Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Ami öt évvel ezelőtt terv és remény volt, mára valósággá vált”
2018-02. szám / Pavlovics Ágota

Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas, Érdemes művész 2013-ban Vidnyánszky Attilát váltotta a Csokonai Színház igazgatói székében. Vezetői megbízatása idén június 30-án jár le. A kultúra ügye mellett erősen elkötelezett, színművészként a legeslegjobbak csapatában játszó Ráckevei
Annát a színház aktuális évadáról, egy álomszerepéről, a következő évad néhány előadásáról és arról kérdeztük, miért döntött úgy, hogy nem pályázik újra a Csokonai Színház élére.

A Magyar Kultúra Napján, január 22-én Debrecen Kultúrájáért Díjjal ismerték el a város színházának élén, valamint Debrecen kulturális életében kifejtett munkáját. Szívből gratulálok a díjhoz,
R. A.: Köszönöm. Amikor öt évvel ezelőtt igazgatóként kezdtem dol­goz­ni, célom az volt, hogy a Csokonai Színház értékteremtő, meg­ha­tá­ro­zó szerepet töltsön be Debrecen szellemi, kulturális életében. Társulatközpontú színházat, alkotói közösséget kezdtünk építeni, amely a városba vonz rendezőket, alkotókat. A debreceni közönség szerencsénkre bízott bennünk annyira, hogy nyitott volt és maradt az új szerzők, rendezők és műfajok iránt. Örömmel látjuk, hogy ami öt évvel ezelőtt terv és remény volt, mára valósággá vált.

Örkény István egyik legtöbbet játszott műve a Macskajáték, amelyet decemberben Szabó K. István állított színpadra. Orbánné szerepében ön, testvére szerepében Kubik Anna lép színpadra. A kritikusok szerint az előadás remek, az ön alakítása felejthetetlen.
R. A.: Orbánné álomszerepét a debreceni közönségnek köszönhetem. Ők adtak hangot annak a ké­ré­sük­nek, hogy játsszak el egy fajsúlyos szerepet. Végül a színház művészeti tanácsa döntött, így került repertoárra Örkény Macskajátéka, és kaptam meg Orbánné szerepét. Szabó K. István rendezése más dimenzióba emelte a jól ismert történetet. A realisztikus tértől elrugaszkodott szürreális díszlet mindenben segíti a rendezői elképzeléseket. Nehézség nélkül átjárhatunk egyikből a másikba. Úgy látom, mindenkit eltalált a szerep, és mindenki maximális élt is a lehetőségeivel.

Kiemelne néhány különösen fontos előadást az 2017/18-as évadból?
R. A.: Ötödik közös évadunkat Gemza Péter művészeti vezetővel a fiatalság jegyében fűztük egybe: fiatal írókat, rendezőket hívtunk közös munkára, melynek égisze alatt a 19. századtól napjainkig született darabokat mutatunk be. Csehovtól a Három nővért, az orosz Ilja Bocsarnikovsz rendezte, a nővérek szerepében Sárközi-Nagy Ilona, Szakács Hajnalka és Varga Klári lép színpadra, Natasa Újhelyi Kinga. A másik óriás, Molnár Ferenc, akinek Játék a kastélyban című darabját mutattuk be, a darab rendezője Naszlady Éva. Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének bemutatására készülünk Az idióta címmel. A rendező Sardar Tagirovsky, és a cím is azt sugallja, hogy a megszokottnál nyersebb lesz a jól ismert műből készülő előadás. A főszereplő Kiss Gergely Máté, premier április 27. A mindig izgalmas Boris Vian Tajtékos napok című szerelmi történetének bemutatója május 18-án lesz.

Debrecen életében a reformáció 500. évfordulója különösen fontos dátum. A nevezetes évforduló előtt tisztelegve drámapályázatot hirdettek, a győztes mű premierje október 28-án volt.
R. A.: Az „Akikre nem volt méltó a világ” címen meghirdetett pályázatunkra 45 pályamű érkezett, a győztes darab a Győri L. János – Győri Katalin szerzőpáros Menekülők című történelmi drámája lett, amely a 17. századi Debrecenbe visz bennünket. A rendező a fiatal Visky Andrej erdélyi művész, a darab dramaturgja pedig az édesapja, Visky András. A díszlet a Silviu Purcarete rendezővel sokat dolgozó, egyéni lá­tás­mód­já­ról világszerte ismert művész, Helmut Stürmer munkája.

Klasszikus opera bemutatójuk is volt.
R. A.: Öt operát mutatunk be az évadban, köztük a bel canto műfaj egyik legszebb darabját, Bellini Normáját és egy igazi különlegességet, A Lutherek című ragtime operát. A Norma címszereplője Kolonits Klára, a rendező pedig a francia Nadine Duffaut. A kritikusok és a közönség által is nagyszerűen fogadott produkciót a budapesti nézők is megtekinthetik majd a Primavera Fesztiválon, az Erkel Színházban május 18-án.
hirdetés


Áprilisban lesz a 12. Deszka Fesztivál. Hogy alakul az idei program?
R. A.: A 2018-as DESZKA programja 200-nál több előadásból kerül majd ki. Lesz két idegen nyelvű előadás is, egy lengyel és egy román. A Költészet napja is erre az időszakra esik, így az idei fesztivál különlegessége, hogy költői esteket is rendezünk. Általánosságban véve pedig azt gondolom, hogy a DESZKA évről évre erősebb és érdekesebb.

Milyen sikerrel vonzzák be a fiatalokat a színházba?
R. A.: Szépen szaporodnak a gyerekeket, fiatalokat színházba csalogató tantermi előadásaink. Komoly érték, hogy négy év alatt olyan ifjúsági programot tudtunk elindítani, ami egyre népszerűbb, egyre több fiatal kap kedvet a rendszeres színházlátogatáshoz.

Bizonyára már dolgoznak a következő évad bemutatóin is.
R. A.: A következő évad zenés része már szinte teljes. A Kander – Ebb szerzőpáros Chicago című mu­si­cal­jét fogjuk bemutatni a Margitszigeti Szabadtéri Színpaddal közösen, Juronics Tamás rendezésében. A bemutató Debrecenben lesz. Még előttünk áll a szereplőválogatás. Készülünk a népszerű Mozart-opera, a Figaro házassága és Rossini Ory grófja című vígoperájának bemutatására. Tárgyalunk A padlás szín­re­vi­teléről is.

Az évad sokszínű és igényes programokkal öregbíti a Csokonai jó hírét. A debreceniek szeretik szín­há­zu­kat és önt is, 2018 júniusában jár le igazgatói mandátuma, a hírek szerint mégsem pályázik újra? Miért?
R. A.: Csodálatos volt ez az öt év. Sok mindent sikerült megvalósítanunk abból, amit vállaltunk, de abban a formában, ahogy Gemza Péter művészeti vezetővel pályáztunk öt évvel ezelőtt, nem folytatom a munkát. Erősen kötődöm a Csokonaihoz, de még kérdéses, hogy a színészi munkámon kívül milyen módon veszek majd részt a színház életében.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor