Párosan szép a koncert
2017. március 14. / Pavlovics Ágota

Zorán utoljára 2014-ben adott koncertet az Arénában. Azóta sem tétlenkedett, hiszen fo­lya­ma­to­san turnézik, ezen belül idén márciusban két koncertet adott a Budapest Kongresszusi Köz­pont­ban, majd szeptemberben a Müpában volt dupla koncertje, és mindegyik zajos sikert aratott.
2017. február 18-án újra a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont koncertjének, immár a 12.-nek. Az igényességéről híres muzsikussal mindig öröm beszélgetni, szelíd humora, derűje nyomban átragad az emberre.

Tegnap koncerted volt, hol jártál?
Z.: Mozgalmas időszak a mostani, január 15-én indult és december 19-ig tart a 2016-os turné, tavasszal két koncertünk volt a Budapest Kongresszusi Központban, szeptemberben pedig szintén dupláztunk a Művészetek Palotájában. Tegnap Baján voltunk, ahol a meghirdetett előadásra már nyár végén elfogytak a jegyek, így a szervezők egy má­so­dik napot is beállítottak. Mondanom sem kell, mennyire örültem en­nek, nem is emlékszem, mikor volt ilyen, hogy egy városban azért ma­ra­dunk két napig, mert egymás után kétszer játszunk. A turnét a jövő évi Aréna-beli koncert fogja megkoronázni. Egyébként azért döntöttem úgy, hogy 2017-ben jöhetne egy újabb Aréna-koncert, mert a Budapest Kongresszusi Központban olyan jól sikerült a két este, hogy úgy érez­tem, ebből a műsorból sok mindent át kellene menteni egy nagyobb lélegzetű helyszínre.

A koncert alcíme „Unplugged”, ezek szerint csak akusztikus hangszereket fogunk hallani?
Z.: A unplugged azt jelzi, hogy a dalok döntően akusztikus hangszerelésben szólalnak meg, ami amúgy sem szokatlan nálunk, hiszen évek óta az alaphangzásunkra ez jellemző, csak most a szokásosnál is jobban koncentrálunk rá. Jó néhány számban vonósnégyes színesíti majd a hangzást, muzsikus vendégek is érkeznek, akikkel mindig izgalmas élmény a közös zenélés. A vokálban éneklő lányok is több szerephez jutnak majd, mint korábban, és meglepetésekben sem lesz hiány. A műsoraim összeállításánál mindig szem előtt tartom, hogy a közönség leginkább a jól bevált, régebbi dalokat szereti visszahallani, de ugyanakkor tudom azt is, hogy megbecsülik azt, ha egy előadó nem ücsörög a babérjain. Szeretek új dalokat műsorra tűzni, régebbi dalokat új hangszerelésben megszólaltatni, elővenni a rég nem játszottakat, váltogatni a balladákat és a keményebb hangzásokat. Merem ígérni, hogy a 12. Aréna-koncert is változatos lesz, ahogy a korábbi 11 koncert közül sem hasonlított egyik sem a másikra.

Látszik, hogy túl sok mindent nem akarsz elárulni a koncertről, a plakáton sincsenek részletezve a szerepelők, mi az, amit még tudhatunk?
Z.: Például azt, hogy annak a csapatnak a „magja”, amelyikkel koncertezek, 1993 óta van együtt. Akkor adtam az első unplugged koncertemet, és ez az év fordulópont volt a zenei pályafutásomban is. Akkor a Pesti Vigadó 200 fős kamaratermében zenéltünk, és olyan nagy volt az érdeklődés, hogy öt koncertet adtunk egymás után. Akkor formáltuk át a dalaimat, és ez a változtatás a mai napig érezteti hatását. Érdekes módon összeszokott csapat dolgozik a dalaim vonós hangszerelésein is, hiszen Malek Miklóssal és Wolf Péterrel a 2003-as Aréna- koncertem óta dolgozunk együtt, akkor Vásáry Tamás vezényelte a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, és ők készítették a hangszerelések egy részét, ahogy most is ők írták a vonósnégyes partitúráit.

Apropó gitár, hogy találtál rá annak idején a számodra ideális elektromos, később pedig akusztikus gitárra?
Z.:A Rákóczi úton volt egy nagy hangszerbolt, ott vásároltam éveken keresztül. Ha vettem egy új elektromos gitárt, a régit eladtam, csak úgy tudtam kifizetni az újat. Volt olyan gitárom is, amelyet a Szegedi Ládagyár készített, nem is volt olyan rossz, de nem tudta azt a hangot produkálni, amit a márkás gitárok. Ami pedig az akusztikus gitárokat illeti, én most már szinte kizárólag egy Ovation nevű amerikai gitárt használok, annak pedig története van, hogy hogyan jutottam hozzá. Akkoriban ez a márka még nyugaton is kevéssé volt ismert, úgy kellett megrendelnem egy Londonban élő barátom segítségével. Amikor jelezték, hogy átvehetem a gitárt, kiutaztam Londonba, és elmentem a boltba, ahol azt mondták, elnézést kérnek, de nem tudják odaadni, mert előző nap berohant Cliff Richard, éppen ilyen gitárt akart venni, és odaadták neki. Így aztán – némi jóakarattal – nyugodtam mondhatjuk,hogy Cilff az én hang­sze­re­men játszik... Másnap persze megkaptam én is a gitáromat, és azóta ezen játszom. Az évek során több gitárt vettem, de mindig visszatértem ehhez, mert ez passzol legjobban hozzám, meg már hozzám is nőtt.

Ahogy úgy tűnik, hozzád nőtt egy kép is, hogy került Az elmúlt 30 év című lemezed borítója a mostani plakátodra?
Z.: Úgy döntöttünk, játsszunk egy kicsit az idővel, és a 2017-es Aréna-koncertem plakátjához felhasználjuk a ′93-ban megjelent unplugged lemezem borítójának ötletét, amihez ugyanolyan pózban, hasonló ruhában újrafotóztak. A végeredmény megszólalásig olyan, mint a korábbi kép volt, ami Vető Gábor fotóst és gra­fi­kust dicséri, és szintén az ő szellemes ötlete volt, hogy a nevemben, az „o”-ba hat gitárhúrt rajzolt.

Tudod, akit szeretünk, attól mindig új dalokat is várunk. Tavasszal írt neked két új dalt Presser Gábor és Dusán, mindkettő remek, de mikor lesz ebből lemez? Lesz-e egyáltalán lemez?
Z.: Abban gondolkodunk, hogy ehhez a kettőhöz felveszünk még két további dalt, és akkor kijöhet belőle egy úgynevezett maxi single CD, de ez még csak terv...

Február mindjárt itt lesz, hogy alakul az éved az Aréna-koncert után?
Z.: Turnéra megyünk, másként nem is alakulhat, egy darabig Budapesttől távolibb helyeken fogunk kon­cer­tez­ni. Számomra azt az élvezetet, amit a zene, a zenélés jelent, kevés dolog tudja felülmúlni. Szerencsés vagyok, hogy olyan fantasztikus szerzőpáros írja a dalaimat, mint Presser Gábor és testvérem, Dusán. Szeretem a dalaikat, mert sem zeneileg, sem szövegileg nem beszélnek mellé, nincsenek üresjáratok, minden hangnak és szónak súlya van. Soha nem tudom megunni, hogy énekelhetek, a régi dalokat éppen úgy szeretem, mint az újabbakat.