Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Program
Gyerekbuli a PASO-val
2018-05. szám

A vidám jamaicai tánczenét játszó Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) júniusban gyerekbulit tart a Hajógyári-szigeten.
A jeles alkalomra karibi köntösbe öltöztetnek olyan kedvelt, régi dalokat, mint a Kaláka Nanduja vagy Gryllus Vilmos Kárókatonája, illetve saját, erre az alkalomra írt számokkal örvendeztetik meg a kicsiket és nagyokat. A műsorban helyet kapnak klasszikus PASO-darabok is, így mindenki együtt tapsolhat majd A Tenkes kapitánya ritmusaira, vagy kiabálhatja a Hungarian Dish alatt, hogy hortobágyi palacsinta. Az amúgy is nagy létszámú ska csapat sok hangszeressel, köztük több fúvóssal áll fel, így nemcsak zenei téren, hanem vizuálisan is izgalmas élményt nyújtanak majd. A közel tizenöt éve működő Pannonia Allstars Ska Orchestra mindig is kereste az új utakat, kihívásokat: színpadra állítottak már népzenei fúziós műsort, szimfonikus kíséretű előadást, pszichedelikus dub verziót, dolgoztak hazai és nemzetközi vendégművészek sokaságával, de a mostanihoz hasonló kalandjuk még nem volt. Úgyhogy csak remélik, hogy a legkisebbeket is sikerül a ska- és reggae-zene rajongójává tenniük.

Hajógyári-sziget
06. 16., 16.30h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor