Lapozzon bele a Budavári Palotakoncertbe!
2015. július 17. /

A Budavári Palotakoncert, mely az Operett a Duna fölött alcímet kapta, a színházi évad nyári csöndjét hivatott megtörni immáron három éve. A Palota Oroszlános udvarának elegáns környezetében rendezett gála igazi különlegesség, mely a nyár meghatározó színfoltja lett, egy ma már hivatalosan is „hungarikum”, a magyar operett népszerűsítésének céljából.

A látványos, szabadtéri esteken a legnépszerűbb operettszerzők, mint például Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál vagy éppen Eisemann Mihály legismertebb melódiái csendülnek fel, a Budapesti Operettszínház legnagyobb sztárjainak tolmácsolásában.
A 2014-es Budavári Palotakoncert műsorából készült könyv temérdek fotóval ad ízelítőt a gáláról, méltán híres szerzőkről és szerzőktől származó idézetekkel, a koncert hanganyagával színesítve a csomagot. Az albumban található közel negyven dalszöveg közelebb hozza a műfaj régi és remélhetően egyre több új szerelmesét az operett mesés világához. Fotó, dalszöveg és CD így együtt ajándék, élmény vagy emlék, annak, aki már megszerette a Budavári Palotakoncertet, és annak, aki még csak tervezi, hogy megismeri. Amire természetesen idén is lesz mód: a nyár exkluzív koncert­élménye, a Budavári Palotakoncert idei középpontjában augusztus 7-8-án A csárdáskirálynő áll.