Színházi úttörők vagyunk
2017. november 08. / Bóta Gábor

Gáspár Anna, a Manna Produkció vezetője szeret részt venni az alkotói folyamatban. És kedveli, amikor fel kell építeni egy színházi repertoárt, és egy intézményt, egy épületet bele kell va­rá­zsol­ni a budapesti közönség fejébe.

Körülbelül harminc produkciót tartotok műsoron...
G. A.: Összeszámoltam, ezt az évadot az újakkal együtt har­minc­há­rom produkcióval kezdjük.

És ezeket nem egy helyen, hanem szerteszét játsszátok.
G. A.: Mivel a Manna egy produkciós szervezet, mindig valakinek a házában, valakinek a szabályaihoz alkalmazkodva kell dolgoznunk. A Szkénétől kezdve a Hatszín Teátrumon át, a Thálián keresztül a Bethlen Téri Színházig sok helyszínen vannak előadásaink. Fontos, hogy mindenhova olyan produkciót ajánljunk, ami illeszkedik az adott színház repertoárjába. A nézők pedig, mivel leginkább a hellyel azonosítják az előadásokat, nem is biztos, hogy mikor jegyet váltanak, tudják, hogy a Manna egyik előadását látják.

Próbáltatok saját színházra szert tenni, vagy ez nem is volt cél?
G. A.: Nem szeretnék saját színházat. A Manna gondolatisága a kezdetektől fogva úgy épül fel, hogy az alkotók bekopognak az ajtón, elmondják, milyen produkciót szeretnének, és ha találunk közös pontot az elképzelésben, akkor mi a gazdasági, jogi és menedzsmenti hátteret adjuk.

Mégis nem lenne könnyebb megfelelő háttérrel dolgozni?
G. A.: Az elmúlt kilenc év tapasztalata azt mutatja, hogy az az igazi színházi munka, ami miatt vállaltam egy színházi szervezet vezetését, lassan kikopik az életemből, mert olyan rengeteg az adminisztráció és a háttértevékenység. Ez egy intézmény vezetésével sokszorozódna, és még kevésbé lehetnék része az alkotófolyamatoknak. Azt érzem, hogy nekem egy intézmény nem adna, hanem elvenné azt a kicsit is, ami megmaradt a valódi színházcsinálásból az életemben.

De az nem jelent állandó macerát, hogy minden egyes produkciót be kell kunyerálni valahová?
G. A.: Szerencsére kunyerálni már nem kell, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján a színházak bíznak a Manna előadásaiban. Tudják, hogy milyen minőségű produkciók kerülnek ki ebből a műhelyből. Az igaz, hogy nehéz ennyifele dolgozni és ennyiféle követelményrendszerbe betagozódni, de egy nagyon jó csapat van mögöttem. Hét állandó munkatársam van, és egy évad során közel kétszáz színházi szakemberrel dolgozunk folyamatosan.

Milyen új produkciók lesznek ebben az évadban?
G. A.: A Bethlen Téri Színházzal most már harmadik éve dolgozunk együtt a Találkozások tehetséggondozó programsorozaton. Szögi Csaba, a színház művészeti igazgatója azzal keresett meg, hogy nagyon szeretné, ha a Bethlent ismét színházként is számon tartaná a közönség, hiszen az épület 1929-ben színházként nyitotta meg kapuit a hetedik kerületben. Izgalmas feladat, amikor fel kell építeni egy színházi repertoárt, és egy intézményt, egy épületet bele kell varázsolni a budapesti közönség fejébe. Úttörő munka. De a Manna leginkább ilyeneket vállal, a képzéseivel ugyanúgy, mint a tehetséggondozó programjaival, akár a Találkozásokról, akár a végzős egyetemistáknak kiírt Ugródeszkáról van szó.

A Találkozások fiatal rendezőknek teremt lehetőséget.
G. A.: Azoknak, akik még a szárnypróbálgatás időszakában vannak, de nem kell diplomásnak lenniük. A Bethlen Téri Színház alapötlete az volt, hogy segítsük a generációk találkozását. Olyan kétszereplős darabokkal lehet pályázni, amelyekben kétgenerációnyi különbség van a fiatal és a tapasztaltabb színész között. Az idei évadban két új bemutatónk lesz a Találkozások pályázat keretében. Az egyik Dékány Barnabás rendezése, aki Mamet: Egy szerelem története című művét választotta darabjának ihletőjéül – Cserhalmi György és Osváth Judit játsszák majd. A program része, hogy a rendezők mindig választhatnak maguknak egy mentorrendezőt, aki segíti őket. Ezúttal Bagossy László vállalta a feladatot. A másik nyertes pályázó, aki darabot rendezhet a Bethlenben, még csak másodéves egyetemista, Vadász Krisztina, ő szintén egy ősbemutatóval készül. A címe Viszontlátás, ebben pedig Márton András és Ténai Petra játszik majd egy apa-lánya párost. A rendező mentora Vajdai Vilmos.

Mi lesz még, ami kiemelkedően fontos?
G. A.: A tehetséggondozás és a folyamatos építkezés mellett az új kísérleti műfajok is helyet kapnak a Mannában. Tavaly kezdtük el a Mozsár Műhelyben a Kortalan Kortárs sorozatot, amelyben három színésznő, Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Járó Zsuzsa, kortárs írók szövegeit álmodják színpadra hónapról hónapra. Végtelenül izgalmas, ahogy a szépirodalmat, a blogokat, online publikációkat vegyítik élő zenével, kisfilmekkel, fotóművészettel. Minden előadás bemutató és temetés is egyben, a nézőknek pedig megismételhetetlen élmény. Az évadban első alkalommal október végén, a rövidesen megjelenő, Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezését bemutató kötet alapján, Bilincs/Szabadság címmel készül az egyfelvonásos a Mozsárban. A műfajokat emlegetve még a bábosaink vannak most a középpontban, mert az elmúlt két-három évben nagyon sok bábszínházi produkció született a Manna égisze alatt. Az Ugródeszka sorozatban az összes frissen végzett bábrendező-hallgató színpadra vitt egy ősbemutatót. Azonban nagyon nehezen lehet játszóhelyet találni ezeknek az előadásoknak, mert nincsenek igazán olyan befogadóhelyek, amelyek nyitottak lennének a műfajra. Ezért fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó és egyben hiánypótló lenne egy új, független bábszínház Budapesten. Fontos lenne erősíteni a nézőkben, hogy a bábjáték nem csak gyerekműfaj, és van jó néhány olyan bábos produkció, ami nem kőszínházakban születik, de megérdemelné, hogy találkozzon a közönséggel, rendszeresen. A budai B32 Galériával és Kultúrtérrel szövetkezett a Manna arra, hogy megpróbáljuk letenni egy új bábszínház alapjait Újbudán. A Bartók Béla út 32. alatt Manna Matiné címmel indítunk sorozatot ősztől. Ez ugyanolyan többéves folyamat, mint a Bethlen Színház esetében, hogy a szakmával közösen megfogalmazzunk és megteremtsünk egy új játszóhelyet, együttes erővel. Ismét egy úttörő munka.