2015. Április 10. / Szepesi Krisztina
Solymosi Tamásnak, a Magyar Nemzeti Balett igazgatójának célja, hogy nyisson Európa és az egész világ felé, és nyitásra inspirálja az együttest is. Újításai nem súrlódásmentesek, de azt mondja, sok hiányosságot kell még pótolni a repertoárban is, például a Manonnal, amelyet február 28-án mutatnak be.
Miért a Manon?
S. T.: Ez a balett akármelyik együttes zászlóshajója lehet, hiszen a zenéje és a koreográfiája is mestermunka. A világ összes vezető társulatának repertoárján szerepel, ezért itt az ideje, hogy a Magyar Nemzeti Balett is műsorra tűzze. Ráadásul az eredeti Georgiadis-kosztümökkel és -díszletekkel, a Royal Ballet verzió szerint. Ezt a darabot Bécsben nagyon sokszor táncoltam, hihetetlen nagy sikerrel ment és megy ma is. A bécsi és a magyar közönség habitusa és balettszeretete nagyon közel áll egymáshoz. Ez a történet ráadásul nagyon jól fog állni az együttesnek, mert táncosaink karakterábrázolásban bombajók, és technikailag is rengeteget fejlődött az együttes. A Manon után még számos híres koreográfiát szeretnék Budapestre hozni. Nem lehet egy év alatt az összes hiányosságot pótolni, de megfontolt lépésekkel igen. Az Anyegint a közönség és a társulat is nagyon szereti, ahogyan a minden évben hozzánk érkező jogtulajdonosok is elégedettek a minőséggel. Nagyon fontos, hogy a társulatot felkészítő balettmesteri gárda, melynek tagjai nemzetközi mércével is az elsők között vannak, szintén a tudása legjavát adja a munkánkhoz.
Nagyon szépen beszél a balettegyüttesről. Miért volt akkor szükség a sokak által méltatlannak tartott minősítésre?
S. T.: A megmérettetés mindenki javát szolgálja. Amikor én a Metropolitanben vagy a Bolsojban táncoltam, sosem éreztem problémának, ha meg akartak nézni egy balettóra keretében. Sőt, örültem neki, inspirálónak tartottam. Ráadásul a minősítés elő van írva a közalkalmazotti jogállásról szóló törvényben, az Operaház balettegyüttesének színvonala pedig kiemelkedően fontos kérdés. Komoly nemzetközi zsűrit hívtam meg a minősítésre, tudásuk garancia. Wayne Eagling a Royal Ballet sztárja volt (és szakszervezetének aktív tagja), aztán a HET Nationale Ballet, majd az Angol Nemzeti Balett igazgatója, Némethy Sándor a világon sok helyen dolgozott, többek közt a Wiener Staatsoper vezető balettmestere is volt, és a miénk is, vagyis jól ismeri az együttest, Kiss János pedig a Győri Balettet vezeti már nagyon sok éve. Persze attól, ami még nem volt, az emberek tartanak. Én világéletemben soha nem féltem a kihívásoktól és az újtól, de elfogadom, hogy különböző vérmérsékletűek vagyunk, mindenkiben máshogy csapódnak le a dolgok.
Nagyon sűrű lesz a tavasz a TáncTrenddel, a Pas de Quatre-ral, az I. Nagy Iván Nemzetközi Balettgálával, majd A hattyúk tava premierrel és egy Seregi-darab, a Sylvia teljes felújított változatával.
S. T.: Ezeket mind mi indítottuk el. A Pas de Quatre azért is fontos, mert az ország legnagyobb balettegyüttesei együtt léphetnek fel a közel kétezer férőhelyes Erkel Színházban. Konkurenciái vagyunk egymásnak, mégis nagyon szorosan együttműködünk, és ezen az esten mindenki megmutathatja, miben igazán jó. A TáncTrendre olyan táncegyütteseket hívok meg, amelyeknek nem biztos, hogy lenne módjuk egy ekkora házban fellépni. Nagy Iván pedig emblematikus művész és olyan nagy sztár volt az egész világban, hogy bárhol említjük a nevét, sorolják a szerepeit. Hazacsábítottam, hogy legyen az Operaház művészeti főtanácsadója, mentora, aki hazahozza a tudását, és kapcsolatrendszerével segíti az együttest. Építő és nagyszerű volt a közös munka, de ő 2014 februárjában váratlanul elment közülünk. Egy ilyen nagy tudású magyar emberre emlékeznünk kell, ezért egy nemzetközi balettgálával tisztelgünk előtte – a meghívottak köre évről évre bővülni fog. Mert annyival gazdagabbak vagyunk, minél többet látunk és tapasztalunk. Ezért is hozom el olyan nagy külföldi koreográfusok műveit, mint a Manon vagy A hattyúk tava, ami Amszterdamból jön, de ilyen volt A víg özvegy, A szilfid és az Anyegin is.
Miért az amszterdami verzióban mutatják be A hattyúk tavát áprilisban?
