartakovszkij-művek már jó ideje gőzerővel dolgoznak a legendás megmentő-erőember, vagyis Popeye 3D-animációs kalandjain is. Pár hónappal ezelőtt rövid kedvcsináló videó is felkerült a netre abból, hogy 2015-ben mit várhatunk a pipázó szuperhőstől. Nem tűnik rossznak a portré – bár Popeye fizimiskája a megszokotthoz képest kétségtelenül sterilebbnek látszik.
Timur Bekmambetov
Mi történik akkor, ha valaki hazájában csinál egy olyan vámpíros filmet, amely nemcsak otthon, de a nagyvilágban is forgalmazókat, aztán komoly bevételt szerez magának? Sok minden történhet, de ami ezzel a kazah alkotóval történt, ahhoz azért nagy szerencse is kell. A 2004-ben bemutatott Éjszakai őrség gigászi diadalát persze a folytatás, a Nappali őrség követte – s a tisztességes egóval bíró Timur, amellett, hogy produceri és rendezői minőségben is nagymenő maradt Oroszországban, Hollywoodban is feliratkozott a komoly ígéretek közé. Ám aki odakerül, annak bizonyítania kell, különben könnyen lepottyan a listáról – s Bekmambetov esetében tulajdonképpen ez is megtörtént. A Wantedből (2008) a korrektnél kicsit jobb képregény-adaptáció sikeredett, amely üzembiztosan bebizonyította, hogy rendezője nemcsak másolni képes a hollywoodi körülményeket, hanem helyt is tud állni a valódi nagypályán. Timur és csapata közben az álomgyárban is megvetette produceri lábait, így egyre komolyan tényezőnek számít arrafelé. Igaz ez még úgy is, hogy a direktori minőségben forgatott Abraham Lincoln, a vámpírvadász inkább volt tolerálhatóan kínos, mint élvezetes. Na, de a nagy feladat még csak most következik: 2016-ban gurul be a mozikba minden idők egyik legbátrabb (legfeleslegesebb?) remake-je, a Ben-Hur, amelyet Bekmambetovnak kell megtöltenie... Mivel is? Hát, leginkább létjogosultsággal!
Hollywoodban mindenki orosz…
Na jó, nem mindenki, de sokan vannak a színészek között is, akik orosz ősökkel büszkélkedhetnek (a többiek meg, azaz a többség, mint tudjuk, biztosan magyar). A régi álomgyári csillagok közül híres példa a Haragban a világgal, a Ragyogás a fűben és a West Side Story sztárja, Natalie Wood, aki Natalja Nyikolajevna Zaharenkóként látta meg a napvilágot – igaz, már az Egyesült Államokban. A legférfiasabb hollywoodi férfiak díszpéldánya, az isteni mesterlövész, vagyis Yul Brynner (eredeti nevén Julij Boriszovics Brinner) viszont Vlagyivosztokban született, s nemcsak orosz, de mongol vérvonal is díszítette egzotikus, kopasz fizimiskáját. Aztán a Die Hard-rajongók bizonyára azzal is tisztában vannak, hogy az a német terrorista, akivel John McClane a legdurvábbat közelharcolta az első részben, igazából nem is német, hanem orosz volt, méghozzá egy világhírű táncos, Alexander Godunov (s ő játszotta azt a szelíden féltékeny amis gazdát is A kis szemtanúban, aki nagyon nem akarta, hogy a szintén amis Kelly McGillis beleszeressen a nagyon nem amis – viszont a valóságban fehérorosz származású! – Harrison Fordba.)
S ha már balett, természetesen nem maradhat ki a felsorolásból a zseniális balettművész, Mihail Barisnyikov se, akit a Fordulópont című, 1977-es Herbert Ross-filmért még színészi Oscar-díjra is jelöltek. Bár a máig tartó hollywoodi szereplései közül a nagyközönség valószínűleg azért emlékszik rá, mert az HBO kultikus tévésorozatában, a Szex és New Yorkban kilencepizódnyi fontos-romantikus szerepelt vállalt. Aztán: az olyan szépségek, mint Milla Jovovich, Mila Kunis vagy az ukrán Olga Kurylenko már csak nevük miatt se tagadhatnák származásukat, ám azt tán kevesebben tudják, hogy Natalie Portman, Lisa Kudrow, sőt, még Leonardo DiCaprio, Kirk (és természetesen a fia, Michael) Douglas is ilyen-olyan rokonságuk miatt valamilyen részben orosz leszármazottként tekinthetnek magukra.