Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A Csiky Gergely Színház nem engedi el nézői kezét
2020-12. szám

Dr. Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgató elmondta: „Követtek bennünket színházépületünk rekonstrukciója alatt, velünk voltak csodás, megújult épületünk megnyitásakor, közösen ünnepeltük forró hangulatú premierjeinket, alkotóinkkal és művészeinkkel pedig

segítették jótékonysági gálánk sikerességét. S mi sem feledtük el őket. Amikor kizárólag otthonuk falai közé kényszerültek, az Erkélyből páholy – Házhoz megy a Csiky! című szabadtéri prog­ram­so­ro­za­tunkkal oda mentünk, ahol egyetlen lehetőségként találkozhattunk: erké­lyeik, ablakaik alá, hogy legalább fél órára lássuk egymást. Megható volt látni azt is, ahogyan várták, szerették, és megosztották online felületeiken közönségünknek készült tartalmainkat is. Most ismét szeretnénk megköszönni, hogy kitartanak mellettünk. Advent időszaka az elmélyült, elcsendesülő, már-már befelé figyelő és egyben örömteli várakozást jelenti számunkra. A koronavírusjárvány közepén alkalmunk nyílik arra, hogy Jézus megszületésének ünnepe előtt új­ra­gon­dol­juk kapcsolatainkat családunkkal, barátainkkal, mun­ka­tár­saink­kal. Hiszen az advent magában hordozza a mások felé felvállalt sze­re­tet­teljes és gondoskodó figyelem és bizalom lehetőségét is. Éppen ez a gondolat motivált bennünket, amikor december 1-től Ünnepi kalendárium címmel videósorozatot indítottunk a teátrum online felületein. A nézők az év végéig, mindennap 18:00 órakor néhány perces videókban művészeinket láthatják majd, akik videóüzeneteikben téli, karácsonyi meséket, dalokat, verseket adnak elő, vagy éppen búcsúztatják az óévet, ünnepi, kedves és vidám hangulatot teremtve a közönség számára. Az MTVA – Duna Televízió szil­vesz­teri műsorát pedig a televíziónézők idén a Csiky Gergely Színházból láthatják majd, 22:00 órától. A gála hamisítatlan szilveszteri pezsgéssel, az operett- és musicalirodalom legnagyobb slágereivel és lenyűgöző sztárparádéval vár mindenkit a tévéképernyők elé” – tette hozzá a direktor.
hirdetés




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor