Kuzinom, Rachel
2017. december 28. / Dercsényi Dávid

Hiába, a britek tudják a legjobb marhasült mellett a legjobb, évszázados teáskészletben szer­ví­roz­ni a teát, vidéki birtokot és pázsitot produkálni, hogy a női lélek rejtelmeinek boncolgatását és a kosztümös filmeket már ne is említsük. A brit kultúra nőktől egyszerre megbabonázott és

rettegő karakterét annyiszor kidomborító Daphne du Maurier 1951-es klasszikusa olyannyira filmért kívánkozott, hogy 1952-ben már ki is jött Richard Burtonnel és Olivia de Havillanddel az első belőle, akkor még a szerző nagy fanyalgásával kísérve.
Az 1989-ben elhunyt Du Maurier a 2017-es adaptációról már nem nyilváníthat véleményt, nem látja, ahogy a vidéki brit, ifjú nemes Philip elveszti szeretett, távolba szakadt rokonát, Ambrose-t, aki leveleiben feleségét, illetve akkor már özvegyét okolja rossz soráért. A nő, Rachel aztán megjelenik Firenzéből a birtokon, és Philip az ádáz ellenség helyett egy egészen más emberrel találkozik. De milyen is ez a Rachel? A nagy kérdést Philip mellett a brit férfiak is felteszik ma­guk­nak, A Manderley-ház asszonya szerzője pedig nyilvánvalóan örömmel játszik férfi és nő érzéseivel. A brit kosztümös drámák minden szakmai biztonsága ott van Roger Michell filmjében, ahogy egy ósdi brokát megmoccanásában ott van egy generáció története, egy diszkrét kameramozgásban pedig két karakter viszonya lesz evidens. Egy valami nincs ott: Philip és Rachel, azaz Sam Claflin és Rachel Weisz kisugárzása, kémiája, mélységei és ma­gas­sá­gai maradnak csupán másodlagosak a vidéki Anglia és a csorba teáscsészék primátusa mögött. Ami meglehetősen sajnálatos, mivel a történet kettejükről szól.

DVD
Bontonfilm