Julia Roberts – Az utolsó hollywoodi díva első 50 éve
2018. január 17. / Szalóky Bálint

Az egykori Pretty Woman nemrég töltötte be az ötvenet, és közel 30 éve kirobbanthatatlan Hollywood élvonalából. A hazai mozikban most épp Az igazi csoda című drámában látható.

Korai évek
Szülei színészek és forgatókönyvírók voltak, egy színházi produkció során ismerkedtek meg egymással. Roberts tulajdonképpen beleszületett a színházi világba, de gyerekkora korántsem volt felhőtlen, szülei házassága hamar tönkrement. Édesapját tízévesen rákban veszítette el. Nevelőapja nem állt közel hozzá, erőszakos ember volt. Bár eredetileg az állatorvosi pályáról álmodozott, Roberts végül a Georgia Állami Egyetemre iratkozott be, de nem fejezte be az iskolát. Inkább New Yorkba költözött, hogy próbára tegye magát színésznőként.

Az első sikerek
Apró szerepek után Roberts viszonylag gyorsan a csúcsra tört: a Mystic Pizza című, 1988-as felnőtté válás történet és az egy évre rá bemutatott Acélmagnóliák már egyaránt izgalmas szerepek voltak – utóbbi ráadásul az anyagi siker mellett az első Oscar-jelölést és Golden Globe-díjat is elhozta számára.
[kep3]
A csúcson
Védjegynek számító, lefegyverző mosolyát mesterien kamatoztatta az 1990-ben bemutatott Micsoda nő!-ben: az évtized romantikus filmjében egy prostituáltat alakított, akibe egy együtt töltött hétvége során be­le­sze­ret jómódú kuncsaftja (Richard Gere is odatette magát). Az aktualizált Hamupipőke-történet főszerepét korábban Michelle Pfeiffer, Meg Ryan és Daryl Hannah is visszautasította, pechükre: a színésznő ezzel a szereppel nemcsak egy újabb Oscar-jelölést és Golden Globe-díjat kapott, de végérvényesen Hollywood élvonalába került.
És ott is maradt, köszönhetően a gondosan megválasztott, változatos szerepeknek, melyek a színésznő kü­lön­bö­ző arcait mutatták. Láthattuk orvosos horrorban (Egyenesen át – 1990), egy családon belüli erőszakról szóló thrillerben (Egy ágyban az ellenséggel – 1991), nagyszabású családi mesében (Hook – 1991), negédes drámában egy ápoló és egy leukémiában haldokló férfi kapcsolatáról (A szerelem erejével – 1991), és feltűnt egy pillanatra Robert Altman Hollywood-szatírájában, A játékosban (1992) is.
A John Grisham bestselleréből készült A pelikán ügyirat (1993) sikerét némiképp beárnyékolta A zűr bajjal jár (1994) című gyengécske újságírós vígjáték, melyet a Szóbeszéd (1995) című megcsalós dráma és a Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetét a házvezetőnő szemszögéből elmesélő A gonosz csábítása (1996) követett. Egyik sem aratott sikert. Az ír Neil Jordan szabadságharcos drámája (Michael Collins – 1996), a Woody Allen világába tett kitérő (A varázsige: szeretlek! – 1996) és egy akciófilm (Összeesküvés-elmélet – 1997) után azonban sikerült visszatalálnia a saját közönségéhez: következett az Álljon meg a nászmenet! (1997), a Sztárom a párom (1999), az Oltári nő (1999) és a komorabb hangvételű Édesek és mostohák (1998).
Siker siker hátán
Az Erin Brockovich – Zűrös természet (2000) nagyszájú, kihívóan öltözködő hősnője, aki családanyaként egyedül küzd egy ivóvizet szennyező nagyvállalat ellen, meghozta a színésznő első Oscar-díját. Ezt követően gyakori vendég lett a filmet jegyző Steven Soderbergh munkáiban, feltűnt az Ocean’s-trilógia első két részében. Az elmúlt másfél évtizedben főleg drámai alakításai voltak emlékezetesek. Remekelt Mike Nichols utolsó két filmjében, a Közelebb címűben (2004) és a Charlie Wilson háborújában (2007). Az Augusztus Oklahomában című színdarab filmváltozatában (2013) Meryl Streeppel dolgozhatott együtt.
Szép sikert aratott az Ízek, imák, szerelmek (2010) filmváltozata, amelynek hősnője egy fájdalmas válás után világ körüli útra indul, hogy megvalósítsa álmait. Szintén könyvadaptáció Az igazi csoda (2017) című családi film, melyben egy sérült arcú kisfiú édesanyját alakítja. Az amerikai mozikban már bemutatott dráma a kritikusokat és a közönséget is lenyűgözte.

Visszautasított ajánlatok
Roberts sok olyan szerepet elvállalt, amelyeket kolléganői visszamondtak. Persze ő maga is mondott nemet olyan filmekre, amelyek utóbb közönség- vagy kritikai sikernek bizonyultak. Ezek közé tartozott A szerelem hullámhosszán 1993-ban, ahol Tom Hanks partnere végül Meg Ryan lett. Roberts a színésszel később a Charlie Wilson háborújában, illetve Hanks rendezésében, a Larry Crowne-ban (2011) dolgozott együtt. Az Aludj csak, én álmodom (1995) című, ugyancsak romantikus film végül Roberts helyett Sandra Bullocknál landolt, ahogy terhessége miatt 2006-ban A hírhedt, és három évre rá A szív bajnokai is – ez utóbbi Bullocknak Oscar-díjat hozott. Roberts előszeretettel utasított vissza nagyszabású látványfilmeket (Jurassic Park, Batman és Robin) és erotikus thrillereket (az Elemi ösztön és a Sliver főszerepét egyaránt Sharon Stone vállalta el). Talán utóbb megbánta, hogy nemet mondott A keresztapa harmadik részére, a Hideghegyre és a Szerelmes Shakespeare-re is.