Farkas totem
2016. március 16. / Sz. B.

Jean-Jacques Annaud többször is elkalandozott a látványos történelmi filmek irányába (A rózsa neve, Hét év Tibetben, Ellenség a kapuknál vagy legutóbb a Fekete arany), ám a francia film­ren­de­ző leginkább akkor érzi magát elemében, ha a természetben forgathat, méghozzá olyan

történeteket, melyekben az emberek csupán másodhegedűsök le­het­nek. Leghíresebb munkája, A medve (1986) szellemiségéhez 2004-ben tért vissza a tigrisekről szóló Két testvérrel, és most ismét ezt az ös­vényt járja – ezúttal néhány farkas segítségével.
Mao Ce-tung kulturális forradalmának hatására több millió kínai egye­te­mis­tát küldtek vidékre, hogy megismerjék az elszigetelten, ősi tra­dí­ciók szerint élő embereket. A történet középpontjában álló diákok is egy ilyen küldetésre vállalkoznak: bőröndnyi könyvvel felszerelkezve érkeznek a mongol határ közelébe, hogy a helyi, nomád körülmények között élő pásztorok gyerekeit oktassák. Egyiküket teljesen le­nyű­gö­zik a környéken élő farkasok, minden vágya az lesz, hogy egy általa nevelt farkaskölyök segítségével az életmódjukat tanulmányozza. Rendhagyó barátság veszi ezzel kezdetét, melynek komoly próbát kell kiállnia, amikor a helyiek azt az utasítást kapják, hogy kutassák fel és pusztítsák el a farkaskölyköket, nem törődve az ökológiai egyensúly felborításával.
Annaud hihetetlenül látványos, régimódi mesét hozott össze Jiang Rong 2008-ban itthon is megjelent nagyszabású regénye nyomán, amelynek minden kockája nagyvászonra kívánkozik – ezért pedig még azt is meg tudjuk bocsátani, hogy a kínai állam finanszírozta film meglehetősen szélsőséges módon tálalja a történelmi tényeket.

Farkas totem (12)
(Wolf Totem)
Kínai-francia, feliratos film
Rendező: Jean-Jacques Annaud
Főszereplők: Shaofeng Feng, Shawn Dou, Ankhnyam Rachaa, Yin Zhusheng
121 perc
Forgalmazó: MTVA
Bemutató: 03. 10.