Korniss Péter – Folyamatos emlékezet
2017. október 27. /

A Magyar Nemzeti Galéria a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alkotójának, Korniss Péternek rendez életmű-kiállítást. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus munkásságának középpontjában az eltűnőben lévő erdélyi és ma­gyar­or­szá­gi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása áll.
Korniss Péter 1937-ben született Kolozsváron. 1961-től 1991-ig a Nők Lapja képes újság munkatársa, majd szabadúszó fotográfus. Hírnevét több évtizedes dokumentarista munkájával alapozta meg. Tizenhat ország múzeumaiban és galériáiban állított ki. 1977-től három éven át a World Press Photo zsűrije, 1983-tól pedig a W. Eugene Smith Memorial Fund nemzetközi tanácsadó testület tagja. 1999-ben – fotográfusként elsőként – Kossuth-díjat kapott.
[kep3]
Folyamatos emlékezet című kiállítása azokra a sorozatokra koncentrál, amelyek az egész életmű legfontosabb szellemi ívét adják. A kiállításon bemutatott művek fél évszázadot fognak át, elénk tárják a társadalmi változásokra nyitott, azokat folyamatosan elemző, majd abból saját képi világát megteremtő fotográfus pályáját.

Magyar Nemzeti Galéria
09. 29. – 2018. 01. 07.