S. T.: Aktív pályafutásom során nagyon sok verzióját táncoltam Chilétől Tokión át Londonig, és azért az amszterdamira esett a választásom, mert a díszletek és a kosztümök tradicionálisak, leginkább ez illik az Operaházba. Emellett gyönyörű a koreográfia és rengeteg embernek ad feladatot. Ez a verzió persze nagyon nehéz, de nálunk minden posztra megvannak a megfelelő művészek. Ezeknek a nagybaletteknek itt a helyük, jövőre tervezem a Csipkerózsikát is.
Amióta 2011-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Balett élére, rengeteg a változás, az újítás.
S. T.: Egy olyan gazda, aki a tanyáján nem lát mindig tennivalót, visszafelé lépked. Én pedig nap mint nap azon tűnődöm, milyen feladatokat lehetne még adni a táncosoknak, milyen előadásokkal fejlődhetnének tovább, és az is fontos a közönség szempontjából, hogy változtassunk a repertoáron. Természetesen a nagy, emblematikus darabokat, melyek a magyar társulatot fémjelzik, nem feledhetjük el, de mivel klasszikus balettegyüttes vagyunk, főleg klasszikus balettdarabokat kell műsorra tűzni.
Arra a vádra, hogy túl sok a külföldi táncos a társulatban, azt mondta, nincs kikből válogatnia itthon.
S. T.: Megbeszéltük Ókovács Szilveszter főigazgató úrral és kommunikációs igazgatónkkal, dr. Turkovics Monikával, hogy ha a Magyar Táncművészet Főiskolának nincs lehetősége a felvételi – egyben a műfaj – népszerűsítésre, akkor segítünk. Megváltozott a világ. Az én időmben, ha csak a fiúkat nézzük, ezerfős volt a felvételizők száma, ma pedig kb. 100 körüli a jelentkezők összlétszáma, és már több olyan évfolyam van, amiben nincs is fiú. Vagyis sokkal többet kell foglalkozni ezzel a kérdéssel. De ha a külföldi táncosokat említjük, ne felejtsük, ez a legnemzetközibb szakma a világon. Ha csak a bécsi Staatsoperre gondolok, ahol hét évig voltam vezető szólista, nagyjából öt osztrák táncos volt, és az Angol Nemzeti Balettben is alig volt angol táncos. Ráadásul azok a táncosok, akiket ide szerződtetek, nagyon jók, vagyis a mi színvonalunkat emelik. Természetesen érhet kritika, de ez az én felelősségem. A munkánkon mindenesetre tükröződik, hogy az utóbbi években kiváló külföldi táncosok érkeztek hozzánk. Hogy túl sokan volnának? 122 főből 33-an. De hadd jegyezzem meg: tárt karokkal vártam haza külföldre szerződött fiatal művészeinket, akik jöttek is.
Miért a Manon?
S. T.: Ez a balett akármelyik együttes zászlóshajója lehet, hiszen a zenéje és a koreográfiája is mestermunka. A világ összes vezető társulatának repertoárján szerepel, ezért itt az ideje, hogy a Magyar Nemzeti Balett is műsorra tűzze. Ráadásul az eredeti Georgiadis-kosztümökkel és -díszletekkel, a Royal Ballet verzió szerint. Ezt a darabot Bécsben nagyon sokszor táncoltam, hihetetlen nagy sikerrel ment és megy ma is. A bécsi és a magyar közönség habitusa és balettszeretete nagyon közel áll egymáshoz. Ez a történet ráadásul nagyon jól fog állni az együttesnek, mert táncosaink karakterábrázolásban bombajók, és technikailag is rengeteget fejlődött az együttes. A Manon után még számos híres koreográfiát szeretnék Budapestre hozni. Nem lehet egy év alatt az összes hiányosságot pótolni, de megfontolt lépésekkel igen. Az Anyegint a közönség és a társulat is nagyon szereti, ahogyan a minden évben hozzánk érkező jogtulajdonosok is elégedettek a minőséggel. Nagyon fontos, hogy a társulatot felkészítő balettmesteri gárda, melynek tagjai nemzetközi mércével is az elsők között vannak, szintén a tudása legjavát adja a munkánkhoz.
Nagyon szépen beszél a balettegyüttesről. Miért volt akkor szükség a sokak által méltatlannak tartott minősítésre?
S. T.: A megmérettetés mindenki javát szolgálja. Amikor én a Metropolitanben vagy a Bolsojban táncoltam, sosem éreztem problémának, ha meg akartak nézni egy balettóra keretében. Sőt, örültem neki, inspirálónak tartottam. Ráadásul a minősítés elő van írva a közalkalmazotti jogállásról szóló törvényben, az Operaház balettegyüttesének színvonala pedig kiemelkedően fontos kérdés. Komoly nemzetközi zsűrit hívtam meg a minősítésre, tudásuk garancia. Wayne Eagling a Royal Ballet sztárja volt (és szakszervezetének aktív tagja), aztán a HET Nationale Ballet, majd az Angol Nemzeti Balett igazgatója, Némethy Sándor a világon sok helyen dolgozott, többek közt a Wiener Staatsoper vezető balettmestere is volt, és a miénk is, vagyis jól ismeri az együttest, Kiss János pedig a Győri Balettet vezeti már nagyon sok éve. Persze attól, ami még nem volt, az emberek tartanak. Én világéletemben soha nem féltem a kihívásoktól és az újtól, de elfogadom, hogy különböző vérmérsékletűek vagyunk, mindenkiben máshogy csapódnak le a dolgok.
