A zenészlét kötelez
2015. március 13. / Szepesi Krisztina

Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója és karnagya nagy utat tett meg a zenekarral a nemzetközi elismertség felé, miközben, ahogy mondja, a támogatás még nem áll arányban a sikerekkel. Kína és Franciaország után látható/hallható lesz a zenekar a Művészetek Palotájában és a Zeneakadémián is, méghozzá a klasszikustól a kortársakig nagyon széles repertoárral.

Az elmúlt néhány évben kialakult egy erős csapat és kezd ki­e­gyen­sú­lyo­zot­tá válni a zenekar munkája.
K. A.: Úgy érzem, mostanra alakult ki egy nagyon erős és kie­gyen­sú­lyo­zott csapat, amely a nemzetközi mezőnyben is magas szinten képes helytállni. Ez a társaság nagyszerű emberi közösséget is alkot, és nagy ambícióval, tehetséggel, szorgalommal elérheti a célját: a Fesztiválzenekar után a Concerto is a világ élvonalába kerülhet, erre min­den képessége megvan. Sportnyelven szólva, a Bajnokok Ligája kapujában vagyunk, de ahhoz, hogy beléphessünk, szükségünk van az állam figyelmes támogatására, melynek mértéke még nem arányos a zenekar jelenlegi tudásával, teljesítményével és sikereivel, de azt re­mél­jük, hogy ez megváltozik.

Több mint hatvan koncertjük van az évadban, melyből sok külföldi szereplés. Nemrég érkeztek haza Kínából.
K. A.: Ez egy nagyon sikeres turné volt, és azért fontos, mert a két évvel ezelőtti, első kínai turnénk sikerének kapcsán kaptuk a meghívást. Minden városban „standing ovation” volt, és öt-hat ráadást követelt a közönség. A turné a 2000 személyes Shanghai Oriental Art Centerben zárult, telt ház előtt. Xiamenben fogadást adtak a zenekar tiszteletére, ahol együtt ünnepeltünk a tajvani és pekingi kormány képviselőivel, valamint a kínai kulturális élet egyik legfelsőbb vezetőjével. Az ilyen események kultúrdiplomáciai szempontból is nagyon fontosak, melyeknek idővel más hozadéka is lehet az ország számára. Januárban még vár ránk egy tizenhárom koncertes francia turné egy fesztiválon.

Vagyis ugyanott tart most a Concerto Budapest, mint korábban a Keller Kvartett: mindenütt ismerik és elismerik, ám Magyarországon inkább érdektelenséggel vagy irigységgel találkoznak.
K. A.: Egy nagyon rossz tulajdonsága van a mi népünknek: az egymás iránti rosszindulat, ami a mindennapi életben, a politikában és a mi ártatlan szakmánkban is megnyilvánul. Ám ennél sokkal nagyobb ügyekben is magunk alatt vágjuk a fát, ahelyett, hogy összefognánk. Ha volna megértés és szolidaritás egymás iránt, akkor százszor sikeresebbek lehetnénk, hiszen a magyarok sikerre vannak ítélve. A Concerto Budapestet, úgy érzem, sikerült valódi csapattá kovácsolnom, erre büszke vagyok.

Magyarországon talán a komolyzenével szembeni idegenkedés sem segíti a népszerűséget.
K. A.: Eleinte a Virtuózok műsor indulását is idegenkedve fogadták, mostanra pedig rengetegen látják, hogy a komolyzenét is lehet szeretni. Magyarországon európai szinten is egyedülálló a koncertválaszték, amire büszkének kell lennünk, és ebből kellene tőkét kovácsolnunk. Ám mivel az elmúlt évtizedekben a klasszikus zenei játéknak nem volt meg a megfelelő társadalmi rangja, a kortárs komolyzenét is nehezebben fogadják be az emberek. Amikor 1990-ben a Keller Kvartett megnyerte a világ két legnagyobb kamarazenei versenyét és az egész világsajtó tele volt velünk, itthon talán ha négy-öt sor jelent meg rólunk. Azt gondoltam, nem örül nekünk a hazánk, de valószínűleg csak akkoriban fontosabb hírek voltak a politikai változások. A zene az elmúlt néhány évben azonban kezd megint reflektorfénybe kerülni, ami azért is nagyon fontos, mert ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondhatnám, a mi hivatásunk közel áll a papi hivatáshoz, hiszen mi is arra adtuk az életünket, hogy az embereknek szívet, lelket, hitet és bizalmat adjunk. A zenének nagy ereje lehetne a mai szeparálódott társadalomban. A kortárs komolyzenével kapcsolatban pedig valóban nincs elegendő nyitottság, inkább csak kerülőutakon érjük el a közönséget, miközben ennek ismerete nélkül nem igazán lehet megértenünk a múlt zenéjét se. Kurtág György volt az egyik nagy mesterem, és fiatal növendékként az ő művein keresztül kerültem közelebb Schuberthez, Beethovenhez, Bachhoz. Nem elég úgy elmenni egy koncertre, hogy a pénzemért várom a jussomat, kérem az élvezetet. Pici áldozatot is kell hozni, mert akkor kapunk igazán értéket, ha odaadjuk cserébe a figyelmünket, érdeklődésünket és türelmünket. Egy sportversenyen sem tudhatja a néző, hogy nyerni fog-e a csapata, egyszerűen úgy megy el szurkolni, hogy előre bizalmat ad nekik. Lehetne így a klasszikus zenével és a kortárs zenével is.

Ha már a Keller Kvartettet említette…
K. A.: Arra sajnos mostanában kevesebb időm jutott, de márciusban kijön az új CD-nk, ami több szem­pont­ból is különleges lesz. Régebben és újonnan felvett darabok lesznek rajta, egyszerre visszatekintés és előrenézés ez a CD, ahol teljesen különböző zenék találkoznak, és egymásba kapaszkodnak. Nagyon remélem, szeretni fogja a közönség.

Közben pedig szinte mindennap koncertre készülnek a Concerto Budapesttel.
K. A.: Kicsit talán eszement is ez a tempó. De annyi sok fiatal és nagyszerű zenész jött hozzánk, amitől olyan pezsgés van, hogy nem is lehetne másként. Amikor hazaérkezett a zenekar Kínából, már másnap reggel 8-kor jöttek be próbálni. Nálunk nincs megállás. Február 2-án hazajövünk Franciaországból, s már másnap elkezdünk készülni a Müpában Ránki Dezsővel a hétvégi Haydn–Liszt–Dukay-koncertünkre. Rá egy hétre ugyanott Gidon Kremer lesz a vendégünk február 14-én, a koncerten a Sosztakovics mellett méltatlanul háttérbe szoruló orosz zeneszerző, Weinberg különleges versenyművet játsszuk, mellette pedig előadjuk Haydn csodálatos, La Passione című szimfóniáját és Beethoven mostohaként kezelt, mégis egyik legzseniálisabb művét, a VIII. szimfóniát. A következő hétvégén, február 22-én Rácz Zoltán barátom dirigálja majd a Concertót és az UMZE Kamaraegyüttest az Új Dimenziók sorozatban a Zeneakadémián, ahol magyar szerzők műveit adják elő. És ez még csak a február. A Concerto zenészei tudják, milyen jó, amikor szereti a közönség, amit csinálnak, és elismerik őket muzsikustársaik is, így mindig a legjobbra törekednek. Szokták mondani, hogy a siker kötelez, de én azt hiszem, maga a zenészlét az, ami kötelez.