A kultúra budai fellegvára
2017. június 09. / Jónás Ágnes

Kultúraközvetítés, közösségépítés, műfaji sokszínűség, minőségi tartalom – ezek adják a XII. kerület zöldövezetében elterülő MOM Kulturális Központ esszenciáját, mely évről évre fesz­ti­vá­lok­kal, komoly- és könnyűzenei koncertekkel, prózai, zenés színházi, táncszínházi produkciókkal,
filmvetítésekkel és sok egyéb kulturális eseménnyel örvendezteti meg a látogatókat. A nyári programokról, a MOMkult egyedi atmoszférájáról, valamint a Cziffra Fesztiválról az intézmény ügyvezető igazgatójával, Hambuch Gerdával beszélgettünk.

Milyen területről érkezett a MOM Kulturális Központ élére?
H. G.: Szakmám szerint pedagógus, művelődés- és programszervező vagyok, azonban nem rögtön helyezkedtem el a szakmámban – három évet Németországban egy német nemzetiségi óvodában, majd a Duna Televíziónál a Talpalatnyi zöld című ökológiai magazinműsor rende­zőasszisz­ten­se­ként, ezt követően pedig a József Attila Művelődési Központban dolgoztam. A MOMkulthoz (korábbi nevén XII. Kerületi Művelődési Központ) 2001-ben kerültem, melyből akkoriban még hiányzott a szervezett, strukturálisan átgondolt és irányított kulturális élet, illetve közművelődési tevékenység.

Mára a MOMkult a kultúra fellegvára lett, egyaránt vonzza a budai régió lakosait és az egész fővárosét.
H. G.: Ez a Hegyvidéki Önkormányzat hat évvel ezelőtti nagyszabású beruházásának köszönhető, hiszen ez által egy olyan modern, a XXI. század technikai igényeit szolgáló, korszerű épületegyüttes jött létre, melynek következtében valóban fővárosi lefedettségű intézménnyé sikerült válnunk. Közművelődési intézményünk alapfeladata a kultúraközvetítés, a közösségek építése és segítése. Programkínálatunkat a műfaji sokszínűség és a minőségi tartalom jellemzi. Minden korosztály számára magas színvonalú komoly- és könnyűzenei koncerteket, prózai, zenés, táncszínházi produkciókat, filmvetítéseket, ismeretterjesztő programokat, nemzetközi produkciókat kínálunk. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a hozzánk látogatók ne csak programhelyszínként, hanem találkozóhelyként is használják az intézményt. Szabadtéri színpad, kávézóterasz, játszó- és nézőtér egyaránt megtalálható a bensőséges hangulatú, ligetes belső kertben; ez az építészeti bravúr lehetővé teszi a spontán közösségek szerveződését, apropót szolgáltat akár egy kellemes beszélgetéshez is. A város közepén kincsnek számít egy ilyen elzárt, mégis a kerületi társadalmi élet fősodrában található közösségi tér. Népszerűsége vitathatatlan, rengetegen veszik igénybe.

Idén februárban második alkalommal adott otthont az intézmény a kibővült összművészeti programokkal, külföldi vendégművészekkel fémjelzett Cziffra Fesztiválnak. A projekt megálmodója, Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész egyszer azt mondta nekem, hogy bár tartott attól, hogy nehézségekbe ütközik a kivitelezést illetően, ön ugyanolyan lelkesedéssel állt az ügy mellé, mint ő.
H. G.: Jómagam régóta követem Balázs János pályafutását, sokszor hallgattam koncertjeit a Ze­nea­ka­dé­mián is. Több mint négy éve tart nálunk hangszerbemutató koncerteket gyerekeknek, s szeretteti meg velük a komolyzenét rendhagyó, játékos formában.
Mindezekkel együtt a legnagyobb kortárs zongoraművésznek tartom őt. Szívesen tártam ki a Cziffra Fesztivál ötlete előtt intézményünk kapuit. Nem az volt a kérdés, hogy lesz-e fesztivál, hanem az, hogy mikor és hogyan valósul meg. Fontosnak tartottam, hogy az intézmény életében a GetCloser Budapest Jazz Fest, illetve a Jazzy Fesztivál mellett legyen végre egy olyan rangos komolyzenei fesztivál, mely finomítja és színesíti az intézmény arculatát. A Cziffra Fesztivál beváltotta a hozzá fűzött reményeket, nem mellesleg a programsorozatnak köszönhetjük, hogy egyéb komolyzenei koncertjeinkre is előszeretettel váltanak jegyet a látogatók.

Milyen tavaszi-nyári programokkal igyekeznek fenntartani a kulturális központ iránti érdeklődést?
H. G.: Minden évben szükség van egy-két olyan különleges és újszerű rendezvényre, mely bevésődik a kultúrafogyasztók köztudatába, s fenntartja az érdeklődést a MOMkult szolgáltatásai iránt. Furcsa kimondani, de mégis tény, hogy a kulturális ágazatban is egyre inkább tetten érhető az a versenyhelyzet, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Felvállaljuk a kultúra területén való iránymutatást, ugyanakkor folyamatosan figyelembe vesszük a közönség igényeit és elvárásait is. Nyáron a Sirály sétányon és a szabadtéri színpadon kültéri programokkal, (sirály.gitár, bakelit.placc, klassz.lepcső, szabad.polc, jazz.kert, klassz.kert ) várjuk a látogatókat, a BORzongó sétányon pedig mára már klasszikusnak számító horrorfilmeket vetítünk.