Csizmadia Anna első önálló lemeze – koncert a Fonóban
2017. november 24. /

Csizmadia Anna a 2012-es Fölszállott a páva népzenei vetélkedő által lett ismert szélesebb körben, azóta számos koncert és fesztivál visszatérő vendége. Többek között énekelt Lajkó Félix nemzetközi toplistás folklemezén, a Most jöttem című albumon is. Anna most készítette el első

önálló lemezét, amely a Fonó gondozásában jelenik meg, a lemez­be­mu­ta­tó koncertet is a Fonóban tartják meg november 24-én.
Anna Kupuszinában, a hagyományőrző nyugat-bácskai faluban szü­le­tett, az élő énekszó adott volt gyermekkorától kezdve édesanyja által, aki mindig énekelt. Anna a gyökereiben rejlő megtartó erőt tartja a legfontosabbnak, melyből az ember élete végéig táplálkozik – derül ki nyilatkozataiból. 2014-ben Junior Prima-díjjal ismerték el, és még ab­ban az évben átvehette a Vajdasági Magyar Művészeti Díjat is. A le­me­zen szűkebb pátriája mellett hallhatók Somogyország és Palócföld dalai, a Gyimesek lélekszorongató keservesei is. Zenésztársai a Fo­kos zenekar, Brasnyó Antal, Balogh Kálmán, Juhász Zoltán és saját édesanyja – mind a lemezen, mind pedig a koncerten hallhatjuk őket.

Fonó Budai Zeneház (XI., Sztregova u. 3.)
11. 24., 20h