Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Jó alapanyagokból jót
Mezzo Music Restaurant
2018-04. szám / Bóta Gábor

A Mezzo Music Restaurant messziről ész­re­vehető a Városmajor szélén, mert félkör alakú télikertje kívülről is meglehetősen impozáns látványt nyújt. Belülről pedig aztán különösen, elegáns is meg lezser is, szép rálátást biz­to­sít a fákra meg a templomtoronyra. Ott­hono­san meghitt érzést keltenek a hívogatóan nyílt lánggal égő bioetanol kandallók, melyek adnak némi meleget, de inkább hangulati elemek. Valószínűleg sokan emlékeznek arra, hogy 2010-ig itt John Bull Pub volt, ami nyitásakor, 1994-ben még igencsak újdonságnak számított nálunk. Ahogy a padlószőnyeges étterem is, ezért aztán akadtak olyan vendégek, akik automatikusan levették a cipőjüket, amikor beléptek.

A Haris család, amelyik a Budai Lúdláb éttermet alakította át ilyen módon, vendéglátós dinasztia. Akivel beszélgetünk, Haris Gergely, a tulajdonosi család tagja. Azt mondja, hogy ő itt mindig a tulajdonos fiának számít, hiszen itt nőtt fel, ide járt ebédelni, itt írta a leckéjét. És mivel többen régóta dolgoznak itt – van, aki 24 éve ­–, tehát látták kiskölyökként, ezért hiába nőtt fel, Haris György fiaként gondolnak rá. Az édesanyját is, aki eredetileg orvos volt, annyira magával ragadta a vendéglátós szakma, hogy felhagyott a hivatásával, és már ő is ezzel foglalkozik. A télikert arculatát, amikor az addigi teraszból kialakították, például döntő mértékben ő tervezte. És most együtt csinálnak egy nagy projektet, a Haris Parkot, ami majd a Marczibányi téren, szemben a művelődési központtal, feltehetően júniusban nyílik. Helyrehozták a lepukkantan is mindig impozánsnak látszó kastélyt, itt lesz rendezvényközpont és étterem. Akár kétszáz ember is befér majd, de nem a mennyiségre, hanem a minőségre akarják helyezni a hangsúlyt. Mutatósak a belső terek, ott a zöldövezet, de mégis bent van a városban, ideálisak az adottságok, szeretnék, ha egykor híressé, fogalommá válna a hely.
A Mezzo Music Restaurant pedig nem véletlenül hallgat erre a névre, mert esténként, illetve vasárnap ebédhez mindig jóféle dzsessz-zene szól. Némiképp klubként is működik, igencsak sok a törzsvendég, az sem ritkaság, hogy egyikük lead valamilyen csomagot a másiknak, és amikor jön az illető, akkor megkapja. A betérők zöme a környéken lakik vagy dolgozik, az ő szájuk íze szerint kell alakítani a kínálatot.

Alapvetően tradicionális magyar konyháról van szó, de fellelhetők jellegzetes külföldi ételek is. A kiszolgálás profi, és akár meghittnek is nevezhető, a pincérek többeket a nevükön szólítanak, ismerik a szokásaikat, kedvenc ételeiket. A mi fogásainkat Bedő András és Kiss Márton hozzák, udvariasságot vegyítve közvetlenséggel. Bedő már 24 éve dolgozik itt, Kiss úr korábban a kormányvendégházban tevékenykedett, így aztán Bush amerikai elnöktől a római pápáig sok-sok hírességet kiszolgált. A séf Könczöl Ferenc, még nincs itt régóta, azt mondja Gergely, náluk alapelv, hogy a séf is úgy érezze, meg tudja valósítani, amit szeretne, de persze a vendégek szintén megtalálják a számításukat.
Előételként lágy kacsamájpástétommal (2600 Ft) kezdünk, ami mutatós, kör alakú üvegcsében, saját zsírjában tanyázik, fügés lilahagyma-chutney dukál hozzá. A tatárbeafsteak (3200 Ft) palatáblán érkezik, zöldségekkel és formázott vajjal körbeadjusztálva. A nyírségi gombócleves (1200 Ft) tartalmas, tejszínes, jól fűszerezett nedű. Az ember itt nem várna Tom Kha Goong levest (1900 Ft), ami olyan sűrűn tartalmas, hogy akár egytálételnek is beillik, de abszolút megállja a helyét. A tejfölös harcsapaprikás (3400 Ft) olyan, ahogy a nagykönyvben meg van írva, a túrós csuszát hozzá kis, kerek alakzatba formázva, baconbe tekerve hozzák. Általában nem feltétlenül gondolják újra az ételeket, az íz most sem változott, ez egy kis játék a formával. A vadas marhapofa (3400 Ft) szeletekre vágva érkezik, a zsemlegombóc szintén. Hogy a mustáros-csípős szűzérme (3200 Ft) pirospozsgás lángoson tanyázik, jó ötlet. A csokoládé felfújtat (1300 Ft), aminek lávaszerűen tör elő a forró belseje, málna teszi enyhén pikánssá.
hirdetés

A Mezzóban nincs különösebb fakszni, nem bonyolítanak túl semmit, „csak” jó alapanyagokból jót főznek, és ehhez barátságos környezetet biztosítanak.

XII., Maros u. 28.




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor