Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Táncnyelvek és műfajok találkozása
2019-08. szám / Jónás Ágnes

Szeptember 13. és 18. között rendezi meg a XIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház. Az előadásokat a Pécsi Nemzeti Színházban, annak mindkét szín­padán, a Kodály Központban és a Cella Septichorában tartják. A többnapos, minden generáció
számára színvonalas programokat kínáló rendezvénysorozat fő irányvonala ezúttal is a modern balett, illetve a kortárs tánc, de a programban helyet kap a néptánc és számos más műfaj is. Vincze Balázzsal, a Pécsi Balett művészeti vezetőjével, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó alapító igazgatójával beszélgettünk célokról és a nyitó előadásról, melyet ő maga rendez és koreografál.

Milyen lehetőségek rejlenek a Tánctalálkozóban, s milyen szakmai profitra tehetnek szert a résztvevők?
V. B.: A Pécs2010 – Európa Kulturális Fővárosa program és Pécs Megyei Jogú Város támogatásával, a kezdeményezésemre elindított Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó azzal a hiánypótló céllal jött létre 2007-ben, hogy a régióban a táncművészetet is képviselje pro­fesszio­nális táncfesztivál. Az évek során a Tánctalálkozó a táncművészet elismert és fontos fesztiváljává nőtte ki magát, s fontos hozadéka, hogy valódi együttműködés jött és jön létre az ország professzionális táncegyüttesei között. Ez a többnapos programsorozat fontos ta­lál­ko­zási pont a professzionális táncegyüttesek számára Magyarországon, év közben ugyanos nemigen tudjuk figyelemmel kísérni egymás mun­ká­ját, úgyhogy a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó remek apropó a szak­mai eszmecserére is, mindemellett közel hozza egymáshoz a különböző műfajokat (balett, kortárs tánc, néptánc, modern táncok) és a társművészeteket. A tánc egyhetes pécsi ünnepe tehát egyaránt szól a közönségnek és a szakmának. A fesztivál alapvetően a professzionális táncegyüttesekre épít, azonban lehetőségeink szerint a helyi tánciskoláknak, amatőr együtteseknek is helyet adunk a bemutatkozásra. A Tánctalálkozó ideje alatt klasszikus balett és modern kurzusra kapnak meghívást a legnevesebb tánc­mű­vész­képző iskolák tehetséges növendékei, akik nem mellesleg az összes előadást ingyenesen tekinthetik meg.

Az előadásokat illetően mire számíthat a közönség?
V. B.: A Pécsi Balett mellett fellép a Győri Balett, a Bozsik Yvette Társulat – tőlük a Galántai táncokat láthatjuk. Bozsik Yvette ebben a koreográfiában több szempontból is visszatér a gyökerekhez: a japán butoh és a magyar néptánc hagyományait ötvözi a kortárs tánc elemeivel. A Magyar Állami Népi Együttes előadásában lesz látható a Tánckánon – Hommage á Kodály Zoltán, melynek története egy képzeletbeli közösség életének apró mozzanataiból bontakozik ki, zenei keretét Kodály Zoltán (és kortársa, Bartók Béla) kompozíciói, illetve a zeneszerző által gyűjtött népdalok alkotják. A jelenetek során emberi kapcsolatok kialakulását, azok elvesztését, örömöket és bánatokat, valamint a mindennapok és ünnepek rituáléit követhetjük nyomon. Fellép még a Duda Éva Társulat, az M Studio Sepsiszentgyörgyről, az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat, és Dániából érkezik a Black Box Dance Company. Természetesen a több éve nagy sikert arató nemzetközi balettgála idén sem marad el: a nézők látványos részleteket láthatnak a modern tánc világirodalmából és a világhírű klasszikus balett repertoárból a Kodály Központban, s a Cella Septichorában fellép a Flamenco Sopianae.
hirdetés

A Tánctalálkozó nyitó előadása a Pécsi Balett Carmina Buranája lesz, melynek koreográfiája a te nevedhez kötődik, s te rendezed. Aki ismeri a munkáidat, tudja, hogy mindig igyekszel újszerű nézőponttal előállni, így hát adódik a kérdés, hogy mennyire lesz újragondolva a Carl Orff-mű?
V. B.: Van az a fajta szerelem, ami első látásra alakul ki, és van olyan, amikor nem ereszkedik rögtön az emberre a rózsaszín köd, hanem a kölcsönös szimpátiából alakul ki lassanként a szerelem, a szeretet. Magam is így vagyok a Carmina Buranával. Nagy kihívás színpadra állítani Carl Orff művét, amit az is mutat, hogy igen kevés alkotó vállalkozik a teljes mű megkoreografálására. Arra törekszem, hogy a mozgással, a dinamikával és az általam írt librettóval „le tudjam győzni” a zenét, s hogy egy klasszikus alapokra épülő kortárs koreográfiával nyújtsunk különleges és látványos, szakmailag magas színvonalú, mégis befogadható élményt. Negyvenhárom évesen egyre jobban érdekel a világ és a gyermekeim sorsa. Sajnos folyamatosan tapasztalom a körülöttünk lévő negatívumokat, s azt, ahogy a világ a vesztébe rohan. Az én vízióm is egy önsorsrontó világot mutat be, ugyanakkor felcsillantja a reményt. Bízom benne, hogy olyan gondolatokat teszünk a nézők tarisznyájába útravalóul, amelyeken hosszasan elrágódhatnak, s amelyek felnyitják a szemüket.

Mik lesznek a jövő nagy projektjei a Pécsi Balett életében?
V. B.: Sikerült 2017-ben, 50 év után elérni, hogy a Pécsi Balett kiszakadjon a Pécsi Nemzeti Színház kötelékéből, s hogy önálló intézményként működhessen. Mostanra a támogatásokat megerősítettük, saját költségvetéssel önállóan tudunk tervezni, a Zsolnay Kulturális Negyedben található E78 ren­dez­vény­köz­pontban is nyílik lehetőség a fellépésekre. Továbbra is célunk, hogy mint magyar brand a tánc univerzális nyelvén képviselhessük Pécs városát itthon és a nagyvilágban. A társulat életében 2021 mérföldkő lesz, ekkor ünnepeljük ugyanis a Pécsi Balett hatvanéves fennállását, melyre nagyszabású rendezvényt ter­ve­zünk a magyar táncszakma (és valószínűleg külföldi koreográfus) bevonásával.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor