Athos, Porthos és Aramis – Anger, Solymosi és Halász
2015. június 05. / Pavlovics Ágota

Alexandre Dumas világhírű regénye, A három testőr mind a mai napig magával ragadó olvasmány. A francia romantika fejedelme olyan lovagokat tett halhatatlanokká, akik összetartó csapatként oldanak meg olykor megvalósíthatatlannak tűnő feladatokat. A tét komoly, a sikerért sokat kell
tenni. Athos, Porthos és Aramis bátor tetteinek kora ugyan messze jár, ám a közös gondolkodás, az egymás ötleteire való nyitottság, az összefogás nem vált idejétmúlttá, legfeljebb kevés jó példát látni rá. Az üdítő kivételek közé tartozik a Magyar Állami Operaház három kimagasló tehetségű művészigazgatója: Anger Ferenc, Solymosi Tamás és Halász Péter. Gondolkodásuk, tudásuk, együttműködésük nyomát számos, az Operaházban és az Erkel Színházban a közelmúltban bemutatott előadás viseli magán. Karizmatikus férfiak, akárcsak Dumas testőrei. Ők is testőrök, a magas minőség, a frissesség, a kie­mel­ke­dő teljesítmény elszánt védelmezői.

Mindenki nyitott mindenki felé

Anger Ferenc, az Operaház művészeti igazgatója lebilincselő sze­mé­lyiség, nem kenyere a beszéd, ám ha az embert mégis az szerencse éri, hogy szóra bírja, rögtön magával ragadják a csendes-pontos szavai mögül előbújó tények, képek, érzések. Ráadásul minden rendezése azt sugallja: az opera nem a művelt elit kiváltsága, hanem maga az élet.

Ismerjük a legendás tudós történetét, aki a csillapíthatatlan tudásvágytól hajtva eladta lelkét az Ördögnek. Faust története költők, írók, ze­ne­szer­zők sorát sarkallta arra, hogy feldolgozzák az életét. Most az Operaház falai közé költözik be egy időre az Ördög.
A. F.: Az év legfontosabb pillanatai érkeznek el hamarosan, több mint kéthetes sorozatunk csokorba fűzi a Faust-mondakörhöz tartozó ope­rá­kat. A Faust225 Fesztivál a 2014 tavaszán-nyarán megrendezett Strauss150 Fesztiválhoz hasonlóan különleges élményekkel szolgál majd. A fesztivál nevével pedig a világirodalom óriása, Goethe előtt tisztelegünk, ugyanis 225 éve jelent meg a költő Faustjának első, nem teljes változata.

Faust zenei ábrázolására mások mellett Boito, Berlioz, Weber, Busoni, Stravinsky is vállalkozott, ám a leghíresebb operai adaptáció mind a mai napig Gounod operája.
A. F.: Valóban, az ő műve a legismertebb, amely Goethe Faustjának első részét veszi alapul, és a Gounod-kori Párizs kísértéseiről, a vallás és a sátáni erők harcáról mesél. Fesztiválunk nyitóelőadása is ez a mű lesz, Michal Znaniecki, lengyel operarendező állítja színpadra, aki először dolgozik Magyarországon, és Maurizio Benini, a New York-i Metropolitan állandó vendégkarmestere dirigálja.

Magyarországi bemutatóra is készülnek, nevezetesen Busoni Doktor Faust című művének premierjére.
A. F.: Ferruccio Benvenuto Busoni: Doktor Faust című operája még soha nem volt műsoron a Magyar Állami Operaházban, de még hazánkban sem. Busoni operája az olasz hagyományokon túlmutató iskolához tartozik. A háromórás operából Sir Adrian Boult hozott létre hetvenperces koncertváltozatot. A kísérletező előadást a tehetséges fiatal rendező, Szabó Máté jegyzi. A magyarországi bemutató több szempontból is fontos. A német nyelven előadott, magyar és angol felirattal látható operával nem titkoltan a fiatal közönséget célozzuk meg. Az előadások este nyolc órakor kezdődnek.

A fesztivál programján szerepel két olyan opera is, amely a tematikába tartozik, és a 2014/15-ös szezonban már örülhetett nekik a közönség.
A. F.: Igor Stravinsky A kéjenc útja című operája is arra a kérdésre keresi a választ, mire vágyunk, és a vágyainknak mi az ára. Tom Rakewell, a főszereplő, tudtán kívül eladja lelkét az Ördögnek. Fordított fejlődéstörténet, tanmese az ártatlanság elvesztéséről. A másik Anton Maria von Weber: A bűvös vadász című operája, amit hetven évig nem játszott az Opera. Ez a mű is a Jó és Rossz küzdelmét mutatja meg. Weber operája az Erkel Színház műsorán szerepel, de a fesztivál idejére átkerül az Operaházba.

A modern operajátszás híveinek egyik kedvence is helyet kapott a fesztivál programjában. Mégpedig Arrigo Boito egyetlen befejezett saját dalműve, a Mefistofele.
A. F.: A Mefistofele Kovalik Balázs rendező remek munkája, az operát a hegedűművészként indult, majd Zubin Mehta irányítása alatt tanult karmester, Carlo Montanaro vezényli.

A Faust225 Fesztivált a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának – az Opera együttesének – Szimfonikus estje zárja június 1-én.
A. F.: Különleges zenemű Schumann: Jelenetek Goethe Faustjából című alkotása. A dán karmester Michael Schonwandt vezényel, Jörg Schneider, Fried Péter, Jochen Kupfer, a Magyar Állami Operaház Ének- és Gyermekkara énekel.

A Faust225 Fesztivál kétségtelenül különleges estéket ígér, és akkor még nem beszéltünk a barokk opera hívei által bizonyára nagyon várt Farnace bemutatójáról.
A. F.: Hagyomány, hogy az évadot barokk operabemutatóval zárjuk. Händel, Rameau és Gluck után idén Vivaldi következik. Ráadásul a Magyar Állami Operaházban még soha nem hangzott fel Vivaldi-opera. Pedig a zeneszerző operai életműve óriási, egyes források szerint 46, mások szerint 50 operát írt. Sajnos A négy évszak című népszerű művén kívül operái gyakorlatilag ismeretlenek a magyar közönség számára. Kuriózum, hogy ennek az operának nincs kritikai kiadása, partitúrája, ezért a torinói könyvtárban őrzött két példányban meglévő kéziratból dolgozunk. Németh Pál állította össze a kottaanyagot. A Farnace-ből van két felvétel, az egyik Jordi Savall, a másik Diego Fasolis nevéhez fűződik, de mi úgy döntöttünk, hogy elkészítjük a saját változatunkat. Számomra igen nagy öröm, hogy megrendezhetem ezt a különleges darabot.

Miről szól a történet és milyen a muzsika?
A. F.: Azért választottam ezt a Vivaldi-operát, mert a története érdekes, izgalmas, a rómaiak által legyőzött pontuszi királyról szól. Konfliktus feszül a férj és a feleség, a férj és az anyós, anya és lánya között. Abszurd és bizarr kapcsolatrendszerben élnek, sokkoló a családtagok egymáshoz való viszonya. A szereplők a legszélsőségesebb helyzetekben találják magukat, érzelmi hullámhegyeket és -völgyeket járnak végig. Farnace kisfia is szerepel az operában és ugyan nem énekel, de fontos szereplő, hiszen valójában érte folyik a küzdelem. Elgondolkodtató, hogy a folyamatos ellentétek mibe torkollnak, és persze az is, hogy a rendeződő konfliktusok sem írják felül a szereplők cselekedeteit. Ami pedig a zenét illeti, Vivaldi operája elképesztő, csodás, virtuóz áriák és zenék sora.

Másfél éve dolgozik az Operaház művészeti igazgatójaként. Hogy érzi magát ebben a pozícióban? Hogy működik az a művészi-alkotói műhely, amelynek meghatározó tagja?
A. F.: Csak pozitívan tudok erről beszélni. A mindennapi munka az eltelt másfél évben olajozottan, gördülékenyen ment. Ókovács Szilveszter főigazgató, Halász Péter főzeneigazgató, Solymosi Tamás balettigazgató és én közös álláspontot képviselünk. Nyitottak vagyunk egymás ötleteire, és ami a legfontosabb: amit elképzelünk, azt meg is tudjuk valósítani. Nagyon jól érzem magam ebben az alkotói közösségben, mert érezhetően mindnyájan tiszteljük a hagyományokat, miközben trendkövetők is vagyunk, azaz lépést tartunk a világgal. És még az sem zavar minket, hogy Solymosi szebben lépked nálunk.


A tánc az a nyelv, amelyet az egész világ egyformán ért

Solymosi Tamás neve egyet jelent a világszínvonalú tánccal, a mesterség felsőfokú tudásával, a balettirodalom szerepeinek olyan átéléssel való eltáncolásával, ami nyomán lúdbőrös lesz a néző. Ez a magas minőségű művészi teljesítmény, pazar tudás immár a Magyar Állami Operaházban kamatozik. A művész a Ház balettigazgatója, akivel nem könnyű lépést tartani. Nem vár többet, csak amennyit ő teljesít, esetleg még egy icipicit. És amit a fejébe vesz, azt meg is valósítja.
[kep3]
A balettrajongók örömére egyre több a balett az Erkel Színházban. Mi mindennel kényeztetik a közönséget?
S. T.: Ókovács Szilveszter vezetése alatt kiemelt szerepet kapott a klasszikus balett. Nem hallottam még olyan nyilatkozatot tőle, amelyben ne beszélt volna a Nemzeti Balettről is. Az általunk képviselt műfaj iránti elkötelezettségét mutatja az is, hogy még soha nem volt annyi premierje az együttesnek, mint az utolsó két szezonban. A megkülönböztetett figyelem nagy öröm számomra, de a bizalmat meg is kell szolgálni. A főigazgató úr és a közönség is azt várja, hogy Magyarország első és egyetlen klasszikus balettegyüttese világszínvonalon táncoljon. Olyan előadások bemutatására kaptunk lehetőséget, amelyeket a világ számos operaházában maximális elismeréssel fogadtak a kritikusok, és a közönség rajongott értük. Ezek a darabok első pillantásra szokatlanok lehetnek, de szerencsére a közönség zömét a kíváncsiság hajtja, és jönnek az előadásokra.

Mondana erre egy példát?
S. T.: Ilyen például A hattyúk tava, amit április végén mutattunk be. A balettirodalom egyik legnépszerűbb darabját öt évig nem láthatta az Operaház közönsége. A hiányt egy teljesen új, a Házhoz méltó, az eredeti orosz verzióra épülő, mégis újdonságokat mutató változattal pótoljuk. A mű Marius Petipa és Lev Ivanov 1895-ös koreográfiájában vált világhírűvé, és a legtöbb társulat ma is ennek alapján táncolja. Ezt a nagy klasszikust dolgozta át Rudi van Dantzig és Toer van Schayk1988-ban. A két kiváló alkotó nevéhez több mint ötven balett koreográfiája fűződik. Rudi van Dantzig sajnos már nem él, de örömünkre Toer van Schayk velünk dolgozott, személyesen segítette az új betanítást, olyan társakkal, mint Caroline Iura, aki táncolta is a darabot, vagy Eleonora Demichelis. A hattyúk tavának ez a változata jóval nehezebb, mint a Petipa jegyezte koreográfia. Én is táncoltam sokfelé a világban, sőt, több feldolgozásban is, de ezt soha nem tudtam megunni.

Gondolom, a közelmúltban, az Operaházban nagy sikerrel bemutatott Manont táncolva is hasonlóan érezte magát.
S. T.: MacMillan Manonja mérföldkő volt az életemben, voltam Lescaut és Des Grieux is. A világon sokfelé játsszák, ezzel szemben a hazai közönség eddig mindössze kétszer találkozhatott vele, a 80-as évek elején a Royal Ballet vendégjátéka alkalmával, illetve a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon néhány éve, amikor a bécsiek vendégszerepeltek. A Manon mára vitán felül egyike a 20. század legjelentősebb cselekményes balettjeinek, itt volt az ideje, hogy felkerüljön a Magyar Nemzeti Balett repertoárjára. Meggyőződésem, hogy remek előadás született, amit a közönség lelkes ünneplése is bizonyított, de a Dance Europe, a legrangosabb külföldi szaklapok egyikének legfrissebb számában is igen jó kritika jelent meg a Magyar Állami Operaház Manon-premierjéről.

Milyen visszhangja van a nemzetközi balettvilágban az Ön által generált változásoknak, az új betanításoknak, koreográfiáknak?
S. T.: Büszkén mondhatom, hogy az egész világ figyel ránk. Egymásnak adják a kilincset a legnevesebb balettmesterek, például most járt nálunk Michael Messerer, a Mihajlovszkij Színház művészeti vezetője, és hamarosan érkezik a kubai balettművész, balettmester, Aurora Bosch. Számomra ez fontos visszajelzés arról, hogy jól végezzük a munkánkat, miközben látom, honnan indultunk, hol állunk, és hova tartunk. De mindennél többet mond és bizonyíték arra, hogy a Nemzeti Balett felfelé halad, hogy az együttes megduplázta a nézőszámát. A hattyúk tavára két hónapja nincs jegy. Mindemellett a teljes működésről elmondható ez a felívelés: a 2015/16-os évadban 33 premier lesz a Házban. A Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Balett híre olyan jó a világban, hogy a 2015. április 19-re meghirdetett próbatáncra bőven a határidő lejárta előtt ötszáz jelentkezés érkezett hozzánk.

Apropó próbatánc. Nem csak próbatáncra érkeznek szép számban táncosok. Immár hagyományosan meghívják az ország legjobb együtteseit tavasszal az Erkel Színházba.
S. T.: Őszinte örömömre szolgál, hogy a Pas de Quatre esten a pécsi, szegedi, győri társulat, a másnapi TáncTrenden pedig a budapesti függetlenek vendégszereplései telt házas előadások, és tomboló sikerrel zajlanak. Kiss János kollégámmal, a Győri Balett igazgatójával, valamint Vincze Balázzsal, a Pécsi Balett igazgatójával maximálisan egyetértünk abban, hogy ugyan egymás konkurenciái vagyunk, de erősítjük is egymást találkozásainkkal. A TáncTrend a kortárs koreográfusok számára is bemutatkozási lehetőséget kínál. Ha meghívom a Frenák Pál Társulatot vagy Fodor Zoltán társulatát, az Erkel Színház programja színesedik, ugyanakkor behozom az Erkelbe a Frenák- és Fodor-rajongókat.

Visszatérve a Nemzeti Baletthoz, hogyan határozná meg annak az ívnek a legfontosabb pontjait, amelyet indulása óta végigjárt?
S. T.: A bázis, a kiindulópont a Magyar Állami Balettintézet volt, innen indultam el a világ nagy operaszínpadai felé. Táncoltam többek közt a MET, a Wiener Staatsoper, a Berlin Staatsoper, a Bolsoj, a HET Nationele Ballet előadásaiban. Aztán azért jöttem haza, hogy mindazt a tapasztalatot, amit gyűjtöttem, visszahozzam, átadjam. Azokkal szeretek dolgozni, akik jól érzik magukat, nem fogcsikorgatva táncolnak. Persze munka nélkül nincs siker. Nálam nincsenek előjogok, mindenkit a teljesítménye alapján ítélek meg. Építem a társulatot, tisztázom a vitákat, és kritizálok, ha kell. Igyekszem az együttes motorja lenni, reggeltől estig bent vagyok. De ahogy látom, vezetőtársaim – Halász Péter főzeneigazgató és Anger Ferenc művészeti igazgató – ugyanígy dolgoznak. Szinte csak értekezleten találkozunk, évadtervezéskor viszont össze vagyunk zárva, és megállapíthatom: érezhetően egy irányba tartunk. Ezért tudjuk együtt tolni a szekeret.


Az alkotás tisztelete alapvető

Halász Péter karmester, az Aacheni Operaház és az Aacheni Szimfonikus Zenekar első karmestere és főzeneigazgató-helyettese volt, ráadásul egy, a nevéhez kapcsolható és szívéhez közel álló Händel-ciklus kellős közepén járt, amikor a budapesti Opera felkérte. Szerencsénkre elfogadta a felkérést, és 2014 nyara óta a Magyart Állami Operaház főzeneigazgatója. Rendkívüli felkészültségű muzsikus, aki nem kisebb ambícióval érkezett, mint hogy az Operaház zenei teljesítményét a nagy nyugat-európai házak szintjére emelje.

Az operabarátok örömére a Faust225 Fesztiválon ismét műsoron lesz Carl Maria von Weber operája, A bűvös vadász, a német romantika kiemelkedő darabja. Ön szerint miért nem játszották hetven évig ezt a gyönyörű zenét az Operaházban?
H. P.: Weber operája a zenetörténet fontos műve, a merev struktúrák kritikus szemléléséről szól, a zárt társadalmak elé tart tükröt. Talán azért nem játszották nálunk sokáig, mert az ötvenes évektől politikai okok miatt nem szerették volna a németek nemzeti operáját műsorra tűzni, bizonyosan az 1943-as premier miatt is sokaknak terhelt volt a darab. Weber művének bemutatását én javasoltam, amikor megtudtam, hogy Faust-tematikában gondolkodunk. Azért is szerencsés, hogy sor került a bemutatóra, mert Weber teremtette meg azt a német romantikus zenei nyelvezetet, ami aztán Wagner műveiben teljesedett ki. Mi pedig éppen most vágtunk bele a Ringbe. Weber művét nem a késő romantika felől közelítettük meg, hanem inkább a bécsi klasszika felől, és ehhez igyekeztünk romantikus színezetet adni, de feltétlenül elhagytuk a pátoszt. Úgy kell hozzáállni, mint egy Mozart-operához, minden hang kihallatszik. Ugyanakkor a romantika is jelentkezik, ezt a kettőt kell összeegyeztetni. Örültem az opera színházi nyelvezetének is, hiszen Zsótér Sándor minden rendezésében érezhető a gondolkodó ember, tisztán látszik az is, mennyire felkészült az adott műből.

Wagner tetralógiájának bemutatása minden operaház számára óriási kihívás.
H. P.: Ugyanakkor izgalmas zenei kaland, lenyűgöző intellektuális élmény. Nagyon remélem, hogy A Rajna kincse esetében sikerült a strukturált zenei nyelvezet, a vezérmotívumok tiszta, plasztikus ki­dol­go­zá­sa. Remek énekesekkel dolgoztam együtt, a teljesség igénye nélkül néhány név: Adrian Eröd, Marcus Jupither, Megyesi Zoltán, Németh Judit, Gál Erika mind kiválóan énekelték szerepeiket. Ha lehet, még na­gyobb izgalommal várjuk A walkürt, amit a következő szezonban fo­gunk bemutatni. Soron következő Wagner-bemutatónkon a közönség olyan nagyszerű énekesekkel találkozhat majd, mint Tomasz Konieczny, Linda Watson, Sümegi Eszter, Kovácsházi István.

Muzsikusi erényeit, keze nyomát erősen érezni a zenekar produkcióin. Ugyanakkor Ön egy interjúban azt mondta, a karmester nem al­ko­tó­mű­vész, csupán kommunikátor.
H. P.: Fontos kérdés, hogy maga az alkotó szellem vagy egy médium-e a karmester. Persze kreatívnak kell lenni, de legjobb tudásunk szerint objektíven kell közelíteni a munkához. Filozofikus kérdés, szabad-e belenyúlni a zeneszerző partitúrájába, akár változtatni azon. Olyan nagy mesterek is, mint Wilhelm Furtwängler is néhol belenyúltak a hangszerelésbe. Amikor a karmester híven szolgálja a struktúrát, már abban is van rengeteg szubjektivitás. Azt gondolom, ha a partitúrában forte vagy piano, vagy bármi más dinamikai jelzés van, akkor azt a karmester messzemenőkig dolgozza ki a zenekarral, az adott akusztikai körülményeket figyelembe véve. Természetesen az, hogy mi mihez képes hangos vagy halk, az már megint egy szubjektív döntés. Amikor A Rajna kincsén dolgoztam, találtam az opera szólamanyagban számos olyan változtatást, dinamikai, hangszerelési korrekciót, amellyel én nem tudtam azonosulni. Ezért is kértem új szólamanyagot, mert az eredeti partitúra struktúrájához és instrukcióihoz ragaszkodtam. Számomra az alkotás tisztelete alapvető.

Amikor megkapta kinevezését, az Operaházban éppen egy örömteli, ám nehezen áthidalható nehézségbe csöppent. Megnyílt az Erkel Színház, ami megduplázta a zenekar előadásainak számát.
H. P.: Amikor elkezdtem a munkát, rendkívül motivált zenészekkel ismerkedtem meg, de a 140 fős zenekar kevés volt, ami valóban nehezen megoldható feladatot, ugyanakkor páratlan lehetőséget nyitott meg előttünk. Kinevezésem óta közel hatvan fővel bővült a zenekar létszáma, amit igen óvatosan kell megoldani, miközben folyamatosan próbajátékokat hallgatunk, mentek az előadások az Operaházban és az Erkelben. Komoly segítséget kaptam Ókovács Szilveszter főigazgató úrtól, aki lehetővé tette, hogy magasabb fizetést kapjanak a zenészek, így azoknak is vonzóbb feltételeket tudtam ígérni, akik újonnan kerültek hozzánk. Sok tehetséges ifjú kolléga ült be a zenekarba, akik jó hatással vannak a régi muzsikusokra. Az előny kölcsönös, a fiatalokra is jó hatással vannak a tapasztalt, a zenekarban évek óta játszó muzsikusok. Nagy a penzum, amit teljesítenünk kell, és ami a mennyiség és minőség kérdését illeti, én abszolút minőségpárti vagyok. Ami pedig a 150 tagot számláló kórust illeti, itt is sok az új énekes. Nagy sakkozás folyik, hogy minden este a legjobb teljesítményt kapja a közönség. Strausz Kálmán karigazgató személyében a lehető legjobb kezekben van a kórus. Célom, hogy az új bemutatóknál és a repertoár minél nagyobb részénél meg tudjuk valósítani a koncentrált műhelymunkát. Ezért is kezdünk szólampróbázni és egyes produkciókkal kiemelt módon többet foglalkozni.

Ki mindenki fog a következő szezonban a karmesteri dobogóra állni?
H. P.: A teljes felsorolás túlságosan hosszú lenne, csupán néhány névre kell szorítkoznom. Az ismert hazai, idősebb generációhoz tartozó nagymesterek mellett, mint Kovács János és Medveczky Ádám és a szintén már nagy tapasztalattal rendelkező középgeneráció, mint Kesselyák Gergely és Vajda Gergely, megjelent egy egészen fiatal, tehetséges magyar karmester-generáció, például Káli Gábor, Hámori Máté, Madaras Gergely, akik szintén részt vesznek már az Operaház zenei munkájában. A nemzetközi operaélet élvonalából pedig a teljesség igénye nélkül Maurizio Benini, Paolo Carignani, Michel Plasson, Evelino Pido, Pinchas Steinberg is dirigált, illetve hamarosan dirigál majd nálunk. A vendégkarmesterek nyomot hagynak a munkájukkal, a zenekar nyitottabbá, rugalmasabbá vált.

Új emberként, fiatalon érkezett egy régen kialakult struktúrába. Vannak-e viták, konfliktusok? Ha igen, hogy kezeli őket?
H. P.: A zenekarral és a két kórussal nagyon jó a viszonyom, nem azért, mert konfliktuskerülő vagyok, egyáltalán nem vagyok az. Komoly művészeti munkát viták, konfliktusok nélkül nem lehet végezni. A kérdés az, ki mennyire kompromisszumkész. Az én felelősségem a közönség felé, hogy minden este a lehető legjobb formánkat hallják.

A feladat sok, az elvárás magas. Hogyan dolgoznak a napi gyakorlatban igazgató társaival?
H. P.: A művészeti igazgatóval értelemszerűen több kérdést kell tisztáznom, mint a balettigazgatóval. Mi ketten heti szinten konzultálunk, és rendszeresen megbeszéljük a napi problémákat is. A főigazgató pedig erősen támogat a zenekarral való munkámban. Az ő érdeme, többek közt, hogy sikerült a zenészek anyagi feltételein is javítanunk. Hálás vagyok érte. És azért is, hogy büszke arra a munkára, amit a zenészekkel végezünk.

Hogy is mondta Athos, Porthos és Aramis? „Egy mindenkiért, mindenki egyért.”