Impresszum | Előfizetés  
  2025. január 22., szerda
Vince, Artúr

 
 
Nyomtatható változat
Közérzet
Festett barátok
2024-12. szám / Fáy Miklós

Mint annyi fölösleges vagy annak látszó dolgot, ezt is figyelik, számontartják, feljegyzik: a világ legtöbbször ellopott festménye egy kis Rembrandt-portré. Az elmúlt hatvan évben nyolcszor lopták el, legutóbb 2019-ben, de nem jutott messze vele a tettes, megszólaltak a riasztók, a rendőrök időben érkeztek, a képet megtalálták, a rabló meglépett. Mindez Londonban történt
(ahogy a többi lopás és lopási kísérlet is), ahol a kép található, egészen pontosan a Dulwich Galériában. A kép ellopásának történeteinél talán még izgalmasabb magának a képnek a története. Két holland jó barát együtt járta Európát, és hogy közös kalandozásaiknak méltó emléket állítsanak, fölkerestek egy fiatal festőművészt Amszterdamban, fessen mindkettőjükről egy kis portrét. A két ba­rát abban is megállapodott, hogy amelyikük előbb hal meg, a másikra hagyja a róla készült képet, így, ha minden jól megy, legalább festményben együtt lehetnek az idők végezetéig.
Mondani sem kell: nem ment minden jól, az örökösök még tiszteletben tartották a barátok reményeit, de az örökösök örökösei talán már nem is tudták, hogy miről van szó. A Maurits Huygenst ábrázoló kép Hamburgba került, a Jacob de Gheyn-portré pedig Londonba, ahol újra és újra szemet vetnek rá a tolvajok. Mondják, hogy a fő ok a kép mérete. A festmény elég kicsi, könnyen a hóna alá csaphatja a rossz szán­dé­kú műélvező, ahogy azt időnként meg is teszi, ámbár egyelőre még mindig megtalálták a festményt.
hirdetés

Az ember persze, ha maga nem rossz szándékú műélvező, rögtön arra gondol, hogy rendben van, el lehet lopni egy eredeti Rembrandtot, de minek? Nyilván óriási pénzekért lehet aztán értékesíteni, de akkor meg a vásárlót nem érti az ember. Mihez kezd valaki egy lopott Rembrandttal? Nézegeti? Élvezi, hogy ha éjfélkor eszébe jut, hogy Rembrandttal (vagy épp Jacob de Gheynnel) szeretne kettesben lenni, akkor azt meg is teheti? Nyilván a barátainak és az üzletfeleinek nem dicsekedhet el azzal, hogy van egy igazi Rembrandtja, mert az előbb vagy utóbb lebukással jár, továbbadni csak nyomott áron tudja, hiszen a képet keresi a rendőrség, nem akaszthatja ki a falára ugyanezen oknál fogva, ha mégis megtenné, félhet, hogy előbb vagy utóbb őt is kirabolják, és neki biztosan nincs olyan jó biztonsági rendszere a házában, mint a múzeumnak volt. Vagy ha van, akkor arra el kellett költeni egy kisebb vagyont, és így is jó, ha mindig van otthon valaki, aki felügyeli a képet. A festmény lassan egy kellemetlen tárggyá válik, amivel állandóan foglalkozni kell, már nincs kedve megnézni, rácsodálkozni, megörülni Rembrandt fényeinek és árnyékainak. Bezárja hát a páncélszekrénybe, évente egyszer megnézi, megvan-e még. Lassan meggyűlöli Rembrandtot. Hagyta volna a múzeumban, csak odautazik, vagy átmegy az utca másik oldaláról, és addig nézegethetné, amíg csak akarja. Hétfőt leszámítva. De azt csak kibírná valahogy.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor