RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2021. június 20., vasárnap
Rafael

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Közérzet
Folyt. köv.
2020-12. szám / Fáy Miklós

A történelem az élet tanítómestere. Ötödik osztályban ez a felirat várt minket az első tör­ténelemórán, és mindannyiunknak be is kellett írnunk a füzetünkbe, hogy el ne felejtsük, miért is tanuljuk ezt a tárgyat. Persze, hogy elfelejtettük. Amikor évekkel később valaki megkérdezte,
hogy vajon miért is tanuljuk a történelmet, nem teljesen mindegy, hogy a mohácsi vész fél évvel előbb volt, vagy később, elfelejtettem neki felidézni a régi mondást, vagy valami örök tanulságot múltról és jövőről, csak vonogattam a vállamat. Fél évvel később nem lehetett, mert télen nem csatáztak. Nem valami frap­páns válasz.
A történelemről viszont kiderült, hogy nemcsak az élet tanítómestere, de a művészeté is, ha valakinek nincs jobb ötlete, bármikor felütheti a nagykönyvet, és kiválaszthat belőle egy regényben, színdarabban, operában, versben feldolgozható pillanatot. Persze, a történelmi drámák örök problémája, hogy a mű­vel­teb­bek tudják, mi lesz a darab vége, ahogy Karinthy írta: „egy hatodikos diák hazamegy a szünetben, megnézi a tankönyvében, és hozza a hírt: aláírta.” A még műveltebbek pedig azt is tudják, hogy nem is írta alá, csak odahamisították a nevét, szóval a művészetnek a történelem már nem is tanítómestere. Nem Bánk bán ölte meg Gertúdot, hanem Petúr bán, és a király nem bocsátott meg, hanem rögtön karóba hú­zat­ta a gyilkost.
A vita, hogy mi igazabb, a valóság vagy a fikció, újra és újra felparázslik, legutóbb épp A korona című sorozat kapcsán, amelyben az angol királyi ház még élő tagjai is szerepelnek, akik ilyenek vagy olyanok, végül is teljesen mindegy, ha nem találkozunk velük, de elképzelt voltukban mégis részei a min­den­na­poknak. Károly herceg elegáns, de életidegen, Erzsébet királynő kemény és kötelességtudó. Vagy ki tudja. A baj az, hogy a sorozat eljutott a közelmúltig, a szereplők nagy része még él, és aki nem él, az esetleg elevenebb az élőknél. Lady Diana még ma is a köz kedvence, és leginkább úgy gondolunk rá, mint ártatlanra és áldozatra, aki nem tudta, mit vállal, amikor hozzáment az elálló fülű herceghez.
hirdetés

Talán így volt, talán nem. Akár így, akár úgy, egy filmsorozatnak megvannak a maga törvényei, kellenek hozzá pozitív és negatív hősök, úgy kell befejezni egy részt, hogy a nézőnek kedve legyen megnézni a következő epizódot is. Lehet háborogni, összeesküvést kiáltani, ahogy a királynő körüli emberek teszik, hogy tessék, megint egy tendenciózus Diana-film, egy köztársaságpárti filmröpirat, amely az angol uralkodóházat rengeteg közpénzbe kerülő, félnótás, vadászgató, lovagló népségnek állítja be. A bölcsebbek megkerülik az akadályt, Károly herceg egyszerűen csak annyit mond, hogy nem nézi a sorozatot.
Nem is neki készítették. Mindenesetre, ha van általános tanulság, amit egy filmsorozat alapján le­szűr­he­tünk, az annyi: éljünk úgy, hogy mindig érdemes legyen megnézni a következő epizódot. Nem is olyan egyszerű feladat.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor