2016. október 13. / Gulya István
A szakértők egybehangzóan állítják, az ezredfordulós posztmodern amerikai irodalom legnagyobb hatású alakja volt David Foster Wallace (1962–2008). Az író nálunk kevéssé ismert – ezen változtat legjelentősebb műve, az Infinite Jest nemsokára megjelenő magyar fordítása a Jelenkor Kiadó jóvoltából, illetve A turné vége című játékfilm.
James Ponsoldt rendező (Szárazon) a Rolling Stone magazin újságírójának, David Lipskynek a könyvét (Although of Course You End Up Becoming Yourself) vette alapul, amiben Lipsky a korszakos nagyregény bemutatókörútja kapcsán a Wallace-szal együtt töltött öt napja történetét, beszélgetéseiket írja meg. A Lipsky riportdokumentum-könyvéből készült film elsősorban az író és az írói ambíciókat dédelgető újságíró párbeszédeire összpontosít. Ez filmélménynek első hangzásra szalonképtelennek (de minimum: unalmasnak) tűnhet, hogy ül két férfi – Wallace házában, kocsiban, repülőn, gyors- és nem gyorsétteremben stb. –, és csak beszél. De egyáltalán nem az. A dialógusok izgalmasak és fordulatosak, rengeteg minden terítékre kerül, az írás és a siker kétélű kaszájától kezdve a függőségeken és a szokásokon át (Wallace fejkendőviselete, Alanis Morissette-rajongása) a csajozásig és az evési-ivási szertartásokig. Mind mögött pedig végig ott húzódik az alkotás és az élet meghatározó élménye, a magány és a két tollforgató egymás iránt érzett, hullámzó szimpátiája. Ne akard az én sorsomat – tanácsolja a befutott Wallace az írói pálya szélén ácsorgó Lipskynek –, nem olyan jó az.
A nagyobb színészi feladat a Wallace-et alakító Jason Segelre hárult, aki a könnyed vagy olykor egészen bárgyú komédiázásai után egy komoly és összetett karakterrel ajándékozza meg a nézőt. Lipskyként Jesse Eisenberg kevesebbet nyújt, de azt kellő tisztességgel és alázattal.
DVD
Bontonfilm
Kritika (3)
James Ponsoldt rendező (Szárazon) a Rolling Stone magazin újságírójának, David Lipskynek a könyvét (Although of Course You End Up Becoming Yourself) vette alapul, amiben Lipsky a korszakos nagyregény bemutatókörútja kapcsán a Wallace-szal együtt töltött öt napja történetét, beszélgetéseiket írja meg. A Lipsky riportdokumentum-könyvéből készült film elsősorban az író és az írói ambíciókat dédelgető újságíró párbeszédeire összpontosít. Ez filmélménynek első hangzásra szalonképtelennek (de minimum: unalmasnak) tűnhet, hogy ül két férfi – Wallace házában, kocsiban, repülőn, gyors- és nem gyorsétteremben stb. –, és csak beszél. De egyáltalán nem az. A dialógusok izgalmasak és fordulatosak, rengeteg minden terítékre kerül, az írás és a siker kétélű kaszájától kezdve a függőségeken és a szokásokon át (Wallace fejkendőviselete, Alanis Morissette-rajongása) a csajozásig és az evési-ivási szertartásokig. Mind mögött pedig végig ott húzódik az alkotás és az élet meghatározó élménye, a magány és a két tollforgató egymás iránt érzett, hullámzó szimpátiája. Ne akard az én sorsomat – tanácsolja a befutott Wallace az írói pálya szélén ácsorgó Lipskynek –, nem olyan jó az.
A nagyobb színészi feladat a Wallace-et alakító Jason Segelre hárult, aki a könnyed vagy olykor egészen bárgyú komédiázásai után egy komoly és összetett karakterrel ajándékozza meg a nézőt. Lipskyként Jesse Eisenberg kevesebbet nyújt, de azt kellő tisztességgel és alázattal.
DVD
Bontonfilm
Kritika (3)