Mediterrán vőlegényhajsza a Terecskén
2016. július 21. / Jónás Ágnes

Féltékenykedésben, veszekedésben nem lesz hiány, legalábbis a kőszegi Jurisics-vár színpadán nem, ugyanis Kelemen József Carlo Goldoni olasz komédiaíró 18. században írt, Terecske című mű­vét állítja színpadra. Mint mondja, a velencei mikrovilág figurái sokunknak ismerősek lehetnek
lesz, aki rokonára, szomszédjára vagy épp önmagára ismer. A július 7-én a Kőszegi Várszínház saját bemutatójaként debütáló zenés vígjátékról a rendezővel beszélgettünk.

A Kőszegi Várszínház önnek korántsem idegen terep.
K. J.: Valóban nem, hiszen két évvel ezelőtt a Vízkereszt, vagy bánom is én című zenés vígjátékban Orsino herceget játszottam a Jurisics-vár színpadán. Örülök, hogy a Várszínház idén ismét számít rám, ezúttal rendezőként; Carlo Goldoni művét, a Terecskét állítom színpadra.

Három eladósorban lévő lány, három özvegyasszony és három férfi áll a darab fókuszában. Milyen játszmák zajlanak közöttük?
K. J.: A cselekmény Velence külvárosában játszódik, az itt élő, kü­lön­bö­ző korú hölgyeket más-más motivációk fűtik, ám céljuk azonos: mindenáron férjhez szeretnének menni. A Terecske valamilyen rej­té­lyes oknál fogva nem bővelkedik férfiakban, így érthető, hogy egy, a karnevál idejére Velencébe látogató idegen lovag felkorbácsolja a ke­dé­lye­ket, felébreszti a nőkben a versenyszellemet.

Egy rendező feladata tulajdonképpen nem is az, hogy a történetet elmondja, hiszen az már meglévő adott­ság, a kérdés itt inkább a „hogyan”.
K. J.: Goldoni e művében szakított a commedia dell’arte tipikus figuráival, története úgynevezett „kör­nye­zet­ko­média”. Egy zárt közösség mindennapjaival ismerkedhetünk meg – realisztikus, mindenki által ismert, mediterrán városi Terecskét igyekszünk létrehozni a színház udvarán. A néző számára is ismerős világ ez, az itt élő emberek belelátnak egymás szokásaiba, kapcsolataiba, köszönhetően annak, hogy egymástól karnyújtásnyira laknak. Habár a Terecske nem zenés darab, a nyári hangulathoz igazodva mi Némedi Árpád zenéjével tesszük teljessé a történetet. A jelmez Cselényi Nóra, a díszlet Szalai József munkája.

Tizennyolcadik században íródott darabról lévén szó adódik a kérdés: mennyire kellett a modern kor társadalmi környezetéhez igazítani a szöveget, a látványvilágot, a figurákat?
K. J.: A verses szövegmondás nehéz ügy, ráadásul a kapcsolatok bonyolultságának feltérképezése, az egyes karakterek motivációinak, stílusának leképezése nem kis kihívás elé állít bennünket. Nádasdy Ádám fordítását felhasználva Németh Virág készítette a szövegkönyvet. A történetet a 20. századba helyezzük, a díszlet és a jelmezek is ezt a kort tükrözik, azonban különösebb aktualizálásra nem volt szükség, hiszen Goldoni darabja napjainkra nézve is érvényes üzenetet hordoz. A helyszín és a karakterek szabadon behelyettesíthetők, a figurák sokunknak ismerősek lehetnek. Lesz, aki rokonára, szomszédjára vagy épp önmagára ismer bennük.
Az előadásokról színészcentrikusan szeret gondolkodni. A várszínházi stabil társulat megléte közrejátszott a szereposztás kialakításában?
K. J.: Ezt természetesen figyelembe vettük, és a lehető legerősebb szereposztást igyekeztük össze­ál­lí­tani. A szombathelyi Weöres Sándor Színházból Sodró Eliza, Hartai Petra, Bajomi Nagy György és Jámbor Nándor, Zalaegerszegről Ecsedi Erzsébet és Papp Lujza, Budapestről Szilágyi Csenge, Epres Attila, Némedi Árpád és Rózsa Krisztián játszik az előadásban.

Mennyire nehéz megtalálni és megtartani a határokat egy olyan darab esetében, amelynek fő moz­ga­tó­ru­gó­ja a nevettetés?
K. J.: A rendező és a színészek ízlése határozza meg azt, hogy egy produkció mit enged meg magának. Úgy gondolom, mi bátran rábízhatjuk magunkat Goldonira, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy az előadást ízlésesen, egyben szórakoztatóan tálaljuk.

Minél kisebb egy város színháza, a közönség annál jobban szereti, legalábbis én ezt vettem észre. Egyetért ezzel?
K. J.: Igen, ez a megállapítás a kőszegi közönségre is igaz. Az itt élőknek igényük van „saját társulatra”, szomjazzák és el is várják a saját előadásokat, a vendégelőadókat pedig minden évben nagy szeretettel fogadják. Én személy szerint csodálatos dolognak tartom azt, hogy egy tizenkétezres kisvárosban szinte minden színházi produkció és koncert telt házas. Gelencsér Ildikó művészeti vezető és Pócza Zoltán igazgató nagy odaadással dolgoznak a rendezvényeken, minden lehetőséget megadnak az itt megforduló produkcióknak, hogy az alkotók jó hangulatban végezzék munkájukat.

Idén több vígjátékot is színpadra állított, a magát felvállaltan szórakoztató színházként aposztrofáló Tháliában például a Rövid a póráz rendezőjeként jegyzik. Tudatosan fordult a derűsebb darabok felé?
K. J.: Való igaz, hogy mostanában a vígjátékok találnak meg: a kaposvári Csiky Gergely Színházban is épp egy vígjátékot rendeztem, de semmiféle szándékosság nem áll e mögött. Egyszerűen csak így alakult. Egy időben a gyerekdarabokban dúskáltam, most vígjátékokra szóltak a felkérések.