Budavári Borfesztivál
2015. szeptember 21. /

A Borfesztiválon Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait, és a hazai nedűk mellett neves borkereskedők jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül.

A borkínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken érmeket, díjakat nyert borok és készítőik, akik szívesen válaszolnak majd az érdeklődők kérdéseire, és akiknek szakszerű útmutatásait, tanácsait érdemes megfogadniuk mindazoknak, akik értő borfogyasztóvá kívánnak válni. Csakúgy, mint a többi nagy fesztiválon, a Budavári Borfesztiválon is egyre inkább előtérbe kerül a gasztronómia. A kilátogató közönség egyre nagyobb figyelmet fordít a választékra, az újdonságokra, valamint a helyben készült friss ételekre. Ezt szem előtt tartva válogatják össze a szervezők gasztronómiai kiállítóikat és állítják össze a Borfesztivál kínálatát.
Illő, hogy felhívjuk a figyelmet a kulturális kínálatra is, a színvonalas zenei programok ugyanis legalább annyira hozzá tartoznak már a Budavári Borfesztivál hangulatához, mint maguk a borok. Az idei fellépők közt túlsúlyban lesznek a nép- és világzenei produkciók, közülük mindenképp érdemes kiemelni Pál István Szalonna és bandája koncertjét, a Napra együttest, a Tárkány Műveket, valamint Herczku Ágnest és együttesét.

Budai Vár
09. 09–13.