RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. május 6., csütörtök
Ivett, Frida

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Ajánló
Tavaszi készülődés a türbében
2021-04. szám

Gül Baba Türbéjét és a hozzá kapcsolódó kulturális központot teljesen megújult formában adták át a nagyérdeműnek 2018 őszén. A különleges hangulatú műemlék a járványügyi korlátozások feloldásával, a tavasz folyamán új időszaki tárlatokkal várja majd a közönséget.

Gül Baba, azaz „a Rózsák Atyja” egy 1541-ben Budára érkezett, köz­tisz­teletben álló bektasi dervis, vagyis egy oszmán katona-szerzetes volt. Síremléke, azaz türbéje halála után, 1543 és 1548 között épült fel az akkori Budától északra lévő dombon. A mauzóleumot és kör­nye­ze­tét a török és magyar kormányok összefogásával 2015 és 2018 között újítot­ták fel, ekkor került sor a kulturális központ és a függőkert kia­la­kítására is.
Gül Baba Türbéje az egykori Oszmán Birodalom legészakibb tör­té­nel­mi emlékhelye. A létesítményt a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány üzemelteti és gondozza: a Gül Baba életét, a török hódoltságot és az oszmán-tö­rök kultúrát bemutató állandó kiállításon túl az alapítvány immár közel két éve folyamatosan szervez időszaki tárlatokat, képző- és ze­ne­mű­vé­szeti programokat és foglalkozásokat, illetve családoknak, gyermekeknek szóló rendezvényeket.
Az utóbbi hónapokban a türbe és a kulturális központ a járványügyi korlátozások miatt zárva tart, az alapítvány igyekezett az online térbe helyezni tevékenységét. A téli időszakban is folyamatosan szerveztek interaktív foglalkozásokat, a műemléket pedig online videók és virtuális séták formájában tették átélhetővé a közönség számára. Ezeken túl az alapítvány munkatársai már készülnek az újranyitásra: amint a járványhelyzet megengedi, a türbe az állandó tárlaton túl két új időszaki tematikus kiállítással várja majd a látogatókat. A tavasz megérkezésével a függőkert is újfent virágba borul, könnyen megközelíthető pihenőhelyet kínálva a belváros forgatagából rövid időre kiszakadni vágyók számára. A nyitás időpontjáról pontos tájékoztatás az alapítvány honlapján és Facebook oldalán lesz elérhető.
hirdetés






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor