Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat

Nem valami vagy valakik ellen, hanem valamiért, valakikért jött létre
2018-12. szám

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) a budapesti Nemzeti Színházban. Továbbra is Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója vezeti a Magyar Teátrumi Tár­saságot. A szakmai szervezet négy alelnököt is választott. A következő öt évben Szabó Ágnes, a

Gózon Gyula Kamaraszínház; Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház; Pataki András, a Soproni Petőfi Színház és Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója az MTT új elnökségének tagja. Vidnyánszky Attila arról beszélt, hogy büszkék lehetnek az elmúlt tíz év munkájára. Kiemelte, hogy az elmúlt 8-9 évben az általuk kitalált, felépített rendszer szerint működik az egész színházi szakma, egyre több nézőt befogadva, egyre több színházi hellyel gazdagodva. A közgyűlésen három új tag – a Fórum Színház, a Magyarországi Német Színház és a Budapest Táncszínház – nyert felvételt, így 68-ra bővült az MTT tagsága.
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az MTT tisztújító közgyűlésén elmondta: az elmúlt évtized kellő és átgondolt munkával kitöltve elégséges idő volt ahhoz, hogy a Magyar Teátrumi Társaság ne csak jelenlétét, de súlyát és fontosságát is rögzítse a magyar színházi és kulturális életben. Az államtitkár, aki a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja, a Magyar Teátrum kiadvány főszerkesztője, hangsúlyozta, hogy a társaság nem valami vagy valakik ellen, hanem valamiért, valakikért jött létre.
hirdetés

Szabó László, az MTT titkára két napirendi pontot emelt ki, a társasági adó (TAO) kérdését – hogy mi fog történni a magyar színházi világban a társasági adó rendszerének megszűnése után –, és a Nemzeti alaptanterv témáját. Mint mondta, rengeteg érv, gondolat elhangzott a közgyűlésen a TAO-helyzettel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a közgyűlés kinyilvánította, hogy a Magyar Teátrumi Társaság együttműködik a kulturális kormányzattal, és segítségére lesz abban, hogy hogyan kell a TAO megszűnése utáni helyzetben fellépni, milyen módon kell a magyar színházi világ finanszírozottságát és működését megőrizni. Mint mondta, arról is határoztak, hogy a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatosan és az oktatás, színházi nevelés területén a MTT aktív szereplő kíván lenni.


vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor