Rajtvonal
2017. október 27. /

Kovács Judit JuJu egy időben a Pesti Műsor szerkesztőségében dolgozott – nem fotósként –, aztán sokáig nem hallottunk róla. Nemrég azonban megtudtuk, Judit körülbelül egy éve kezdett komolyabban foglalkozni a fotózással, hiszen korábban is mindig efelé húzta a szíve.

Fotós tanulmányai során hamar rájött, hogy kilóg a nagyrészt épület- és enteriőrfotósok sorából. Virágok, tájak és árnyékok helyett legin­kább az emberek és a bennük rejlő történet mozgatja meg.
Pályakezdőként tudja, milyen nehéz kitartóan, mégis lelkesen haladni előre. Ezért is tartja fontosnak a fiatalok támogatását. Hiába a te­het­ség és a diploma, sokan közülük nem kapnak elegendő figyelmet. Fotóival szeretne hozzájárulni az előrelépésükhöz, emellett pedig a közösségi oldalán a fotók mellé mindig kerül egy rövid bemutatkozás is a fiatal művészekről.
Az ifjú művészek portréit bemutató fotókiállítás már szerepel Judit tervei között, addig is annak, aki kíváncsi a debütáló fotósra, illetve pályájuk elején tartó művészekre, érdemes ellátogatni a
                www.facebook.com/KovacsJuJuPhotography
oldalra, ahol láthatók fotók mások mellett Kuna Katáról, Kőszegi Juditról, Habodász Istvánról, Bartus Marciról, Kovács S. Józsefről, Hevesi-Tóth Evelinről, Mucsi Kristófról, Koltai Vivienről, Orosz Csengéről. Róluk biztos sokat hallunk majd a jövőben, ahogy minden bizonnyal fotósukról is.