Mérgezett egér
2017. július 25. / Szalóky Bálint

Josef Hader osztrák színésznek főleg a drámai arcát ismerhetjük (nemrég Stefan Zweigként láthattuk a hazai mozikban), úgyhogy épp itt az ideje, hogy megtudjuk, mitől számít komikus sztárnak német nyelvterületen. Igaz, első rendezése csak félig enged betekintést a haderi
humorba: a Mérgezett egér ugyanis egy dramedy, melynek láttán úgy tűnik, a kezdő rendező még nem igazán érezte át a dráma és a komédia helyes arányait.
Miután Georgot, a nagyképű komolyzenei kritikust (Hader) váratlanul kirúgják állásából, a férfi nem meri elmondani ifjú feleségének a lesújtó hírt. Minden reggel útra kel, mintha a szerkesztőségbe igyekezne, csak éppen munka helyett jobbára az utcán cselleng. Újdonsült, örök vesztes barátjával (Georg Friedrich) egy hullámvasút üzemeltetésébe kezd, és kicsinyes bosszút esküszik egykori felettese ellen. Hader filmje nem kis meglepetésre a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál ver­seny­prog­ram­jában debütált: a Mérgezett egér az újrakezdés min­den­ko­ri lehetőségét boncolgatja a való világtól bájosan elemelt kör­nye­zet­ben (a filmben látható szerkesztőség szép kis karikatúra), kellően esendő és szerethető karakterekkel. Nagy kár, hogy Hader filmje, bár hosszúnak igazán nem mondható, a kétharmada körül kifullad, pont a fináléra veszítjük el minden érdeklődésünket. Josef Hader rendezői bemutatkozása tisztességes mozidarab, de semmiképp sem maradandó alkotás.

Mérgezett egér (16)
(Wilde Maus)
Osztrák-német, feliratos film
Rendező: Josef Hader
Főszereplők: Josef Hader, Georg Friedrich, Jörg Hartmann
103 perc
Forgalmazó: Cirko Film
Már a mozikban