Nagyon sűrű lesz a tavasz a TáncTrenddel, a Pas de Quatre-ral, az I. Nagy Iván Nemzetközi Balettgálával, majd A hattyúk tava premierrel és egy Seregi-darab, a Sylvia teljes felújított változatával.
S. T.: Ezeket mind mi indítottuk el. A Pas de Quatre azért is fontos, mert az ország legnagyobb balettegyüttesei együtt léphetnek fel a közel kétezer férőhelyes Erkel Színházban. Konkurenciái vagyunk egymásnak, mégis nagyon szorosan együttműködünk, és ezen az esten mindenki megmutathatja, miben igazán jó. A TáncTrendre olyan táncegyütteseket hívok meg, amelyeknek nem biztos, hogy lenne módjuk egy ekkora házban fellépni. Nagy Iván pedig emblematikus művész és olyan nagy sztár volt az egész világban, hogy bárhol említjük a nevét, sorolják a szerepeit. Hazacsábítottam, hogy legyen az Operaház művészeti főtanácsadója, mentora, aki hazahozza a tudását, és kapcsolatrendszerével segíti az együttest. Építő és nagyszerű volt a közös munka, de ő 2014 februárjában váratlanul elment közülünk. Egy ilyen nagy tudású magyar emberre emlékeznünk kell, ezért egy nemzetközi balettgálával tisztelgünk előtte – a meghívottak köre évről évre bővülni fog. Mert annyival gazdagabbak vagyunk, minél többet látunk és tapasztalunk. Ezért is hozom el olyan nagy külföldi koreográfusok műveit, mint a Manon vagy A hattyúk tava, ami Amszterdamból jön, de ilyen volt A víg özvegy, A szilfid és az Anyegin is.
Miért az amszterdami verzióban mutatják be A hattyúk tavát áprilisban?
S. T.: Aktív pályafutásom során nagyon sok verzióját táncoltam Chilétől Tokión át Londonig, és azért az amszterdamira esett a választásom, mert a díszletek és a kosztümök tradicionálisak, leginkább ez illik az Operaházba. Emellett gyönyörű a koreográfia és rengeteg embernek ad feladatot. Ez a verzió persze nagyon nehéz, de nálunk minden posztra megvannak a megfelelő művészek. Ezeknek a nagybaletteknek itt a helyük, jövőre tervezem a Csipkerózsikát is.
Amióta 2011-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Balett élére, rengeteg a változás, az újítás.
S. T.: Egy olyan gazda, aki a tanyáján nem lát mindig tennivalót, visszafelé lépked. Én pedig nap mint nap azon tűnődöm, milyen feladatokat lehetne még adni a táncosoknak, milyen előadásokkal fejlődhetnének tovább, és az is fontos a közönség szempontjából, hogy változtassunk a repertoáron. Természetesen a nagy, emblematikus darabokat, melyek a magyar társulatot fémjelzik, nem feledhetjük el, de mivel klasszikus balettegyüttes vagyunk, főleg klasszikus balettdarabokat kell műsorra tűzni.
Arra a vádra, hogy túl sok a külföldi táncos a társulatban, azt mondta, nincs kikből válogatnia itthon.
S. T.: Megbeszéltük Ókovács Szilveszter főigazgató úrral és kommunikációs igazgatónkkal, dr. Turkovics Monikával, hogy ha a Magyar Táncművészet Főiskolának nincs lehetősége a felvételi – egyben a műfaj – népszerűsítésre, akkor segítünk. Megváltozott a világ. Az én időmben, ha csak a fiúkat nézzük, ezerfős volt a felvételizők száma, ma pedig kb. 100 körüli a jelentkezők összlétszáma, és már több olyan évfolyam van, amiben nincs is fiú. Vagyis sokkal többet kell foglalkozni ezzel a kérdéssel. De ha a külföldi táncosokat említjük, ne felejtsük, ez a legnemzetközibb szakma a világon. Ha csak a bécsi Staatsoperre gondolok, ahol hét évig voltam vezető szólista, nagyjából öt osztrák táncos volt, és az Angol Nemzeti Balettben is alig volt angol táncos. Ráadásul azok a táncosok, akiket ide szerződtetek, nagyon jók, vagyis a mi színvonalunkat emelik. Természetesen érhet kritika, de ez az én felelősségem. A munkánkon mindenesetre tükröződik, hogy az utóbbi években kiváló külföldi táncosok érkeztek hozzánk. Hogy túl sokan volnának? 122 főből 33-an. De hadd jegyezzem meg: tárt karokkal vártam haza külföldre szerződött fiatal művészeinket, akik jöttek is.