„Minden mozdulatnak beszélnie kell”
2017. január 07. / Gősi Lilla

A Diótörő és A hattyúk tava Siegfriedje után ismét egy „mesés” főszerep találta meg az Operaház fiatal balettművészét. Balázsi Gergely a Manon című balettben a címszereplő szerelmesét, Des Grieux lovagot táncolja.

Hogyan jellemeznéd az általad megformált karaktert, Des Grieux lovagot?
B. G.: Már a lovag első megjelenése beszédes: tanul, mert papnak készül. Egy zárkózott, elhivatott ka­rak­ter, aki nem nyit más felé. Akkor is próbál távol maradni, amikor megjelennek a prostituáltak a darabban, de végül szerelembe esik Manonnal, így belemegy mindenféle olyanba, amit a papság tiltana neki. Kü­lön­bö­ző módokon próbálja megszerezni a lányt, csal, kuplerájba megy, és végül embert is öl. Tehát egy na­gyon össze­tett, jó, de nehezen feldolgozható karakternek tartom.

Hogyan sikerült azonosulnod vele?
B. G.: A kezdeti, kicsit visszahúzódóbb részeket könnyebb előadnom, ez a fajta személyiség közelebb áll a szívemhez, mint például a másik karakter, az iszákos Lescaut. Nagyon koncentráltnak kell lenni, mert ha nem tudom beleélni magam, és azt átadni azt, ami a lovagban zajlik, lehetetlen úgy megcsinálni, hogy a néző is élvezze.

Mit gondolsz, a darab üzenete a „vak szerelem” győzelméről szól?
B. G.: Nyilván az érzelmek és a szerelem a darab alapfogalmai, mégis inkább úgy érzem, hogy egy adott kort, az 1700–1800-as évek Franciaországát jellemzi. Kiemel pár karaktert, felvillantja az akkori életet, ezért is tartalmazhat sok kis szólót. De persze személyfüggő, kinek mi ragad meg ebből, annyi biztos, hogy mindentől függetlenül egy gyönyörű történet.

Technikailag mi jelenti számodra a fő kihívást a szerep megformálásakor?
B. G.: Minden mozdulatnak beszélnie kell, még akkor is, ha csak egy lépésről van szó. Muszáj a színészi játékra, a mondanivalóra koncentrálni, miközben nagy figyelem szükséges a nehéz variációkhoz és a pas de deux-khöz. Ennek ellenére utóbbiakkal a Manonban úgy vagyok, hogy amint elkezdjük őket, leg­szí­ve­seb­ben csinálnám elölről, annyira szép a zene, és olyan hihetetlenül jó érzés.

A Manon 2015. február óta van az Operaház színpadán. Mennyiben jelent nyomást számodra, hogy számos szereposztásban láttad a nagy elődöket?
B. G.: Természetesen hatalmas a nyomás, de muszáj tenni azért, hogy egy idő után elmúljon. Ez a második szezonom az Operaházban, és eddig minden szerepnél ugyanezt éreztem, például A hattyúk tavában, majd A diótörőben és az Etűdök előadásakor. A Manon kivételes eset, Des Grieux pedig egy különösen kompakt szerep – óriási megtiszteltetés, hogy eltáncolhatom, álomszerep volt és az még ma is.
Milyen szerepben láthat a közönség legközelebb?
B. G.: A Csipkerózsikában leszek herceg.

Van olyan álomszerep, amit egyszer mindenképpen szeretnél eltáncolni?
B. G.: Anélkül nem szeretnék nyugdíjba menni, hogy nem táncoltam el Anyegint, de ehhez még érnem kell. Egyelőre nagyon a pályám elején tartok, tizenkilenc éves vagyok, és néha magam sem hiszem el, hogy ilyen fantasztikus lehetőségeket kapok. Nem tudok elég hálás lenni Solymosi Tamásnak, a mestereimnek és a barátaimnak, akik mellettem állnak. Nem gondolkodom azon, mi lesz, egyszerűen élvezem, és próbálom kihozni magamból a maximumot, még akkor is, ha olykor vannak fájdalmak. Én csak dolgozni szeretnék és a közönségnek örömet adni.

Milyen a kapcsolatod a társulattal és a partnereiddel?
B. G.: A Manon próbáit rendszerint Maina Gielgud balettmester vezeti, aki tavaly érkezett hozzánk a Manonnal, akkor ismertem meg. Tavaly már A hattyúk tavára való felkészülésben rengeteget segített. Fantasztikus instrukciókat ad, türelmes, élmény vele próbálni, ugyanakkor bármikor fordulhatok Kövessy Angéla balettmesterhez is, aki más párokkal dolgozik. Eddig minden partneremmel boldog voltam, a Manonban Tatiana Melnik a jelenlegi partnerem. Tatianával már A hattyúk tavában együtt táncoltunk, nagyon jó dolgom van vele. Kedves partner és fantasztikus táncosnő, aki világsztárként szerződött Oroszországból a Magyar Nemzeti Balett társulatához. Az egyedüli nehézséget az jelenti, hogy csak oroszul beszél. Angolul és kézzel-lábbal próbálunk kommunikálni, amiből adódnak kisebb bonyodalmak, de végül mindig megértjük egymást.

Ahogy beszélgetünk, szinte árad belőled a nyugalom. Jól látom, hogy mind a színpadon, mind a magánéletedben harmóniára törekszel?
B. G.: Így van, igyekszem, amennyire időm engedi, és reménykedem abban, hogy a nézők is élvezni fogják az előadás minden pillanatát.