„Előadás közben megszűnik a külvilág”
2017. június 09. / Jónás Ágnes

„A balettművész a pillanat művészetében él, ezek a pillanatok évről évre, alkalomról alkalomra újra meg kell, hogy szülessenek” – vallja Molnár Zsolt, a Pécsi Balett kiemelkedő ifjú tehetsége, magántáncosa. Pályájának második évadától szólista szerepeket táncol; bújt már Don José,
Hermész és Otello bőrébe, Istenúrfiként remekel a Faust, az elkárhozottban. A Pesti Magyar Színházban a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettben Morgót, Ken Kesey kultikus regényének táncszínházi adaptációjában pedig a lázadás szimbólumát, Patrick McMurphyt alakítja. A táncművészet területén végzett kiemelkedő előadói tevékenysége elismeréseként nemrégiben Harangozó Gyula-díjjal kitüntetett koreográfus-balettművésszel beszélgettünk.

Az elképesztően színes és nagyszabású Faust, az elkárhozott című táncdrámában Istenúrfi bőrébe bújik. Ő voltaképpen Faust segédje?
M. Zs.: Istenúrfi egy felsőbbrendű teremtény, Isten küldöttje, aki végigköveti Faust útját, ördöggel kötött szövetségét, s mikor látja, hogy képtelen döntést hozni, közbelép, és a helyes útra tereli. A darab végén megtisztítja és fel is menti az alól a sok szenvedés alól, amin keresztülmegy.

Tavaly július óta a Száll a kakukk fészkére című előadásban Patrick McMurphyt alakítja. Ken Kesey kultikus regényének táncszínházi adap­tá­ció­ja május 12-én ismét látható lesz a Müpában. Egy ennyire ismert író művének a táncadaptációja milyen kihívásokat rejt ma­gá­ban?
M. Zs.: McMurphy titka a lazaságában, a magabiztosságában rejlik. Szembemegy a rendszerrel, nem fél konfrontálódni, erős sza­bad­ság­vágy munkál benne. Egy ilyen karaktert életre kelteni óriási kihívás. Tulajdonképpen bármilyen táncnyelvvel el lehet táncolni, „csak” a belső magatartást, a széteső lazaságot kell megtalálni hozzá.

Koreográfiáit dicséri a január 7-én bemutatott Bartók Béla: Táncszvit, illetve a Tűzmadár-szvit is. A témákból vagy a formából indult ki?
M. Zs.: Mindkét esetben a témából. Bartók és Sztravinszkij zenéit nagyon szeretem, a Tűzmadár története személyes kedvencem. Klasszikus orosz és európai népmesei elemekből építkezik, a jó és a gonosz küzdelméről, az emberek harmónia iránti örök vágyáról szól. Ennek az örök harcnak az egyre fokozódó intenzitását hangsúlyozom; négy táncművésszel táncoltatom el a történetet, így tud egyenrangúan megjelenni a tánc és a zene.

A balett szó hallatán egy kívülállónak leginkább az állandó diéta jut eszébe. Ez a hivatás valóban szigorú táplálkozási szabályok mentén működik?
M. Zs.: Alkatfüggő, hogy ki milyen diétát folytat, vagy hogy folytat-e egyáltalán. Ha valaki hajlamosabb a hízásra, annak bizony folyamatosan oda kell figyelnie a kilókra, mert még intenzív testmozgás mellett is fel tudnak szaladni rá. Nekem nem igazán kell figyelnem a súlyomra egyelőre, de tisztában vagyok azzal, hogy egyszer minden táncos életében eljön az a kor, amikor már elkerülhetetlen lesz a lassabb anyagcsere, a testalkat változása.

Milyen fizikai adottságokkal kell rendelkezzen az, aki ennek a hivatásnak kívánja szentelni az életét?
M. Zs.: Mivel elsősorban a vizuális szépség az, ami a nézőket megfogja egy balettelőadásban, a testnek arányosnak, esztétikusnak, a gerincnek egyenesnek, az ízületnek és a szalagoknak tágnak kell lenniük, kidolgozott kell legyen a láb, s szép a kézfej. Ha valaki nem rendelkezik ilyen adottságokkal, akkor lehetséges, hogy tudja művelni egy ideig ezt a szakmát, de egy idő után olyan korlátokba ütközik, s olyan fájdalmai és sérülései lesznek, melyek be fogják bizonyítani, hogy nem érdemes tovább színpadon lenni.

Márciusban kapta meg a Harangozó-díjat. Egy ilyen rangos elismerést követően az ember hajlamos lehet a múltidézésre. Az például eszébe jutott, hogy milyen érzések kavarogtak önben, amikor először állt színpadra?
M. Zs.: Borzasztóan izgultam, és azt vettem észre, hogy az izgalom az idő múlásával sem enyhül. Hiába van az ember mögött többévnyi rutin, a torkában és gyomrában minden fellépésnél ott van az a bizonyos gombóc, de amikor színpadra lépek, kizárólag a feladatomra összpontosítok. Előadás közben megszűnik a külvilág – az adott szerep minél tökéletesebb megformálása a cél.

Tizenegy aktív esztendő után is van még, ami motiválja?
M. Zs.: A művészet egy soha ki nem apadó kút. Több élet is kevés lenne ahhoz, hogy teljes tartalmát megismerjük. A balettművész a pillanat művészetében él, ezek a pillanatok évről évre, alkalomról alkalomra újra meg kell, hogy szülessenek. Mivel minden előadás és minden szerep más, folyamatosan motiválva érzem magam.