„Sokat sétáltunk Budapesten” 2015. július 10. / Nemcsak a filmes érdeklődésűek, de a bulvárhírek fogyasztói is jól emlékezhetnek A kém című film budapesti forgatására – ha máshonnan nem, hát onnan, hogy Jude Law egy pesti szórakozóhelyen meglehetősen kapatosan szoros emberfogást alkalmazott Zimány Lindával szemben, és az incidens hamar a YouTube-on végezte. A felvétel aligha fog a filmtörténetbe bekerülni, de szót se többet az esetről, inkább ismerkedjünk Paul Feig rendezővel, aki volt szíves mesélni A kém című film keletkezéséről. Melissa McCarthynak írta A kém főszerepét? P. F.: Nem, mert nem is reméltem, hogy megkaphatom a szerepre, annyira lefoglalta a Mike & Molly című tévésorozatban való szereplése. Aztán egyszer, miután már befejeztem a forgatókönyvet, Melissa átugrott vacsorázni, s ha már nálam járt, megkérdezte, belenézhetne-e a könyvbe. Másnap reggel azzal fogadott, hogy mindenképpen játszani akar benne. Némi egyeztetésbe tellett, de megoldottuk, hogy benne lehessen a filmben. Nem kellett nagyon belenyúlnom a forgatókönyvbe, hiszen a főszerep amúgy is nagyon közel állt hozzá: egy hétköznapi, kedves, középnyugati nőről szól a sztori, akit mindenféle lehetetlen helyzetbe sodor az élet. Vagyis a forgatókönyvíró. Vagyis én. Mi tudható erről a kedves, középnyugati nőről, akit Susan Coopernek hívnak? P. F.: Leginkább az, hogy a CIA alagsorában gubbaszt a hét öt napján, teljes munkaidőben. Míg a szuperkémek a terepen szuperkémkednek, bent, a központban mindegyiknek van egy segítője, egy mindent látó, mindent halló, számítógépekkel felszerelt nő. Ők az agyak. Susan Cooper is egy ilyen agy, aki az ügynökség sztárkémjét, Bradley Fine-t segíti. Ez egy James Bond típusú alak, őt alakítja Jude Law. Bradley egyszer csak eltűnik, mintha a föld nyelte volna el, és minden egyes szuperkém kiléte kitudódik. Susan az egyetlen személy, aki úgy mehet ki a terepre, hogy nem ismerik fel. Ja, majdnem elfelejtettem: egy atombomba eladását is meg kell akadályozni, és Susan az egyetlen, akit bevethetnek. Hát, bevetik. Kis időbe telik, míg belerázódik a kémszerepbe. [kep3] Susan elképzelései és a valóság azonban meglehetősen távol esnek egymástól… P. F.: Igen, Susan azt hiszi, hogy innentől a legmenőbb kémek luxuséletét fogja élni, és hát ezer olyan filmet láthattunk már, ahol minden kém úgy néz ki, mintha épp most jött volna a kifutóról. Szegény Susan azonban másfajta ruhatárat kap az ügynökségtől: a legátlagosabb turistakülsőt kapja. Ami nem azt jelenti, hogy a miénk ne lenne igazi kémfilm; nagyon is az. Csak éppen ez egy komikus kémfilm, tele poénokkal. De senki se számítson paródiára, mert A kém nem az. A férfiak sokkal kevésbé hősiesek, mint a film női szereplői. P. F.: A film világa mindig is férfiklub volt, a férfiak uralták és uralják a filmeket, de talán nem ördögtől való, ha néha egy-egy olyan férfiú is feltűnik a filmvásznon, aki nem a legtökéletesebb mindenben. Hát, igen, mi tagadás, a mi férfijaink olykor hibáznak is! Azt akartam, hogy Susan legyen a legpengébb a macsók között. Mindene megvan, hogy jó kém lehessen: az esze, a szakértelme, a lélekjelenléte, minden. És mindezek tetejébe még az érzékenysége is megvan ahhoz, hogy elnyerje a többiek bizalmát. Több cikkben is olvastam, hogy tudományosan bizonyított tény, hogy a nőkből jobb kémek lesznek, mint a férfiakból, mert ebben a szakmában mindennek az alapja a másik ember bizalmának a megnyerése. És ebben a nők sokkal jobbnak bizonyulnak. Milyen volt Jude Law-val együtt dolgozni? P. F: Egy olyan figurát álmodtam meg, aki maga a megtestesült szuperkém: a makulátlan gentleman, aki ha kell, üt, ha kell lő, de mindezt a lehető legstílusosabban teszi. Mondanom sem kell, Jude-ra tökéletesen illett a szerep. Egy álom volt együtt dolgozni vele. Olyan, mint egy született akciósztár, valamennyi akciójelenetet maga csinálta meg. Szinte percek alatt elsajátította a harci koreográfiát, s a végén úgy festett, mint aki simán beleillene egy Bruce Lee-filmbe. Sok olyan színészt ismerek, akik távol tartják maguktól az embereket, ha az utcán valaki megközelíti őket, de Jude épp az ellenkezője ennek. Sokat sétáltunk Budapesten és a sétáink során Jude-ot gyakran körülfogták a rajongók, de ő egy zokszó nélkül mindent aláírt, az utolsó autogramkérésnek is eleget tett, s aki csak kérte, mindenkivel lefényképezkedett. És Jason Statham mit adott a filmhez? P. F.: Jason egy Rick Ford nevű pasit játszik, ő is egyike az ügynökség legmenőbb kémjeinek. Igazán persze akkor van csúcsformában, ha jól irányítják a központból. Az azonban sehogyan sem fér a fejébe, hogy mostantól egy háttérember, egy Susan Cooper fogja ugyanazt a munkát végezni, amit ő is csinál. Az ő szemében Susan nem több egy titkárnőnél. Amikor meghallja, hogy Susant bevetik, otthagyja az ügynökséget. Mindenhová követi Susant, azt hiszi, neki kell megmentenie a helyzetet, de Susan jóval talpraesettebb, mint gondolná, és ez még jobban feldühíti. Mindig is nagy rajongója voltam Jason Stathamnak, a Crank című filmben szerintem kifejezetten vicces volt. A feleségem és én minden filmjét láttuk. A kémfilmeknek is ekkora rajongója? P. F..: Hát persze. Ó, azok a James Bond-filmek! Imádom őket! Csakúgy, mint a Bourne-filmeket. Amikor megnéztem a Casino Royalt Daniel Craiggel a főszerepben, úgy jöttem ki, hogy nekem is kell csinálnom egy kémfilmet. Szeretem a kémfilmek világát, a kaszinókat, a szmokingokat, a Martiniket. Persze tudtam, hogy senki sem fogja rám bízni a következő Bond-filmet, de még az utána következőt sem. Mert hát mi vagyok én? Egy vígjátékos ürge. Így ismernek, semmi esélyem. Amikor a Skyfallt bemutatták, én épp a Női szervek utómunkáinál tartottam. Azt gondoltam, ha a fene fenét eszik, akkor is megcsinálom a kémfilmemet, de az enyém egy női szuperkém film lesz, és arról fog szólni, hogy a hősnőből hogyan lesz kém. Ezek után hipp-hopp, nagyon gyorsan megírtam a forgatókönyvet. Színészként kezdte a pályát, és ha nem tévedek, A kémben is szerepel. P. F.: Amikor Susan Párizsba utazik, az első szállodában, ahol felbukkan, egy részeg fickó épp a háta mögött nekimegy a falnak, és kifekszik. Nos, ez a részeg alak én vagyok. Jó móka volt. Falnak menni mindig remek szórakozás. Az interjúért köszönet az InterComnak |