Premier helyett Szenvedély
2015. november 21. / Bóta Gábor

Kiss Csabának márciusban távoznia kellett a Miskolci Nemzeti Színház éléről. Hamar talált sok­fé­le, érdekes munkát. Osztályfőnök lett, darabot ír és rendez, Bukarestben pedig Hamlet-kurzust tart.
A miskolci színház igazgatójaként háromszáz fős társulatért voltál felelős, de az évad vége előtt meg kellett válnod ettől a pozíciótól. Hirtelen magaddal kellett törődnöd, ki kellett találnod, hogyan építed újra a pályádat.
K. Cs.: A miskolci történetet sikerült gyorsan, szinte pár hét alatt lezárni magamban. Ebben az is segített, hogy számomra az elmúlt három év igen gazdag időszak volt, rengeteg jó dolog történt. Elindult egy új színházi modell, országosan ismert műhellyé váltunk. A miskolci közönség nagyon szerette ezt a sokszínű, pezsgő kínálatot. És én erre büszke vagyok, függetlenül attól, hogy milyen rondán lett vége. Amikor március 20-án, a szerződtetések kellős közepén, kom­plett évadtervvel a kezemben megkaptam az elbocsátó szép üzenetet, nem sok idő maradt a sebek nyalogatására. Iskolát kellett keresni a gyerekeknek, munkát találni Annának és magamnak – és egész mis­kol­ci egzisztenciánkat visszaköltöztetni Budapestre. Ez összerántotta a családot, a gyerekek fan­tasz­ti­ku­san viselkedtek. És én is megkönnyebbültem, mert bár miskolci igazgatásom menedzseri része nagyon sikeresen működött, de ennek az volt az ára, hogy az alkotói rész háttérbe szorult. Három éven keresztül egy sort sem írtam, pedig nekem a rendezés mellett nagyon fontos az írás. Amikor „szabadlábra he­lyez­tek”, egymás után jöttek a lehetőségek, egyik izgalmasabb, mint a másik. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen megbíztak a harmadéves újvidéki színészhallgatók osztályvezető tanári teendőivel.

Ezt már kimondottan azért kaptad, mert tudták, hogy szabad vegyértékeid vannak?
K. Cs.: Igen. Nyilván ha Miskolcon maradok, akkor ez a lehetőség nem adatik meg.

Ezt azért is adhatták kapásból neked, mert az igazgatásod ideje alatt is az egyetemen maradtál, talán fél állásban.
K. Cs.: Tizennyolc éve tanítok az egyetemen, állásomat a miskolci kinevezés után sem adtam fel, csak annyi könnyítés volt, hogy óráimat hétfőre, a színházi szünnapra csoportosították.

Eddig nem voltál osztályfőnök?
K. Cs.: Nem, vizsgaelőadást rendeztem már, de osztályvezető tanár még nem voltam. Ez a megbízás a lehető legjobbkor jött. Az újvidéki színiakadémia diákjai fél évig tanulnak Pesten. A tanrend összeállítása, a tanárok felkérése mellett egy Hamlet-vizsgát is rendezek nekik. Ezután a bukaresti egyetem is meghívott tanítani, románul fogok kurzust tartani az ottani végzős színészeknek: „Hamlet vagy a sze­mé­lyi­ség szét­e­sé­se” címmel.

Marosvásárhelyi származásúként evidensen tudsz románul.
K. Cs.: Az én korosztályom már román nyelvből is érettségizett, bár az elmúlt harmincöt év nem tett jót a kiejtésemnek. Most három különböző román fordításban olvasom a Hamletet, és próbálok fennhangon, plasztikusan fogalmazni. Színészeknek. Nagyon érdekes kaland.

Minek alapján hívtak meg Bukarestbe?
K. Cs.: A SzEM Fesztiválon (Színművészeti Egyetemek Miskolcon) a bukaresti egyetem mindhárom évben jelen volt igen erős, eredeti produkciókkal. Az egyetem rektorával is ekkor ismerkedtem meg. Egyébként pár évvel ezelőtt egyik darabomat vizsgaelőadásként játszották Bukarestben. A tanítás mellett az írással kapcsolatos dolgok is szépen alakultak. A tatabányai színház felkért, hogy írjam meg a Sirály harmadik és negyedik felvonása között eltelt két év történetét, mi történt Nyina elutazása és visszatérése között. Ha sikerül, a következő évadban meg is rendezhetem.

Ha Csehovnak nem hiányzott a két év története a két felvonás közül, akkor ez Tatabányán miért hiányzik?
K. Cs.: Ez egy játék, egy izgalmas írói feladat. Az a szándékom, hogy javarészt Anton Pavlovics pár­be­szé­dei­ből, novelláiból és levelezéséből rakjam össze, mintha egy új Csehov-darab lenne. Sok életrajzi párhuzammal. Nagyon keveset tudunk Csehovról. Közhelyeket. Kilenc hónapos távol-keleti utazása, mikor a fél világot körbehajózta, szinte ismeretlen. Pedig nagyon színes, bölcs levelekben számol be kalandjairól barátainak. „Dorn doktor útinaplója”. De benne lesz Nyina gyerekének elvesztése, színpadi szereplése, kudarcai – ami mind önéletrajzi elem. Egy virtuális játék Csehov világának szereplőivel.

Rendezni is fogsz?
K. Cs.: Ingmar Bergman Szenvedély című művét állítom színpadra márciusban, a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Termében. Az eredeti forgatókönyv és a filmbeli dialógusok alapján.
Te akartad ezt megrendezni, vagy Vidnyánszky Attila igazgató kért fel erre?
K. Cs.: Eredetileg John Cassavetes Premier című filmjének színpadi változatát ajánlottam, amit idén novemberben rendeztem volna Miskolcon. De nem tudtuk jól kiosztani a szerepeket. Akkor Attila azt mondta, hogy ajánljak másik darabot. Bergman írásai, filmjei már nagyon régóta vonzottak.

Felhívtad Vidnyánszkyt, hogy itt vagy most szabadon, és nem dolgozhatnál-e nála?
K. Cs.: Ez nem így működik. Az embernek van néhány kedvence, „mániája”, ami jobban foglalkoztatja, mint a többi darab. Ha ez kiosztható, és van szabad hely a műsortervben, elindul a beszélgetés, aztán vagy összejön, vagy nem. Szóval ez nem olyan, hogy fölveszem a telefont.

Azért ilyen is van.
K. Cs.: Igen, bizonyára. Egyébként a miskolci eset kapcsán többen megkerestek, felhívtak a szín­ház­i­gaz­ga­tók közül is. Érezhető volt a rokonszenv, hogy a szakma egy része nagyon méltatlannak tartja ezt az eljárást.

Nyilván vannak, akik a másik tábornak adnak igazat.
K. Cs.: Persze. De az eljárás maga inkorrekt. Olyan politikai és morális mélyrepülés ez, amit szakmai részigazságok nem mentenek. Biztosan követtem el hibákat, de három erős évad és egy megtervezett komplett negyedik az tény. A többi intrika és manipuláció, mint ahogy az igazgatóváltás során ez világosan ki is derült

Bánt, hogy nem tudtál befejezni valamit, amibe lelkesen belefogtál?
K. Cs.: Ez nyilván rosszulesik. Sokszor gondolok arra, hogy ami most Miskolcon zajlik, az valójában az én évadom, hiszen kilencven százalékát én állítottam össze. Kesselyák Gergelyt, Lukáts Andort, Kulcsár Noémit, Zsótért én hívtam meg rendezni. De nem akarok ezen tovább lovagolni. Miskolc lezárult, túlléptem rajta.

Te már nem rendezhetsz ott?
K. Cs.: Nem. Két rendezésem lett volna, de mind a kettőt kihúzták. A Boris Vian sanzonjaira épülő Tajtékos dalokat nagyon sajnálom. De Cassavetes Premierjét előbb-utóbb meg fogom rendezni valahol.

Akarsz még igazgató lenni?
K. Cs.: Ilyen nagy színházat nem szeretnék igazgatni. Viszont társulathoz jó lenne tartozni, nagyon szeretném valahol újra otthon érezni magam.