„A smink tilos”
2015. március 05. /

Pop, csajok, satöbbi, Fociláz, Egy fiúról, Hosszú út lefelé, A Meztelen Juliet, Hogyan legyünk jók, Betoncsók – Nick Hornby-regény egytől egyig, de a britek sikerszerzője akkor sem bír hibázni, ha forgatókönyvírásra adja a fejét, mint tette azt az Oscar-díjra jelölt Egy lányról esetében.
Február 19-én mutatják be a mozik az ugyancsak Hornby forgatókönyvéből készült Vadon című filmet, melynek Reese Witherspoon játssza a főszerepét. Egy nő, egy hátizsák, egy több mint ezer mérföldes túra és sok-sok múltba nézés – még jó, hogy a színésznőt Golden Globe-ra jelölték.

Regényíróként főként férfilelkeket boncolgatott, de forgatókönyvíróként az erős nőket favorizálja. Az Egy lányról és a későbbiekben mozikba kerülő Brooklyn című film mind erős hősnővel dicsekedhet. Véletlen egybeesésről lenne szó?
N. H.: Nem hiszem, hogy véletlen lenne. Épp a minap filoztam azon, hogy ebben az évszázadban még nem is írtam férfiakról. Tarthatatlan állapot. Valaminek történnie kellett az ezredforduló környékén. Lehet, hogy férfifronton mindent kiírtam magamból, nem vagyok benne biztos, hogy van-e még mondanivalóm. A nőkről szóló sztorik egy fokkal izgalmasabbak, és ez szerintem azért van, mert a nők szabadsága jóval kisebb, mint a férfiaké. És ez feszültséggel tölti meg a róluk szóló történeteket és hát egy kis feszültség minden történetben elkél. Azokban a filmekben, amikhez én írtam a forgatókönyvet, a női főszereplő nem ússza meg sérülések nélkül. Vagy már eleve sérült a történet kezdetén, vagy a történet során tesz szert sebekre. De végül is ugyanoda jutunk vissza: íróként a nők egyszerűen izgalmasabbak.

A Vadon főszerepét Reese Witherspoon alakítja. Színészek esetében sokszor szajkózzák a szaksajtóban, hogy ez vagy az milyen bátor alakítást nyújtott, de ez egyszer mintha igaz lenne a közhely.
N. H.: Ezzel én is egyetértek. Jean-Marc Vallée rendező (az Oscar-díjas Mielőtt meghaltam rendezője – a szerk.) például azzal kezdte, hogy ellentmondást nem tűrően kijelentette: a smink tilos. És nemcsak a smink, hanem a tükör is. Reese még csak egy tükröt sem használhatott, semmit. Így sosem tudhatta, hogy néz ki éppen, azt sem, ha épp pocsékul festett. És a mázsás hátizsákot is egész álló nap cipelnie kellett, az sem lehetett éppenséggel gyerekjáték.

Amikor elkezd írni, legyen az regény vagy forgatókönyv, kijelöli magának a történet fő témáját?
N. H.: Hm, érdekes kérdés, mert az első benyomásom általában nem több, mint a kezdeti lelkesedés, hogy ez vagy az a sztori micsoda jó kis történet. Aztán jön a kijózanodás pillanata, hogy jó, jó, de vajon szól-e is valamiről? Sokszor hagytam már abba munkát, vagy bele sem kezdtem, mert rá kellett jönnöm, hogy akármilyen fordulatos is a történet, a felszín alatt nem szól az égvilágon semmiről. Egy igazi történetnél mindig van valami megfejtenivaló, valami felszín alatti jelentés, amit ki lehet hámozni. Oké, itt van egy nő, aki útra kelt a vadonban. De van-e valami más is? Valami más, ami ott tartja a nézőket.

A nőknek a társadalomban kijelölt helyük szerint sokszor és sok mindenért kéne szégyellniük magukat. A Vadon főszereplője azonban határozottan visszautasítja ezt a kötelező szégyenérzetet.
N. H.: Néhány napja felhívtak egy amerikai újságtól, hogy készítenek egy összeállítást a díjakra esélyes filmekről, és feltűnt nekik, hogy mennyi nehéz természetű nő szerepel ezekben. Hogy mi van? Alig hittem a fülemnek. Nehéz természetű nők? Komolyan beszélnek ezek? Az ész megáll! A Vadon főszereplőjének komplikált élet adatott meg. Van ilyen. Főleg akkor, ha valós embereket szeretnénk a vásznon látni. Miért lenne olyan nagy ügy, ha egy ilyen nő a főszereplő? Nyilván azért, mert a filmek többségében papírmasé figurák szerepelnek, akiknek nincsenek ilyen gondjaik. Nincs itt ügy, csupán egy valódi személy. Ilyen egyszerű az egész. Elhajtottam a lapot.

Az interjúért köszönet az InterComnak