Mesterek kavalkádja
2017. Április 03. / Bóta Gábor

A IV. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót az idén április 12–30. között rendezik meg a Nemzeti Színházban. 11 ország 23 előadása látható majd. Vidnyánszky Attila igazgató szerint mesterek sorát látják vendégül.

Általában lenni szokott valamilyen vezéreszme, ami köré a MITEM programja szerveződik. Az idén mi lesz ez?
V. A.: Mesterek sorát látjuk vendégül. Itt lesz Nekrosius, Lupa, Barba, Purcarete, Hermanis előadása. Egy ilyen rendezői gárda a világ bár­me­lyik fesztiválján parádésnak minősülne.

A magyar nézők tudják, hogy kik ők?
V. A.: Ha nem, akkor ez is a MITEM egyik küldetése: megismertetni a nézők – főképpen pedig a fiatalok – minél szélesebb körével a világ kortárs színházművészetének legjelentősebb alkotóit és műveit. A diákoknak ezért rendkívüli kedvezményt biztosítunk.

Vannak válogatók, de azért te is megnézted a produkciókat?
V. A.: Felvételről mindent megnézek, mert mindent bekérünk, de vannak területfelelősök, akik utaznak, és a helyszínen, fesztiválokon látják az előadásokat. Nem nagyon hívunk olyan produkciót, amit valamelyik munkatársam ne látott volna élőben. Van egy szuperprodukciónk: Silviu Purcarete monumentális látomása, a százhúsz színészt mozgató Faust, amihez kicsi a Nemzeti, ezért az Opera Eiffel műhelyházában fogjuk játszani. Gyönyörű látomásszínház, szívet facsaró, nagy és érzelmes előadás Rimas Tuminas Anyegin rendezése is, amely díjat nyert a Baltic House fesztiválon és a legnagyobb orosz színházi seregszemlén, az Arany Maszkon. Nehéz ebből a gazdag kínálatból szemezgetnem, de ha a szívemhez legközelebb álló alkotót kellene megneveznem, akkor a litván Nekrosiust mondanám.

Mióta a Vígszínházban a Hamlet előadása szerepelt, szerintem nálunk abszolút jegyzi a szakma. De Gyulán is látható volt több rendkívül eredeti, hihetetlenül impulzív produkciója. Nekrosius miért áll az elmúlt húsz évből hozzád a legközelebb?
V. A.: Mert egy olyan színházi nyelvet, olyan izgalmas megszólalási módot hozott, hogy nagy újítónak számít.

De miben újító?
V. A.: A történetmesélés módjában. Abban, ahogyan a szimbólumokat, metaforákat használja, ahogyan az asszociációs színpadi világát működteti. Szeretem az általa is használt foszlánydramaturgiát, amit én is sok előadásomban alkalmazok.

Mi az, hogy foszlánydramaturgia?
V. A.: Gondoljunk Arany János balladáira: egy történetből mindig csak annyi információt kapunk, amiről trambulinként elrugaszkodva beindul az ember fantáziája. A töredékekből, a foszlányokból, vagy ahogyan az iskolában tanultuk, a „balladai homályból” az olvasó képzeletében áll össze az egész. Minden töredék egy-egy impulzus lelkünk szárnyalásához.

Mi az, amit még fontosnak tartasz?
V. A.: Ha van sztár a sztárok között, akkor a lengyel Krystian Lupa az. Ő is egy nagy újító, az elmúlt húsz-harminc év állócsillaga. Az Irtás című előadása totális színház, látvány, kép, zene, videó, Lupa mindent bevet, és a színészit a színpadi létezésnek egy egészen különleges állapotába képes hozni. Andrzej Seweryn pedig egy lengyel világsztár, Andrzej Wajda-filmek főszereplője, több Oscar-díjas filmben is játszott, az ő Shakespeare-estje a színészet magasiskolája.

Tavaly sokkal jobb volt a látogatottság, mint eddig, de a nagyszínpadi előadásokon még mindig előfordult foghíjas nézőtér.
V. A.: Két előadáson érezhetően nem volt teltház.
A Titus Andronicus egészen kiváló előadásán körülbelül fél ház volt, de aztán lelkesen ünnepelt a közönség.
V. A.: Sajnálhatja, aki nem volt ott, mert mikor láthat újra egy remek szaha nyelvű Shakespeare-előadást Budapesten?! Azt remélem, hogy egyre nyitottabb a színházi közélet, hogy nemcsak a trendek, a divatok és a sztárok számítanak, hanem van érdeklődés a különlegességek iránt is.

A sztárrendezők munkáira inkább eljön a szakma is, a közönség is, mint egy távoli ország ismeretlen színházára, pedig az is lehet egészen nagyszerű.
V. A.: Ez így van. Az idén lesz például tatár előadás is, amely egy olyan kultúrából hoz hírt nekünk Budapestre, amelyet kevésbé vagy egyáltalán nem ismerünk. A macedón Nemzeti pedig annak a bolgár Alexander Morfovnak a rendezését hozza, aki két alkalommal már nagy közönségsikert aratott a MITEM-en buja és életvidám előadásaival.

Ha nagy előadások Budapestre jönnek, akkor jó lenne ezeket legalább kétszer eljátszani.
V. A.: A Faustot kétszer játsszuk, körülbelül ezer nézőt várunk rá. Hermanis előadását is kétszer játsszuk, mert akkora iránta az érdeklődés. Ma még nem tartunk ott, hogy a nagyszínpadon duplázni lehetne. Sok tekintetben nagy a zárkózottság, még úgy is, hogy falakat törünk át és előítéleteket döntünk le. Nagyon őrültem például, hogy 2014-ben egy egész szakmai napot szenteltünk Anatolij Vasziljevnek, aki eljött és előadásokat tartott. Ott voltak az ő magyar színészei, Törőcsik Mari és Udvaros Dorottya, és ez jó, ha ötven embert érdekelt, Eugenio Barbára se voltak kíváncsiak többen. Az idén is gazdag szakmai programunk lesz, várjuk a színházaikat, a leendő színészeket, rendezőket, dramaturgokat...

Mi lehet az oka a szakma kis érdeklődésének?
V. A.: Érdektelenség, gőg, fásultság. Az a baj, hogy a fiatalok sem jönnek.

Ilyenkor mindig el szoktad mondani, hogy de bezzeg a kaposvári egyetemistáid ott vannak.
V. A.: Ők „kényszerből” vannak ott. Nem tudom, hogy maguktól eljönnének-e.

Ja, hogy őket kivezényled.
V. A.. Az osztályfőnökük vagyok, és képzésük egyedülálló lehetőségének tartom, ha eljöhetnek, és meghallgathatják, amit ezek a mesterek a színházról, művészetről, a világról mondanak. Én abban a világban nőttem fel, amikor ez magától értetődően és önkéntesen volt „kötelező”. Kijevből havonta felutaztam Moszkvába a társaimmal, amikor Ljubimov tartott előadást, Nekrosiushoz elmentünk a Baltikumba, Sturuához pedig Grúziába. Valahogy más volt ez akkor. Most mindenki mindent tud, vagy fél szembesülni azzal, amit látna. Bár szerintem ezeknek az élményeknek megtermékenyítően kellene hatniuk.

Két végletes reakció szokott lenni, az egyik szerint a francba, ilyen zseniálisat mi úgysem tudunk csinálni, míg a másik vélemény lehet, hogy ezzel vannak olyan nagyra, mi ennél sokkal jobbat tudunk.
V. A.: Persze, ez is van, meg az is, de én előrelépéseket is érzékelek, amióta 2014-ben megrendeztük az első MITEM-et. Tavaly Purcarete Gulliverjén vagy Ostermeier Sirályán a csilláron is lógtak. Az idén nyolc nap alatt elfogytak a jegyek a stúdió-előadások felére. Szóval, aki szeretné látni a színházi világ krémjét a MITEM-en, annak igyekeznie kell…